Szerda délután érkeztem tizenötödik hosztom lakásába, a nápolyi Valeriahoz, aki Nápoly belvárosában lakik egy kb 300 éves házban. Egy fotóügynökséget vezet a lakásában. Neki is elképesztő méretű otthona van, mint az előző hosztomnak. Leültünk beszélgetni az étkezőben, és ott ragadtunk estig. Érkezésemkor kaptam tőle kulcsot, mondta, hogy érezzem otthon magamat és szabadon közlekedjek, ahogy jól esik. Estére főzött halat valami nagyon finom zöld körettel, amit sohasem ettem hamarabb. Ez valamilyen speciális nápolyi táplálék. Sokat beszélgettünk a nápolyi életről, a nápolyi és a magyar férfiakról. Elmesélte, hogy a nápolyiak azért nem beszélnek angolul, mert a tanárok sem tudnak rendesen. Néhány éve az egyik parlamenti képviselő javasolta, hogy vegyék ki az oktatásból az angol nyelvet. A felháborodott tiltakozás eredményeképp nem jutott tovább a javaslata. Valeria szerint ez jól tükrözi a nápolyiaknak az idegennyelvhez való hozzáállását, ha már egy honatya is azt gondolja, hogy annyira nem fontos, hogy az iskolai tananyagból is ki lehet irtani.

Valériának egy elképesztően nyitott és szabad szellemű dolce vita életfelfogása van. Élni és élni hagyni. Ötvenközepe körül lehet az életkora, a függetlensége megtartása érdekében soha nem ment férjhez, sokat dohányzik, sokat nevet, szenvedéllyel él, rengeteget dolgozik, és ha van szabad estélye, - amire hetente kétszer sort kerít - akkor bulizik a barátaival. Angolul a couchsurfing segítségével tanult meg. Alap nyelvtudása van, de a kifejezéseivel jól megérteti magát. Ő előző este bulizni volt reggelig, ezért éjfél előtt kidőlt, én az étkezőben maradtam éjjel 01.00-ig dolgozni.

Kedden viszonylag korán keltem, és készítettem magamnak reggelit. Az elmúlt két napban összevásároltam különböző boltokban olyan alapanyagokat, amivel otthon is élnék.

"Itthon" ragadtam 13.00-ig, elborítottak a levelek és a munka. Utána sokadik önfelszólításra összeszedtem magamat, és besétáltam a városba. Első körben a vegán éttermet akartam meglátogatni, ami zárva volt, nem azért mert rosszkor mentem, hanem mert bezárt. Nápolyban nincs erre igény. Onnan találtam egy kedves kávébárt, és beugrottam egy cappucinora, és ha már, egy sütire is.

Matteo nagyon szereti Nápolyt, sőt mondhatom, hogy Nápoly szive Matteo testében dobog. Bár furcsamód vannak dolgok, amivel nincs tisztában. Néhány helyen láttam utcára pakolt szemetet, na nem olyan mértékben, mint az interneten nagy számban megtalálható horrorisztikus képek, de azért ott van. Hálistennek nem mindenhol. Kérdeztem a hosztomtól, hogy ez miért probléma, az önkormányzat miért nem szállítatja el? Nem volt érdemi válasza. Aztán azt is kérdeztem hogyan jutok el Amalfiba, de erre sem tudott válaszolni. Annyit mondott csak, hogy bonyolult. Matteonak minden bonyolult és komplikált. Számomra semmi nem az. Oké, mondom, majd megnézem az interneten.

Megálltunk egy pici étteremnél ami arról nevezetes, hogy nincs étlapjuk. Bemész, odajön a tulaj és elmondja mi közül választhatsz. Van 3-4 kínálat, állítólag minden kiváló. Ha nem beszélsz olaszul megszívtad. 4 asztal van az étteremben. Én kértem halat zöldséggel. Matteo mondta, hogy oké, majd ő rendel nekem is. Beszélgettek vagy 10 percet a pincérrel.

Az első fogás kissé hideg volt, de olyan semmi különös, nem mondom, hogy rossz:

Vasárnap 09.30-kor ébredtem. Elkészültem és készítettem néhány fotót a teraszról elém táruló kilátásról. Szeretnék én is egy ugyanilyet Budapestre.

Ezt közvetlenül az ablakon keresztül:

És így néz ki a szobám:

Megérkezéskor a reptér várakozó aulájában pizza illat fogadott. Tizennegyedik hosztomat, Matteot nem láttam, felhívtam telefonon, de nem vette fel. Nem estem kétségbe, mert még csak 21.10 volt és 21.20-at beszéltünk meg. A második hívásra már felvette, és szólt, hogy még 10 perc és érkezik. Egy kedves ötvenes pasi tünt fel előttem, kezet fogtunk, bemutatkoztunk és azonnal elindultunk az autójához. Mondtam neki, hogy hogyan lehetséges, hogy ilyen tökéletes amerikai akcentust szedett fel, mire mosolyogva válaszolt, hogy mert ő amerikai, csak 12 éve él itt. A Matteo név miatt azt hittem, hogy ő olasz, de valójában Matthew. Az olaszok Matteozzák, az amerikai kollégáinak Matthew. Később megnéztem jobban az adatlapját, és valóban rajta van, hogy Amerikában nőtt fel. Az az igazság, hogy mikor átnézek vagy 100 adatlapot és találok 10 jót, utana nem memorizálom mindegyiket.

Útközben megtudtam, hogy Matteo az Amerikai Kormánynak dolgozik logisztikusként, hajószállítással foglalkozik. Próbáltam egyéb részleteket után érdeklődni a munkájáról, de nem volt több mondanivalója. Megérkeztünk a lakásába, ami egy fantasztikus kb. 200 négyzetméteres óriás apartman. Kiléptünk a teraszra, és egy csodálatos látkép fogadott. Hát igen, így kell lakást választani.

A vendégszobához saját fürdőszoba tartozik. Viszont nincs wifi, kábeles internet, semmi! Ettől a hírtől lesokkoltam, hogy lehet internet nélkül élni? A mobilján van internet előfizetés, de ez számomra akkor is nonszensz. Az internet a lakásban egyenrangú szükséglet az árammal és a folyó vízzel.. Aztan gyorsan megnyugtattam magam azzal, hogy majd hétfőn veszek egy sticker valamelyik mobilszolgáltatónál a laptopomhoz.