Az Eltűnés sorrendjében című zseniális norvég-svéd-dán filmben van egy jelenet, amiben két férfi a nagyon hidegben arról beszélget, hogy az anyagilag stabil, valamint a gyenge gazdasági helyzetben lévő országok földrajzi elhelyezkedését is érdemes figyelembe vennünk: Az erős államok, mint például Dánia, Svédország, Norvégia, Nagy-Britannia mind északon vannak, az időjárásuk szeles-esős-hideg, nincs mit csinálni a szabadban, ezért kénytelenek a lakóik egész nap dolgozni. A szorgalomnak pedig siker és vagyonosodás az eredménye. Olaszország, Spanyolország, Portugália, Görögország mind katasztrófális gazdasági helyzetben van, magas a munkanélküliség, hatalmas az adósságuk, az idő remek, csodálatos tengerpartjaik vannak, az emberek nem akarnak dolgozni, szeretnek sziesztázni és lusták. Ha éhesek, elég ha leszakítanak egy banánt a fáról. Mondják a filmben :-)

Mennyire igaza van az elméletnek. Valóban a déli emberek szeretnek pihenni, keveset dolgozni, mivel a klíma, az időjárás afelé hajtja őket, hogy pihenjenek, mint aktívak legyenek. Az életmódjuk is hatványozottabban lassabb, mint az északi embereké. Olaszországban és Spanyolországban sokkal több lézengő, semmit nem csináló helyieket láttam az utcán, mint Londonban, Koppenhágában, Malmőben. Az északi városokban, akik utcán vannak, azok tartanak valahova, délen az utcán lévő emberek egy helyben állnak és beszélgetnek.

Észak-Amerika gazdasági helyzete is erősebb, mint Dél-Amerikáé. Ázsia tekintetében azonban már érdekesebb kérdés az észak-dél országaira nézve. Mindenesetre a földrajzi megközelítés roppant érdekes szemlélet az emberek munkakedvének vizsgálatához. Bár ez a tanulmány ennek pont az ellenkezőjét bizonyítja. Ti mit gondoltok?

Szalonikiben Christos környékére érve beültem egy kávézóba csekkolni a leveleimet. A mobiltelefonom kártyafüggő, így ha elutazom valahova, akkor nem a helyi szolgáltatónál szoktam prepaid kártyát venni, hanem megrendelem az utazás első napján a Travel & Surf L csomagot. Ez részben sokkal kényelmesebb, mint helyi szolgáltatókat keresni, és szerződéseket aláírni stb. A magyar mobilszolgáltató roaming csomagja 6990 Ft-ba kerül, és egy hétig lehet használni. Ez pont arra elég, hogy elolvassam az emailjeimet, de a csatolmányokat már nem nézem meg, Facebook, Origo.hu, Index.hu, Foursquare check-in, Twitter, Couchsurfing app, Google, Google maps.. stb.

A második görög hosztom a kapuban várt. Valamikor kora este érkeztem, megmutatta a vendégszobát, adott lakáskulcsot, lepakoltam a cuccaimat és elhagytuk a lakást. A huszonharmadik vendéglátóm (37) a Szaloniki okmányirodában dolgozik, régi okmányokat, születési kivonatokat és egyéb dokumentumokat szkennelnek be, hogy a kutatóknak könnyebben kereshető legyen minden, és ne rongálódjanak a régi dokumentumok. A srác korábban a vasúttársaságnál dolgozott. Főleg hosztol (63 poz ref), CS vendég csak pár alkalommal volt. Nincs pénze utazni, ezért nem megy sehova.

Motorra szálltunk és bejöttünk a városba. Megérkezésünkkor megkóstoltatott velem egy helyi desszertet, amit egy régi görög család készít a városban. Vanília krém édes mázos levelestésztában. Nagyon finom volt. Így néz ki a hosztom kezében:

Utána elbúcsúztunk egymástól. Ő egy vacsorára volt hivatalos, én meg bementem sétálni a városba. 2 órát császkáltam mindenfelé. Elvesztem a mellékutcákban. Kiültem a kikötőbe. Ittam kávét. Beszélgettem helyiekkel.

Vettem Mariatól egy szappant, arcradírt és éjszakai hidrataló krémet 20 Euróért. Utána összepakoltam és elmentem a környékre sétálni, mielőtt átköltöznék az új hosztomhoz. A környék tele van girbe-gurba kacskaringós utcácskákkal és remek kávézókkal, energiafeltöltésként ittam egy finom lattét az utca végén található kávézóban, ahol kerékpárok tartják az asztalokat.

Maria tanácsára felsétáltam a hegy tetejére, hogy megnézzem a thesszaloniki kilátást. Felértem a tetejére, de mindenhol csak szeleteket láttam, egyben nem lehetett látni a tengert, mivel a hegy teteje is be van építve teljesen. Gondoltam lennie kell valahol egy jól elrejtett titkos pontnak, ahol szabad kilátás terül a városra.

Otthagytam a lányokat a stencilező műhelyben, és kerestem egy kávézót. Egy gyerekvigyázó hely utcára néző teraszán kávézó működött, beültem oda lattet inni. Eldöntöttem, hogy nem költözöm át ma a másik hosztomhoz, szeretnék még Mariaval maradni egy estét. Bevállalom érte a hostel feelinget.

Onnan elindultam a tengerpartra. Az odafelé út borzasztó volt. Maria írásbeli instrukcióját követve, Thesszaloniki fő utcájáról felszálltam egy buszra, ami Maria szerint az Ikeahoz visz majd. Nem oda vitt, a buszon olvastam, mikor bemondták, hogy végállomás, valahol a külvárosban találtam magamat. Mondtam a sofőrnek, hogy az Ikeahoz mennék, átküldtek egy másik buszhoz, ami hálistennek 5 percen belül indult, annak a végállomása az Ikea volt. Akkor már kb. 1 órája buszoztam. Az Ikeatól vettem több buszjegyet, és leültem várni a járatomra. Nem emlékszem a helység névre, de valami Epami volt a neve. Valószínűleg tévedek. A buszomra konkrétan 1 óra 10 percet kellett várni. Érdekes mód nem lettem ettől ideges. Elfogadom, hogy a tömegközlekedés itt ilyen. Hektikus. Egy helyi mutatta meg hol kell leszállnom. A kávézótól a tengerpartig röpke 3 órát utaznam.

Kisétáltam a partra, és én voltam az egyetlen ott tartózkodó. Nyitva volt a strandbüfé, vettem egy cappuccinót 2.5 Euróért és egy fél liter ásványvizet 0.5 Euróért. A napágyat ingyen adták. A strand nem volt különösképpen szép, ronda se, de a célnak megfelelt. Fél óránként bementem úszni kicsit, majd visszafeküdtem napozni. Fürdőzés előtt mindig beadtam a táskámat a büfébe. Olvastam és bámultam a vízet, és tulajdonképpen azt is élveztem, hogy teljesen egyedül vagyok egy tengerparton. Ilyen élményem még sohasem volt.

A pontos instrukcióknak köszönhetően könnyen megtaláltam a huszonkettedik hosztom, Maria (27) házát Szalonikiben. Benn a barátjával együtt fogadtak, gyorsan megmutatták a lakást, elmondták a hasznos tudnivalókat, én odaadtam a thank you giftemet, ami egy rúd Pick szalámi volt. Maria őszintén őrült az ajándékomnak, meleg ölelést kaptam érte. Aztén kezembe nyomtak egy kulcsot és le is léptek valahova. Kipakoltam a cuccaimat, interneteztem kicsit, majd kísérletet tettem a délutáni sziesztához, de nem sikerült. Közben megérkezett két német srác, bejöttek a szobámba, bemutatkoztak (még soha nem mutatkoztam be senkinek ágyon fekve), és összeszedték a cuccaikat és átpakoltak a másik vendégszobába. Nyakamba vettem a fényképezőgépemet, és útnak indultam kb. 13.00 körül. Mariaek Szaloniki óvárosi részében laknak a hegyen. Tradícionális házak, és kóbormacskák mindehol. Nagyon sok.

Egy közeli Baba.Q nevű grill étteremben rendeltem egy zöldséges pitát, kettő darabot kaptam 3.5 Euróért. A kiszolgálás szuper kedves volt. Kiültem a teraszra, megettem életem legfinomabb zöldséges pitáját, majd tovább sétáltam. Lementem egészen a kikötőig, végigsétáltam a parton, ott beültem egy Tribeca nevű helyre. Robert De Nironak van ilyen nevű grill étterme New Yorkban, és egy filmfesztivál is erről van elnevezve. A pincérlány nehezen értette meg a rendelésemet, de másodjára sikerült kihozni a lattemat, ami csodás volt.