A mostani huszonnégy és huszonötödik vendégem Philipp Paeslack (21 éves, 13 pozitív CS ref) biológia szakos egyetemista és Leonard Kirn (21 éves, 9 pozitív CS ref) orvostanhallgató Marburg városából, Németországból származnak és jelenleg Berlinben élnek. Egy 2000 km-es jótékonysági stoppolási versenyen vettek részt. Az útvonaluk: Drezda-Krakkó-Zamość-Lviv... Na itt, azaz az ukrán határnál kellett feladniuk versenyt, mert Leonard otthon felejtette az útlevelét. Az egész verseny alatt sátoroztak, később eljutottak Erdélybe, majd onnan stoppoltak Budapestre.

Tizenhat és tizenhetedik vendégeim Marek Rykiel (25) és Janek Rygiel (21) Varsóból, Lengyelországból érkeztek. Ők az első pár vendégeim. Marek egy televíziónál dolgozik grafikusként, Janek építészhallgató a varsói egyetemen. Mindketten vegetáriánusok, mint én. A srácok 2011 januárban csatlakoztak az oldalhoz, 5 szállásadótól van pozitív referenciájuk, ők maguk még nem hostoltak senkit.

A fiúk imádnak fényképezni, és meglepő módon két analóg Zenit kamerával készítik el a fényképeiket. Az indok: ha filmre vagy negatívra fényképeznek, akkor fokozottan odafigyelnek az exponálásokra, ellenben ha digitális géppel fotóznának, aminél nem számít semmit az "anyag", elvész a figyelem, lehet vég nélkül kattintgatni. Nagyon megkapónak találtam ezt a hozzáállást a fotográfiához. Másnap nekik adtam kb. 15 tekercs professzionális Fuji és Velvia diámat, aminek már 10 éve lejárt a szavatossága, de sajnáltam kidobni őket. Egész idő alatt a hűtőmben tároltam a filmeket, arra gondolván, hogy egyszer majd jó lesz valamire. Most legalább jó kezekbe került.

A Batthyányi téri 17.00 órai találkozó után rögtön felszálltunk a 11-es buszra, az utazásunk alatt kissé megrémültem, hogy ismét egy olasz incidens részese leszek, ugyanis a srácok zavart tőmondatokban beszéltek angolul és azt is hibásan. Bevásároltunk az esti vacsorához, hazaértünk és nekiláttunk fogyasztani: én a cidereket, a srácok narancslevet, mivel antialkoholisták. Kissé szkeptikus néztem az esténk elébe, legalább rendesen be lehetne rúgni velük, ha már beszélgetni nem fogunk. De hál-istennek az este szerencsésen alakult. A fiúk jól beszéltek angolul, csak kissé berozsdásodtak, nincsenek gyakorlatban, a kezdeti nehézségek után már folyékonyan és választékosan fejezték ki magukat.

Két órával később főztek nekünk vacsorát, én addig kinn dolgoztam a teraszomon. A konyhám sajnos nem jól felszerelt, mivel sosem főzök: sodrófáért, paprikáért és krumpliért a szomszédba kellett becsöngetnem. Pierogi készült, ami rendkívül finomra sikeredett. Ez volt a fiúk thank you giftje.

Negyedik vendégem Jerome Alexandre 36 éves francia web fejlesztő Párizsból. 7 napja kezdte meg az utazását és jelenlegi tervei szerint soha nem fog hazatérni. Az ok csupán csak annyi, hogy eleget élt Franciaországban. 2-3 évesre tervezi világ körüli útját, és ha befejezi, akkor Londonba fog visszaköltözni, ahol már korábban is lakott fél évet. A pénze nem lesz elég erre az időszakra, szándékai szerint Vietnámban 4 hónapot fog maradni novembertől, és dolgozni is fog a saját szakmájában. Az utazásáról ír egy térképcentrikus blogot, ami itt nyomon követhető

Jerome végtelenül kedves és helyes fiú, nyitott és barátságos természete van. Az angolt international English akcentussal kitünően beszéli. Megszámlálhatatlan mennyiségű cider elfogyasztása után megosztottunk egymással néhány titkunkat is. Beszéltünk többek között a homoszexualitás társadalmi megitéléséről. Mondtam neki, hogy Pesten élne, nem igazán sétálhatna az utcán a barátjával kézenfogva, mert megverik őket, de minimum beszólnak és kellemetlen atrocitásokat kéne megélnie emiatt nap mint nap. Erre elmesélte, hogy egész életében csak egyszer ütötték meg, ez is Magyarországon történt. 16 évvel ezelőtt utazott a vonaton a barátaival, és igaz kissé provokatívan viselkedtek (csókolóztak), de a vége az lett, hogy egy ötven körüli magyar fickó behúzott neki egyet az arcába.