Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Mindenről a brazil gyanta tehet

Száznegyvenkettő és száznegyvenharmadik vendégem Kyle (28) és Lena (28) volt az Egyesült Államokból, Californiából. Kyle hipnotizőr, Lena problémás gyerekekkel foglalkozott otthon, mindketten pszichológiát tanultak, de nem praktizálhatnának klinikai pszichológusként, ahhoz még tanulni kellett volna extra két évet. Eladták otthon mindenüket, és kitalálták, hogy utazni fognak, amíg megtehetik. Három hónapot Európában töltöttek, Budapest volt az utolsó város, majd innen Thajföldre repültek 3 hónapra, ahol work away-en keresztül fognak dolgozni és élni. Utána visszajönnek Európába.

Pozitív értelemben lelkizősek mindketten, kinyilvánítják az érzéseiket, örülnek mindennek, vibrálnak. Az elején azt hittem, hogy Kyle örömnyilvánításai, reakciói hamisak, ezert egyszer mondtam is neki, hogy idegesítő. Ezen megsértődött, de próbálta palástolni. Este később rákérdeztem, hogy megbántottam e azzal, hogy azt mondtam neki, hogy idegesítő? A barátnője válaszolt helyette, hogy igen. Akkor elmondtam nekik nyugodtan, hogy épp a magyar büdös valóságról beszéltem, ki hogy él, és ki hogy próbál csak túlélni, és ha közben hangos woahhhh kiálltásokkal fűszerezett kommenteket kapok válaszul, akkor azt fogom hinni, hogy gúnyolódik, vagy csak szimplán ironizál. Szóval ezt tisztáztuk szépen.

Klye és Lena 4 éve vannak együtt, szerelmesek egymásba, és tökéletesen működnek együtt. Elmesélték hogyan jöttek össze, hogyan élnek együtt. Kérdeztem, hogy mi a gyenge pont a kapcsolatukban. Egyszerre vágták rá, hogy a kommunikáció. Ha konfliktus van közöttük, akkor Kyle azonnal át akarja beszélni az egészet, leülni, érvelni, és odafigyelni a másikra. Lena ennek az ellenkezője, ő ilyenkor inkább félrevonul, s napokig nem akar beszélni a másikkal, magában akarja feldolgozni a történteket, nincs arra kész, hogy azonnal átbeszéljék közösen mi történt. Elmondtam nekik, hogy én is olyan vagyok, mint Kyle, nekem is szükségem van arra, hogy tisztázzuk azonnal mi történt mindenféle kapcsolatomban. (szerelemmel, baráttal, családtaggal)

Jól éreztük magunkat az első három napon, Kyle még hipnotizált is, erről írtam külön posztot is. Az estéket inkább otthon töltöttük, egyszer mozdultunk ki a helyi kocsmába. Akiről most ez a cikk fog szólni, az elsősorban Kyle. Nem találkoztam még soha senkivel, akiben ennyi kirobbanó energia van, aki minden kis érzelmi szarságra, megmozdulásra reagál, semmit se rejt el, csak kinyilvánít. Ez a féle energia fárasztó lehet a legtöbb embernek. Mivel én nagyon hasonló vagyok hozzá, csak tőle sokkal fáradtabb, és semmiképpen se spirituális, ezért nekem kifejezetten izgalmas volt velük lennem ezekben a napokban. Szemlélni, ahogy valaki teljesen kitárja magát.

4 Tovább »

Mindig az irányít a kapcsolatban, akinek kevésbé fontos a másik

Nemsokára két éve lesz annak, hogy szakítottam azzal a férfival, akivel előtte nem olyan rég, még családot terveztem. Ő is velem. A szakításunk utáni fél év azzal telt, hogy visszataláljak önmagamhoz, amit elsősorban a testem megreformálásában materializálódott. Ha képes vagyok lefogyni, akkor bármit meg tudok csinálni. Januártól augusztusig lefogytam 16 kg-ot, kész voltam találkozni valakivel, bárkivel. Feladtam a korábbi elveimet, miszerint nem állok olyan férfival szóba, aki nem "normális", akiben nincsen perspektíva. Azt gondoltam, hogy pár hónapra jó lesz egy felszines kapcsolat is, aztán úgyis gyorsan találok majd egy rendes férfit.

Mikor lezárunk egy hosszabb kapcsolatot, vagy éppenséggel már hosszabb ideje egyedül vagyunk, van úgy, hogy még mindig nem akarunk komoly kapcsolatot elkezdeni senkivel. Kényelmesebbnek érezzük egyedül maradni, de valakivel fenntartani valamilyen "kapcsolatot", mert szexre azért szükség van. Mindez első ránézésre végtelenül egyszerűnek tűnik, hiszen pont ez a cél, nem belebonyolódni senkibe, de ott vannak a fene érzelmek, amik a legtöbb szeretői kapcsolatot végtelenül bonyolultá teszik.

Egy válás után például egy olyan kapcsolatot keresünk, ami valahol az egyéjszakás kaland és a komoly kapcsolat között van. A legtöbb problémát ott látom azokban a viszonyokban, ahol nincs kimondva a felek között, hogy kapcsolatban vannak, mégis rendszeresen találkoznak, hogy óhatatlanul érzelmek vonódnak be, fontos lesz a másik. Mindig az irányít a kapcsolatban, akinek kevésbé fontos a másik. Ha a szex fantasztikus, és még jókat is lehet a másikkal beszélgetni, de egy igazi kapcsolatra a másik fél éppen alkalmatlan, vagy csak vele az, akkor könnyen találja magát az ember olyan helyzetben, hogy vesztegeti az energiáit, mert rengeteg energiát invesztál bele valamibe, ahova nem szabadna semmit se. Tényleg semmit, csak élvezni kell azokat az estéket, amit együtt töltötök, és amiket nem, azokat nem arra vesztegetni, hogy a másikon rágódtok. A probléma ezzel az, ha valaki egyedül van, de csak egy "friends with benefith" (barátság extrákkal) kapcsolata van valakivel, vagy épp csak a benefith (extrák) része van meg, mert még csak nem is barátok, akkor szinte kizárólagosan bekövetkezik, hogy érzelmeket is fog belepakolni, előbb vagy utóbb. Legtöbbször előbb. Nehéz ugyanis gépként kezelni magunkat.

Egyik kedvenc mondásom, hogy mindenkit arra kell használni amire való. Tudom ez így csúnyán hangzik első olvasásra, de próbáljátok a szavakat a maguk helyén kezelni. Egyik barátnőm most válik, és javasoltam neki, hogyha elvált, azonnal szerezzen be magának egy szeretőt. Visszakézből jött a válasza, hogy nem egyet, hanem hármat, mert ha csak egy van, akkor abba beleszeret. Tehát itt van a megoldás kulcsa, barátság extrákkal kapcsolat nem lehet monogám, ilyenből kell több.

3 Tovább »

couchsurfing

blogavatar

A világ minden pontjáról fogadok utazókat és adok nekik szállást a kanapémon, és én is a couchsurfing.org-ot használom szálláskeresésre a saját utazásaimkor. A CS tapasztalataimat igyekszem megosztani a blogon. A CouchSurfing International Inc. és a blog között nincsen semmilyen intézményes kapcsolat. A vállalat sem a blogot, sem az íróit nem szponzorálja, és semmilyen anyagi juttatásban nem részesíti. I receive travelers from around the world and I provide them with accommodation on my couch. I also plan on using couchsurfing to find accommodation on my own travels. On this blog I write about my couchsurfing experience. There is no institutional relationship between CouchSurfing International Inc. and this blog. The company does not sponsor or pay any compensation to this blog and its authors.

Hirdetés

Facebook

Utolsó kommentek

Itt támogathatsz