Másnap 11.00-kor jött haza Pedro, de nem volt kedve elhagyni a lakást, ezért én egyedül jöttem be, és örültem is neki, hogy egyedül lehetek. Mászkáltam a régi Madrid utcáin és fényképeztem. 13.00 körül rámírt Kelly, hogy menjek át hozzá ebédelni. Az ötlet remek, de csak 4 órám maradt Madridra, és nem akartam időt veszteni a metrózással és nem akartam egy lakásban sem ülni. Megbeszéltük, hogy elhozza amit főzött oda, ahol én vagyok.

14.00 körül találkoztunk, és beültünk egy étterembe sangriázni és kávézni. Ketten megittunk egy kancsó sangriat, én még egy liter vizet. Itt is borzasztóan rossz cappucinot adtak, ami nem cappuccino volt hanem tejes kávé. A fotón látható pincérünk kihívta a barisztát, akiről kiderült, hogy olasz. Már nevetve mondtam neki, hogy ha olasz, akkor ne magyarázza már el, hogy ez egy cappuccino, mert neki kell a legjobban tudnia, hogy nem az, és a kávé is rossz. A srác azt mondta, hogy a legrosszabb a tej benne. A végén már mindketten nagyon röhögtünk, dumáltunk kicsit Olaszországról, a pincér pedig kihozott ajándékba két feles patxarant. Lehajtottuk, finom volt.

Megbeszéltük Kellyvel, hogy visszamegyek Madridba egy hónapra angolt tanulni tőle. Nála fogok lakni és tanulni, és az intermediate - upper intermedia szintről felvisz engem advancedre. Minden nap angolozni fogunk. Az én tapasztalatom is az, hogy egy ideje nem fejlődik az angolom. Kelly szerint középszintig el lehetett jutni egyedül, de tanár nélkül már nem lehet feljebb. Eddig minden angol és amerikai azt mondta az angolomról, hogy egy 10-es skálán 7.5-8, mindig tiltakoztam, mert én ettől rosszabbnak érzem.

>> a poszt folytatódik