Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Isiász strandbulival

Százhuszonharmadik vendégem a kanadai Alyssa Moore (25), Ottawaból. Kétszer fogadott vendéget, amikor Dél-Koreában élt, és angolt tanított. Utána Párizsba költözött, és ott egy családban gyerekekre vigyázott és franciul tanult. Szociológiát tanult, augusztus elején hazamegy Ottawaba, és az a terve, hogy Vencouverbe ismét beköltözik egy ashramba és jógaoktatói képzésre fog járni. Én voltam az első couchsurfölési élménye.

Közel két hete isiászban szenvedek. Nagyjából 3 éve fáj a derekam, de eddig nem foglalkoztam vele, mert csak havonta pár napra produkált tüneteket. Fél éve a fájdalom konstans lett, decemberben el is mentem reumatológushoz, ahol megállapították, hogy el van kopva az utolsó csigolyám, és a jobb csípőm is meszes, mivel túl laza születési rendellenesség okán. Kb. egy hónapja a bal lábamba sugárzó fájdalom és zsibbadás lépett fel, pár nappal később annyira erős volt a fájdalom, hogy ismét elmentem orvoshoz, ahol kiderült, hogy isiászom lett. Kaptam két gyógyszert és felírtak fizikoterapiat és gyógytornát. Mivel a tünet csak napi max 1 órában fájt az elején, még csak akkor, ha álltam és ültem, és járás és futás közben nem volt semmi bajom, ezért nem foglalkoztam vele. Naponta fájt cirka fél órát, mikor elhagytam a lakásomat, aztán elmúlt egész napra a fájdalom. Esténként futottam, és 2 hete egy 12 km-es futóversenyen is részt vettem a NightRunon. Na ez megbosszúlta rendesen.

Utána napokig nem tudtam járni, és egy hétig nem is futottam. Utána újra elmentem futni, de csak 3 km-ert bírtam, furcsán féloldalasan futottam és dögmeleg volt. Ennek lassan két hete, azóta a fájdalom állandósult a nap 24 órájában, a járás pokol, 100 métert gyaloglok, aztán sikítosan lesugárzik a fájdalom a bal combhajlítómba, akkor leguggolok az úton, előre nyújtom a bal lábam, utána kicsit jobb, és újra tudok menni 100 métert, aztán kezdődik minden előlről. A gyógyszerek nem segítettek semmit, túl vagyok 4 galvánáramos kezelésen, de eddig egy puszit sem ért. Az első gyógytorna ma lesz. Néha sírok, nem csak azért mert nagyon fáj, hanem nem tudom meddig fog ez az állapot tartani. Így nem lehet tartósan élni, és lelkileg nagyon kikészít, és a futás is rettenetesne hiányzik. Állítólag 3-4 hónapig még el fog tartani ez az állapot.

A vendégemmel elmentünk a közeli Pointerbe beszélgetni. Alyssaval jó együtt lenni, a közelében lenni, nyugodt és sugárzik a kedvességtől. De olyan igazian, nem felszines fake módon, mint az amerikaiak szoktak. Alyssa csendes, de kiváncsi, beszélgettünk a klímaváltozásról is, mondta, hogy az utolsó 1 évben nem vásárolt semmilyen tartós fogyasztási cikket, a ruhái is mind second hand boltokból való, és ő maga se akar gyereket, inkább örökbefogadna. Én meséltem neki a couchsurfingről, fura és vicces élményekről, meg úgy általában ismertettem neki milyen is ez aktívan gyakorolva.

0 Tovább »

Amerikai hippi házaspár és kanadai újságírónő egyidőben

Száztizenegyedik és száztizenkettedik vendégeim, az amerikai Julie, (50) és Rick (55) nem a CS közösség átlagéletkorába tartoznak. San Francisco mellett laknak. 3 éjszakára mondtam nekik igent, ebből összesen egy ebédidőt töltöttünk együtt. Julie egy szemészeti klinikán dolgozik asszisztensként, Rick rendezvényszervező volt, most már nyugdíjas. 10 éve házasok. Julie-nak 10 referenciája volt, vegyesen vendégektől és hosztoktól. Ricknek 35.

Ittlétük alatt jöttek-mentek szabadon. Ritkán találkozom nálam is többet beszélő emberekkel, de Julie-n van egy láthatatlan gomb, amit meg se kell nyomni. Elkezd beszélni, és akkor hagyja abba, ha lelövöd. De ez monológ, nem vár reakciót, visszajelzést. Rick sokkal csendesebb.

Ami mindkettejükre jellemző volt, hogy nem figyelnek arra, amit mondanak nekik. Ittlétük alatt végig nálam lakott egy barátnőm Londonból, ő fogadta őket, amikor megérkeztek hozzám. Megmutatta nekik a lakást, és a vendégszobát, fürdőszobát. Rick utána az én fürdőmbe akart bemenni, Kata háromszor szólt neki, hogy oda ne menjen. Mindig azt válaszolta, hogy oké, majd bement. Arra jött ki, hogy Kata kissé már erélyesebben rászólt, hogy menjen onnan ki, és menjen be a vendégfürdőbe. És még volt pár ilyen ismételgetés mindannyiunk részéről. Megérkezésük estéjén külön megkértem, hogy az ágyról vegyék le a fehér díszpárnákat, mikor mennek aludni, és tegyék a sarokba, és hagyják ott, és semmiképp ne aludjanak azokkal. Mondták, hogy rendben van. Másnap bementem a szobájukba, és én magam szedtem le a díszpárnákat, amikkel együtt aludtak.

0 Tovább »

Első amerikai a kanapémon, aki szerelmes lesz Budapestbe

canadaflag.jpegFlagUSA.jpegHetvennyolc és hetvenkilencedik vendégeim Ali (27) és Christine (24) voltak. Ali Dubajban született, indiai felmenőktől, Torontóban, Kanadában nőtt fel, lakott pár évig Ausztriában, most Madridban él. Angoltanár a foglalkozása, és a végzettségét tekintve is angol- és franciatanár. 8 alkalommal fogadott vendégeket, és 12 alkalommal volt vendég. Beszél gudzsarátiul, angolul, franciául, spanyolul, olaszul és arabul. Christine San Franciscoban született, és nőtt fel, eddig egy alkalommal volt vendég, és ő is Madridban él angoltanárként. Angolul és spanyolul beszél. Mindketten másokkal együtt bérelnek lakást a spanyol fővárosban.

Ali és Christine Madridban ismerkedtek meg, barátok, nem járnak együtt. Azt hittem sokáig, hogy ők egy pár, a hosztolás másnapján derült ki, hogy nem azok. Vagyis ők az első külön nemű baráti páros, akiket vendégül láttam. Ali és Christine hétfő este érkeztek hozzám, pont aznap, amikor hazaértem Brüsszelből. Igent mondtam a requestjükre, mert jó levelet írtak, valamint autentikusnak éreztem, hogy 10 napos vendégeskedés után rögtön visszaadjam a CS közösségnek, amit kaptam.

Ali és Christine egy rövid Bécs-Budapest-Prága egyhetes utazáson vesznek részt. Az út Christine ötlete volt, de nem akart egyedül utazni, Ali csatalakozott hozzá. Christine nagyon jó kisugárzású, mindig mosolygó és jókedvű leányzó, Ali csendesebb, és halk szavúbb, de nagyon figyel a környezetére.

Még sohasem jártam Madridban, de jövőre tervezek menni. Nagy örömömre a Wizz-nek van járata oda is. Korábban mindig a skyscanneren foglaltam repülőjegyet, de az elmúlt másfél évben Wizz függő lettem az Erste Wizz kártyámnak köszönhetően. 2012. decemberében nyitottam számlát az Erste Bankban a Wizz kártyájuk miatt. 16 hónap alatt 106 000 Wizz pontot, azaz ennek megfelelő Forintot gyűjtöttem össze, úgy hogy minden egyes kártyaköltésem 2 %-a ment a Wizz accountom egyenlegére (azaz 100 Ft után 2 pont), amit repülőjegyekre, poggyász díjakra használtam fel. De ezen kívül elsőbbségi beszállásra, és egyéb más wizz szolgáltatásra is igénybe lehet venni. Egy pont 1 Forintnak felel meg.

11 Tovább »

Ötletek csajozásra

Az iráni-kanadai vendégem és én vasárnap a Mammutba mentünk magyar SIM kártyát venni internetcsomaggal Sean mobiltelefonjába. Majd elmentünk a Szimpla Piacra, vettem némi lekvárt és sajtot. Sean evett gulyást, én is nagyon éhes voltam, de nem volt semmi húsmentes. Mennyire más hangulata van a helynek, mikor Szimpla Piac van és nem Kert. Ha még nem voltatok, feltétlenül menjetek el vasárnap délelőtt a piacra. Élő jazz zene és kedves kistermelők.

Innen elsétáltunk a Szent István térre kávézni, a CCC teraszán ültünk, néztük a sétálgató embereket. Utána elgyalogoltunk a Garibaldi utcába a Mannatural raw vegan étterembe. Előtte megmutattam a Mózeses szőkőkutat neki a Szabadság téren. Készítettünk néhány vicces videót. Az étteremben mindketten ettünk egy manna tálat és gyümölcsökből préselt üdítőt. Elvitelre kértem még 2 tortát és 1 liter zöld levet.

Photo1 (82).jpg

4 Tovább »

Egy iráni-kanadai professzor a kanapémon

6a00d8341c562c53ef0115701f6c3b970c-800wi.gifcanadaflag.jpegNegyvenkilencedik vendégem Sean (39) Torontóból utazott Budapestre. 2 hetet fog Pesten tölteni. Egy nemzetközi 5 napos telekommunikációs konferencia előadója lesz, ami most vasárnap kezdődik Budapesten. Az első 2 napját nálam töltötte, 4 napig egy másik hosztnál fog lakni, utána egy hétre airnbn lakást bérel. 2009 óta CS tag, 5 pozitív referenciája van vendéglátótól, és 7 vendégtől.

Ő volt az első vendégem, akitől nem én kaptam request-et, hanem én hívtam meg magamhoz. Open requestet küldött ki, ott találtam rá. Irán hosszú évek óta az egyik top 5 álom utazási célpontom, viszonylag sokat tudok az országról, néhány könyvet elolvastam az iráni politikáról, vallásról és a kultúráról.

Sean Teheránban, Iránban született és nőtt fel. 22 éves korában ő és a családja Torontóba költözött. A farszin, és angolon kívül még arabul és franciául beszél. A családjával fársziul kommunikál, néhány évente Teheránba látogat a rokonait és a barátait meglátogatni, de az iráni identitását háttérbe szorította. Kanadainak tartja magát, Iránt már nem tekinti a hazájának. Hivatalosan is kettős állampolgár. Azt mondta nekem, hogy a Föld az otthona.

Elmondtam neki, hogy nem szerettem Torontót. Az első nap érdekesnek találtam a felhőkarcolokat, mert korábban nem láttam még olyat, de harmadik naptól már éreztem, hogy ez nem az a város, amit én be tudok fogadni, vagy ami izgalomban tart. 7 napot töltöttem ott 2010-ben. Sean elmondta, hogy ugyanezt érezte ő is, amikor odaköltözött, de később megismerte a várost. Torontót akkor lehet élvezni, ha jól ismered. Torontónak titkai vannak, amit meg kell fejteni. Ha ez megvan, akkor egyből élhető és szerethető várossá válik.

Photo1 (79).jpg

0 Tovább »

couchsurfing

blogavatar

A világ minden pontjáról fogadok utazókat és adok nekik szállást a kanapémon, és én is a couchsurfing.org-ot használom szálláskeresésre a saját utazásaimkor. A CS tapasztalataimat igyekszem megosztani a blogon. A CouchSurfing International Inc. és a blog között nincsen semmilyen intézményes kapcsolat. A vállalat sem a blogot, sem az íróit nem szponzorálja, és semmilyen anyagi juttatásban nem részesíti. I receive travelers from around the world and I provide them with accommodation on my couch. I also plan on using couchsurfing to find accommodation on my own travels. On this blog I write about my couchsurfing experience. There is no institutional relationship between CouchSurfing International Inc. and this blog. The company does not sponsor or pay any compensation to this blog and its authors.

Hirdetés

Facebook

Utolsó kommentek

Itt támogathatsz