6a00d8341c562c53ef0115701f6c3b970c-800wi.gifcanadaflag.jpegNegyvenkilencedik vendégem Sean (39) Torontóból utazott Budapestre. 2 hetet fog Pesten tölteni. Egy nemzetközi 5 napos telekommunikációs konferencia előadója lesz, ami most vasárnap kezdődik Budapesten. Az első 2 napját nálam töltötte, 4 napig egy másik hosztnál fog lakni, utána egy hétre airnbn lakást bérel. 2009 óta CS tag, 5 pozitív referenciája van vendéglátótól, és 7 vendégtől. 

Ő volt az első vendégem, akitől nem én kaptam request-et, hanem én hívtam meg magamhoz. Open requestet küldött ki, ott találtam rá. Irán hosszú évek óta az egyik top 5 álom utazási célpontom, viszonylag sokat tudok az országról, néhány könyvet elolvastam az iráni politikáról, vallásról és a kultúráról. 

Sean Teheránban, Iránban született és nőtt fel. 22 éves korában ő és a családja Torontóba költözött. A farszin, és angolon kívül még arabul és franciául beszél. A családjával fársziul kommunikál, néhány évente Teheránba látogat a rokonait és a barátait meglátogatni, de az iráni identitását háttérbe szorította. Kanadainak tartja magát, Iránt már nem tekinti a hazájának. Hivatalosan is kettős állampolgár. Azt mondta nekem, hogy a Föld az otthona. 

Elmondtam neki, hogy nem szerettem Torontót. Az első nap érdekesnek találtam a felhőkarcolokat, mert korábban nem láttam még olyat, de harmadik naptól már éreztem, hogy ez nem az a város, amit én be tudok fogadni, vagy ami izgalomban tart. 7 napot töltöttem ott 2010-ben. Sean elmondta, hogy ugyanezt érezte ő is, amikor odaköltözött, de később megismerte a várost. Torontót akkor lehet élvezni, ha jól ismered. Torontónak titkai vannak, amit meg kell fejteni. Ha ez megvan, akkor egyből élhető és szerethető várossá válik. 

Photo1 (79).jpg

A teheráni egyetemen villamosmérnöki alapdiplomát szerzett, majd a Queen's University-n master és PhD képzéssel folytatta tanulmányait. A diplomák megszerzése után az egyetemen maradt dolgozni. Jelenleg a Queen's Egyetem egyik tanszékvezető professzora. Emelett van egy kis magán telekommunikációs cége. Sokmindennel foglalkozik ezen belül, többek között wireless technológiával, és még nagyon specifikus dolgokkal, de mikor ezt taglalta, nem igazán értettem, hogy miről beszél. 

Minden hónapban kap egy meghívást külföldi konferenciaszervezőktől, ennek köszönhetően gyakorlatilag bejárta a világot. A pontos számot nem tudja, de 100 felett van a darabszáma az országgyüjteményének. Finnországon  és Albánián kívül az összes európai országban járt. A térképemen megmutatta, hogy melyik városokban, országokba utazott eddig. Hát elég sokáig ácsorogtam mellette, mire végzett. Konferencia utazásai során mindig néhány nappal meghosszabbítja az útját, hogy alkalma legyen a várost is megnézni. Budapestre is emiatt jött 2 hétre az egy hét helyett, mert nálunk még sohasem járt. 

Sean okos, barátságos, nyílt, beszédes és rendkívül laza. Az egyik legenergikusabb ember, akivel eddig találkoztam. Minden reggel 5-kor kel, fél órát fut, utána fél órát tornázik. Megreggelizik, majd dolgozni megy. 10-12 órát dolgozik naponta, utána a barátaival találkozik, vagy egyéb kulturális programokat látogat. Hétvégente jógázik. Napi 5 óra alvás elég neki. Izmos, de vékony alkata van, sokat ad a külsejére, odafigyel rá, hogy lehetőleg csak egészséges ételeket egyen. Kb. fél éve szingli, épp barátnőt keres. A magyar lányokat nagyon csinosnak tartja. Btw, szőke, kék szemű lányok előnyben :-). Mindezek mellett jól érzi magát egyedül is. Keresi a számára tökéletes nőt, de ha nem találja meg, nem tartja nagy tragédiának ha nem lesz családja. Teljesértékűnek tartja az életét feleség és gyerek nélkül is. 

Szombat este érkezett hozzám a repülőtérről minibusszal. A csomagja elveszett, azaz Londonban maradt. A Ferihegyen kapott kártérítésként egy kis csomagot, benne egy napi legszükségesebb "alapfelszerelésekkel": póló, borotválkozó krém, borotva, fésű, alsónemű, fogkrém, fogkefe stb. Amikor Torontóba utaztam, nekem is elveszett a csomagom. 3 nappal később hozták utánam. Sean-tól tudtam meg, hogy ilyenkor olyan kártérítés jár már, hogy minimum 2 ezer dollár értékben bevásárolhatok, és ha a számlát elküldöm a légitársaságnak, akkor megtérítik a számomra. Én is bevásároltam (kb 100 dollárért) és nem küldtem sehova a számlát. Túlélő csomagot is akkor adtak volna, ha kérem. Nem tudtam. Most már tudom.  

Photo1 (80).jpg

Bebuszoztunk a Battyhányi térre és onnan besétáltunk a belvárosba. Vacsoráztunk a Baldasztiban az Andrássy úton. Sean vendége voltam, thank you gift gyanánt. Utána a Léhűtő nevű helyre mentünk, ahol találkoztunk az egyik barátommal Blumival és Gergővel, valamint még 2 barátjukkal. Szerencsére Sean egyből beilleszkedett. Utána közösen átmentünk a Mika Tivadarba, ahol végre kaptam cidert, onnan a Szimpla kertbe mentünk, majd a Pointer Pubba a Gozsdu-udvarba. Az udvarban találtunk egy olasz tésztás helyet, én vegetáriánus lasagne-t ettem, a fiúk húsosat. Finom volt. A pincér magyar, a szakács olasz. Beszélgettünk velük is, megosztottam a szakáccsal az olasz nyelvtudásomat. Udvariasan meghallgatott, én meg elég jókedvű voltam a ciderektől, hogy előtte ne kérdezzem meg mennyire érdekli a mondanivalóm. 

A Pointer Pub előtt egy kisebbfajta tömeg gyűlt össze, Gergő Sean-nal elnézett Sean-nak barátnőt keresni, kisvártatva visszajöttek, hogy sajnos nem sikerült. A Pointer pozitívuma, hogy édesebb a cider, mint a Szimpla Kertben, aminek örültem, de elég drága lett az utóbbi időben, így valószínűleg nem lesz a törzshelyem. 

Már éjjel 3 óra volt, a fiúk nyugovóra tértek, előtte elvittek minket taxival még a Morrison's-ba. Még én sem jártam ott. 1000 Ft a belépő férfiaknak, 500 Ft nőknek. Három szintes, de nagyon le van pukkadva a hely. Se a zene, se a klub hangulata nem nyerte el a tetszésünket. Táncoltunk kicsit minden helységben, majd 4 óra körül hívtunk egy taxit. Sean hazafelé azt mondta, hogy ez most egy tökéletes és igazi couchsurfing élmény volt. Megismert egy csomó szuper helyet és több helyivel is időt tölthetett a vendéglátójának köszönhetően.