Százhuszonöt és százhuszonhatodik vendégem az amerikai Zamad (32), és kanadai Farah (25) volt, 3 napig hosztoltam őket. Zamad Chicagóban született, pakisztáni szülők gyermekeként, Farah Pakisztánban született és 10 évesen költözött a családjával Torontoba. Mindketten beszélnek urduul, Farah anyanyelvi szinten, Zamad inkább csak érti, de kevésbé beszéli. Jelenleg Chicagóban élnek. Zamad logisztikai szakember, Farah idősek otthonában dolgozik.

Chicagóból a menekülthelyzet miatt utaztak Budapestre. Gyűjtöttek pénzt a barátaiktól, tőlem kértek segítséget hogyan költsék el. Első körben elmentünk a Nyugati téri tranzitzónába és megkérdeztük az önkéntesektől mire van szükségük. 6000 Ft-ért banánt és borotvákat vásároltunk. Onnan átmentünk az afgán parkba (II. János Pál pápa tér), de néhány heverő menekülten kivül nem találtunk ott senkit. Átsétáltunk a Keletibe. Vásároltunk a helyi Lidliben 27 ezer forintért gyerekzoknikat, müzlit, borotvákat, nedves törlőkendőt, hátizsákot. Vettünk 7000 Ft-ért egy fehérneműboltban 10 db női bugyit. A csomagot átvittük a Keletibe és odaadtuk a helyben segítő Nemzetközi Muszlim Szervezetnek. Nagyon hálásak voltak a gazdag csomagért.

A Migration Aid tranzitzónájában teljes volt a káosz, a muszlimoknál viszont minden jól szervezett, szépen előttük volt rendszerezve az adománycsomagok. Kisebb áradattal kell dolgozniuk, könnyebb tisztán és jól szervezetten tartani a területüket. Ezért választottuk őket. Másnap Zamadék a maradék 40 ezer forintukból vettek még banánt, almát és borotvákat és elvitték a Nyugati Migration Aid szervezetnek. Mindkét tranzitzónába kérdeztük szükség van e urdu tolmácsolásra, de nem kérték. Sokat töprengtünk mire költsük a pénzt, az önkéntesek vonatjegyeket javasoltak, de elvetettük az ötletet. Azokban a napokban óránként változott a helyzet, hogy nyitva van e az osztrák határ vagy nincs, felengedik e a menekülteket a vonatra, vagy sem. Valamint mi alapján döntsék el Zamadék, ki kapja a vonatjegyeket. Féltek attól is, hogy kidobott pénz lenne, ha nem tudnák használni a családok. Vagy akár ingyenesen is lejuthatnak buszokkal a határig.

Egy menekült Szíriából Németországig való eljutásának költsége 20 000 dollár körül van. Ennek nagy része az embercsempészekre megy el, számtalan cikk részletezte hol mire mennyit költenek el. Azon töprengtem miért van szükségük az ingyen ételre, elképzelhető, hogy Budapestre érve már minden pénzükből kifogynak? Egy családnál átlag 100 ezer dollárnyi készpénz kell, hogy legyen, az élelmiszer már ehhez képest aprópénz. Megkérdeztem a Migration Aid csoportban, hogy mi a véleményük a kezdő és gyakorlott önkénteseknek erről a kérdésről. Sok komment érkezett be, ezek közül íme Nóra véleménye:

Lahore - Amikor a mi inspirációnkra regisztrálnak Couchsurfingre. A vendégposzt harmadik része a világ körül kerékpározó pártól, a 360 fok bringa szerzőjétől, Árpitól. Az első részt itt olvashatjátok. A második részt pedig itt.

Iszlámábádból 4 nap alatt bringáztunk át a híres Grand Trunk Road-on Lahore-ba. Útközben nem használtunk Couchsurfing-et, de valahogy minden este egy családnál kötöttünk ki és nagyszerű élményeket szereztünk. Volt, hogy az úton szólítottak le minket és hívtak meg az otthonukba, de olyan is volt, hogy mi kopogtunk be, hogy sátrazhatunk-e a kertben. A sátorállításig soha nem jutottunk el, mindig behívtak minket a házba, ahol aztán nagy beszélgetések kezdődtek.

Ők nem Couchsurferek, csak úgy befogadtak minket az utcáról egy éjszakára. Azóta is tartjuk a kapcsolatot

Iszlámábád, Rawalpindi - Amikor jobb lett volna, ha Nem-et mondanak nekünk. A vendégposzt harmadik része a világ körül kerékpározó pártól, a 360 fok bringa szerzőjétől, Árpitól. Az első részt itt olvashatjátok.

A következő pakisztáni Couchsurfing élményünk a főváros, Iszlámábád mellett volt Rawalpindi-ben. Ez egy érdekes, izgalmas és tanulságos eset volt. Szállásadónk nagyon kedvesen és segítőkészen fogadott minket, aznap este autóval körbevezetett minket a városon, együtt vacsoráztunk, sokat beszélgettünk, eddig minden rendben is volt. Másnap viszont ő lelépett valami sivatagi szafarira. Ide minket is hívott, de mi ekkor még éppen hogy csak visszatértünk a hegyekből a civilizációba és ezt nem akartuk rögvest lecserélni egy sivatagra, pláne, hogy közeledett a Karácsony. Azt mondta, két nap és itt van, ezt el is fogadtuk, gondoltuk addig legalább kipihenjük magunkat.

Iszlámábád belvársa. A főváros egy "planned city", tervezett város, alig 50 éves, széles sugárútjai nyílegyenesen szelik át a várost

A két napból végül több lett, mint a duplája, és addig egy külvárosi üres házban voltunk emberünk barátjával. Mindentől távol, se wifi, se a házigazdánk nem érkezik haza, pedig rá azért is szükségünk lett volna, mert a vízumunk ekkor készült lejárni, és a meghosszabbításához a vendéglátónk aláírására is szükség lett volna a hivatalban. De ő mindig csak holnap érkezett, sose aznap. Így teltek a napok, vendéglátónkról napokig csak az a hírünk volt, hogy holnap érkezik. Miközben a vízumunk lejárt, a Karácsony pedig egyre közeledett. Mi meg egyre mérgesebbek lettünk, hogy hogyan lehet valaki ilyen felelőtlen. Akkor már inkább mondta volna azt, hogy bocs srácok, megyek a sivatagba, nem tudlak vendégül látni benneteket. Mert ezzel igazából jobbat tett volna velünk, mint így.

Ahol nem gondolnád, de rettentő vendégszeretőek az emberek, legyen szó bárkiről. Ismét egy vendégposzt a világ körül kerékpározó pártól, a 360 fok bringa szerzőjétől, Árpitól.

Ebbe a sajnos nem éppen a vendégszeretetéről híres országba Kína felől érkeztünk meg, a 4734m magas Khunjerab-hágón keresztül, hogy a híres Karakorum Highway-en végigbiciklizve Iszlámábádnál érkezzünk ki a hegyek közül.

Ez nem a csillagkapu, hanem a hágót és a határt jelző kapu Kína és Pakisztán között, 4734 méter magasságban.

Az első felejthetetlen élményeinket a Hunzák Földjén szereztük. Itt egy fantasztikus népcsoport él, akik többek között arról is híresek, hogy amíg be nem tört hozzájuk is a modern civilizáció, nagyon hosszú életűek voltak. Ezt a nélkülözést is igénylő, sajátos életvitelüknek köszönhették: sok munka, hosszú koplalások, rengeteg nyers zöldség és sárgabarack mag.

A vidék pedig egyszerűen mesebeli, 7 ezres hegyek a horizonton, a falvak között pedig néha csak egy gleccseren keresztül tud átjutni az ember. Vagy csónakon, mint ahogy Ghulkon és Gulmit falvak között is. Itt egy néhány évvel ezelőtt történt földcsuszamlás felduzzasztott a völgyben egy 30km hosszú tavat, így több falu is víz alá került.

Beszélgettünk olyan emberrel, akinek a háza alatt egy méterrel állt meg a vízszint. A helyiek persze összefogtak, mindenki feljebb költözött a hegyoldalakban, vagy le a nagyobb városokba, mivel a vízszint napról napra emelkedett, volt idejük elhagyni az otthonaikat.

A mi szállásadónk Zahir volt, a Gulmit Continental Hotel menedzsere - igen, egy szállodáé. Nem Couchsurfing-en keresztül találtunk rá, hanem meséltek róla nekünk a kínai buszon az országba jövet. (nem tudtunk bringázni, mert nem engedték a hatóságok, ugyanis a határátkelők nem fent 4700m-en vannak, hanem "lent" 3000m magasan) Zahirnál olyan áron laktunk, amit mi mondtunk neki, csodálkoztunk is rajta, hogy elsőre beleegyezett, Ázsiában inkább az a szokás, hogy mindenért keményen alkudozni kell.