Egy paraguay-i indiánlány a kanapémon

Most pénteken és szombaton nyelvvizsgáztam, azaz előtte nem igazán értem rá semmire, csak a tanulásra. Viszont két hete kaptam egy requestet a szokásos többi között. Néztem, hogy pontosan a vizsga előtti este érkeznének, nagyon nem jó időpont, viszont a lánynak 61 szörfertől, és 5 hosztól volt referenciája, valamint nagyon édes requestet írt: felsorolta mi bennünk a közös, az adatlapja tele van CS fotókkal, igazi kanapészörfös vér csörgedezik az ereiben, ugyanazokat a sorozatokat szereti, mint én. A lapján azt írta magáról, hogy kontroll mániás, vega, gyűjti a rossz vicceket, szereti a kínai kaját és a spinninget és imád futni a természetben. Hogyan is mondhatnék nemet?

Paraguay_flag.pngczech-flag.jpegHetvenedik vendégem, Liz Vargas (30) Paraguayból érkezett hozzám a cseh barátjával, hetvenegyedik vendégemmel, Jakub-bal (29). Liz két éve Prágába költözött, hogy környezetvédelmi master diplomát szerezzen. Az első évben csak csehül tanult, a második évben kezdte az egyetemet cseh nyelven, jövőre fog végezni. A CS-hez pont 3 éve csatlakozott, és több, mint 100 vendéget fogadott eddig.

Jakub a környezetvédelmi minisztériumban dolgozik, zöld beruházási projekteket gründol projektmanagerként. A részlegük nem kap Európai Uniós támogatást, mindet saját forrásból valósítanak meg.

Péntek éjfél körül érkeztek meg a lakásomba, a Tömörkényi utcai megállóból rossz irányba indultak, egy magyar jointot szívó srácot kértek meg, hogy segítsen neki. A fiú felhívott, elmagyaráztam neki hogyan jutnak el hozzám, ő meg segített nekik. Megérkezésük után megmutattam a szobájukat, és kimentettem magamat a további beszélgetés alól, arra hivatkozva, hogy 07.30-kor kell kelnem, hogy időben elindulhassak a 10.00-kor kezdődő nyelvvizsgára. Aztán valahogy ottragadtunk a konyhában és éjjel 02.00-ig beszélgettünk. Miről másról, mint a couchsurfingről. Mindketten ugyanazokat az élményeket éltük meg, ugyanazokat a dolgokat utáljuk és a couchsurfing jelentése minden szinten ugyanazt jelenti mindkettőnknek. Mit ne mondjak, meg lett az összhang azonnal. Kaptam tőlük két csodaszép régi képeslapot Prágáról, és egy doboz cseh édességet. Mogyorós ostya. Eszméletlen finom volt, amit azonnal megettem. Ha valaki Prágába megy mostanság, hozhatna nekem egy-két dobozzal..

8 Tovább »

Egy interkulturális CouchSurfing élmény

6a00d8341c562c53ef0115701f6c3b970c-800wi.gifLegutóbbi, azaz a huszonegy, huszonkettő és huszonharmadik CS hosting élményem felettébb eltérően alakult az eddig megszokottól. Kb 2 hete kaptam egy requestet Mehdi Vos -től (31), hogy fogadjam őt keddtől péntekig. Mehdi Tabrizban, Iránban született és nőtt fel, de jelenleg Hágában, Hollandiában él. Villamosmérnökként dolgozik egy tanácsadó vállalatnál. 86 barátja van a CS site-on, ahova 2009-ben lépett be először, 46 pozitív referenciája van, 5 vendéglátótól és 10 vendégtől.

france-flag.gifNem sokkal később elfogadtam Alex Gorsky (32) szálláskérését is péntektől vasárnapig tartó időszakra. Alex Észak-Franciaországban született és nőtt fel, jelenleg Párizsban él, gépészmérnökként dolgozik a Peugeot-nál. Ideutazása üzleti jellegű volt, az első napját Ajkán töltötte, egy francia partnervállalatot látogatott meg, és mivel még sohasem volt Budapesten, ezért úgy döntött három nappal meghosszabbítja a magyarországi tartózkodását. A CS sitehoz 2008-ban csatlakozott, 10 pozitív referenciája van, 2 hosttól és 4 surfertől.

Mehdi később módosította az érkezése időpontját péntekre, visszaírtam neki, hogy akkor már lesz egy francia vendégem, de megkérdezem tőle, hogy beleegyezik e abba, hogy megossza a szobáját vele. Alex 4 napig nem válaszolt, csütörtökön jött meg a levele: Sure, it could be fun. Mehdi azonban péntek reggel törölte a requestet és írt hozzá egy levelet, miszerint egy barátjával érkezik, keresnek egy hostelt, de örömmel találkoznának velem valamikor. Megírtam nekik, hogy jöjjenek ők is oda a Batthyány térre este, ahol Alexet is felveszem.

czech-flag.jpegMehdi magával hozta Iva Dobruskát (32) Prágából, akinek 32 pozitív referenciája van a 2011-es regisztrációja óta, 19 vendéglátótól és 2 surfertől. Iva közgazdász, egy évvel ezelőtt egy nonprofit vállalatnál dolgozott, a távozása óta Európában utazgat.

Ugyanakkor pár napja kaptam egy levelet a liverpooli angol Matt-től (31) is, aki emberföldrajzzal foglalkozik, hogy itt van Budapesten, de a hostja eléggé elfoglalt, egyedül van, van e kedvem vele elmenni sörözni valamelyik nap a hétvégén. Neki is megírtam, hogy csatlakozzon hozzánk péntek este. Ugyan nem megyünk sehova, maradunk a teraszomon, de sütök palacsintát és veszünk jó sok üveg alkoholt hozzá. Örömmel igent mondott az invitálásomra ő is, és péntek este mindenki ott volt pontosan a megbeszélt találkozóhelyen.

18 Tovább »

couchsurfing

blogavatar

A világ minden pontjáról fogadok utazókat és adok nekik szállást a kanapémon, és én is a couchsurfing.org-ot használom szálláskeresésre a saját utazásaimkor. A CS tapasztalataimat igyekszem megosztani a blogon. A CouchSurfing International Inc. és a blog között nincsen semmilyen intézményes kapcsolat. A vállalat sem a blogot, sem az íróit nem szponzorálja, és semmilyen anyagi juttatásban nem részesíti. I receive travelers from around the world and I provide them with accommodation on my couch. I also plan on using couchsurfing to find accommodation on my own travels. On this blog I write about my couchsurfing experience. There is no institutional relationship between CouchSurfing International Inc. and this blog. The company does not sponsor or pay any compensation to this blog and its authors.

Hirdetés

Facebook

Utolsó kommentek

Itt támogathatsz