Márciusban 10 napot töltöttem a Országos Gerincgyógyászati Központ IV. emeletén egy porckorongsérv fúzióval műtét miatt. Ez a sorozat a műtét utáni időszakot mutatja be a lehető legrészletesebben. Betekintést adhat azoknak, akik hasonló műtét előtt állnak. Minden eset viszont más, és mindenki másképp reagál. Az enyém csak egy példa rá, hogy ilyen is lehet. Mások sokkal gyorsabb, vagy akár lassabb fizikai és lelki talpraállással jönnek/jöttek ki belőle.

Lásd még: első rész és második rész.

Csütörtök

Könnyebben tudtam kimenni sétálni a rolleremmel. Reggeltől úgy döntöttem, hogy leállok a fájdalomcsillapítóimmal, mert féltem, hogy hozzászokom. Reggel 09.00-kor kivették a katétert, amitől nagyon boldog lettem. 11.00 körül megjelent Anika, a kötözősnővér angyal, és közölte, hogy eltávolítjuk belőlem a csöveket. Kérdeztem, hogy fájni fog? Mire nagyon kedvesen annyit mondott, igen, ez rossz lesz. Lépésről lépésre mindent előre ismertetett mi fog történni, és milyen érzés lesz. A legrosszabb az volt, amikor kihúzta a hátamból a csöveket, itt kérte, hogy vegyek egy mély levegőt. Nincs jelentősége a lélegzetvételnek, de olyankor azzal vagy elfoglalva, nem pedig azzal, hogy 10 cm mélyen a hátadban ülő két db csövet húznak ki belőled. Rosszabbra számítottam, a katéter behelyezés szarabb volt!

Utána a kedélyállapotom hatványozottan javult, hiszen csőmentes lettem MINDENHOL. 12.00-ig kötelező volt pisilni, különben visszarakják a katétert. Na azt az már nem! Kigurultunk, édesanyám segített a mosdóban, és utána lezuhanyoztatott.

Bejött később a gyógytornász, és tornáztunk is az ágyban. Nyögvenyelősen ment, de valamit csináltam. Sétáltunk is egyet, gyógytornász mondta, hogy addig nem mehetek haza, amíg nem tudok magamtól járni. Nyilván így logikus, tolószéket nem adnak búcsúajándékba. Délután egy kedves hordágyas fiú levitt kerekesszékben a röntgenre, hogy megnézzék hogy néznek ki a beültetett csavarok.

A lehangoltság állandósult, és kezdtem jelezni minden betévedő orvosnak, hogy én holnap hazamegyek. Kérdezték, hogy Bánk Doktor Úr hazaengedte? Mondom, nem, de nem érdekel. Tudtam, hogy nem vagyok még olyan állapotban, de utáltam ott lenni. Nem ők tehettek róla, én akartam abból a környezetből szabadulni, hazamenni, bebújni a paplan alá, egyedül lenni és csak sírni. A már minden apró részletében elképzelt sötét szobára és sötét sátorra vágytam.

Délután bejött a sebészem, és elújságolta, hogy látta a röntgent és gyönyörű lett. Gondolom ez olyan érzés lehet neki, mint amikor valaki önkezével megjavít egy elromlott motort, és elégedett vele. Megkérdeztem, hogy megmutatja-e nekem, mondta, hogy holnap, mert már megy haza. Kérdeztem, oké, de holnap mikor? Majd bejön értem reggel. Neki is elmondtam, hogy holnap hazamegyek. Erre azt mondta, hogy szombaton lehetséges, ha addigra tudok járni. Este a nővér kivette a műtéti branült a kezemből, és onnantól tényleg nem lógott már ki belőlem semmi.

Márciusban 10 napot töltöttem a Országos Gerincgyógyászati Központ IV. emeletén egy porckorongsérv műtét fúzióval miatt. Ez a sorozat a műtét utáni időszakot mutatja be a lehető legrészletesebben. Betekintést adhat azoknak, akik hasonló műtét előtt állnak. Minden eset viszont más, és mindenki másképp reagál. Az enyém csak egy példa rá, hogy ilyen is lehet. Mások sokkal gyorsabb, vagy akár lassabb fizikai és lelki talpraállással jönnek/jöttek ki belőle. Az első részt itt olvashatjátok.

Kedd (műtét napja).

Reggel 06.30-kor ébresztett egy nővér, és hozta a nyugibogyót, amit be kell vennem a műtét előtt. Elküldött zuhanyozni, amihez adott egy speciális fertőtlenítő folyadékot egy műanyagpohárban. Kaptam egy műtősruhát, valamint fáslikat. Zuhany után felvettem a ruhát, amit hátul kellett megkötni, nővérke befáslita a lábszáraimat majd befeküdtem az ágyamba és vártam 09.30-ig, amikorra ki volt írva a műtétem. Így utólag nem értem a 06.30-as ébresztést, lehetett volna fél órával is előtte zuhanyozni szerintem. Akartam egy selfiet is tolni az outfitemről, de annyira átlátszó volt a zöld cucc rajtam, hogy inkább kihagytam.

09.00 körül bevettem a nyugtatót, és hamar ütött. Az volt a terv, hogy elutasítom a tolóágyat, amiben bevisznek a műtőbe, hiszen be tudok gyalogolni magamtól. Mire megérkezett értem a hordágyas fiú, addigra folyamatosan röhögtem, és annyira szerencsétlen voltam, hogy hosszú másodpercek töprengésébe került az is, hogyan másszak át az ágyamból erre a görgős ágyra, és lehetőleg úgy, hogy közben ne villantsak.

A folyósón való végiggurulás, miközben a plafonon a neoncsöveket látod elsuhanni, na az pontosan olyan, mint a filmekben! Betoltak a műtő előterébe, és megkérdezték milyen sapkát akarok, kaptam egy rózsaszínt, miután nem éltem a választás lehetőségével. Vadul néztem mindenfelé, de a sebészemet sehol nem láttam. Mondták, hogy várjak, így szépen elhevertem az ágyon és relaxáltam. Aztán bevittek egy menő hight-tech műtőszobába (élőben 22 éve nem láttam műtőt belülről), felajánlottam, hogy átmászok a műtőágyra, de rámszóltak, hogy maradjak a seggemen (nem ezzekkel a szavakkal).

Az egyik falamon ki volt vetítve több oldalról az MR felvételeim nagyon nagyban, az is menő volt. Az anesztes-asszisztens kibontott a zöld ruhámból (ez gyakorlatilag csak a folyosóra kell akkor), és rátett a mellkasomra egy tapaszt, innentől az egyik monitoron megjelentek a szívem adatai (pulzus és stb), ez is pont úgy, mint a filmekben. Tökre sajnáltam, hogy altatásban leszek. A műtőben Coldplay szólt. A sebészem nem volt benn.

A derékfájdalom állandósult napi egy-másfél óra core izom edzés mellett is, a törzsem szépen formálódott, én meg hozzászoktam a közel másfél év alatt, hogy reggel ébredéskor nagyon fáj, felkelni mély fotelből egy konkrét feladat nekem (kitámasztott karokkal megy, mint a 9 hónapos terheseknek), és kéthetente egyszer beáll a derekam, amikor 1-2 napig nagyon nehezen mozgok és csak a földön fekve jó lenni. Gondoltam, majd elmúlik. Januárban meglátogattam az egyik barátomat, aki látva hogyan ülök le a kanapéjára, rákérdezett mi bajom van. Elmeséltem neki nagyvonalakban a tavaly nyári lebénulásomat. Kérdezte mit mondtak az orvosok a szeptemberi MR-re? Mondom nem látta senki. Intézett nekem egy időpontot Dr. Bánk András gerincsebészhez a Budai Egészégügyi Központba. Megnyugtatott, hogy András nem fog megműteni, ha nem kell. Mesélt még egy kicsit az orvosról, mint az ország az/egyik legjobb gerincsebészéről.

Két nappal később elmentem Dr. Bánkhoz, aki szokásosan azt kérte tőlem, amit a többi rheumatológus is: álljak a lábujjaimra és a sarkamra. Gondolom, ha valaki nem tudja megcsinálni, akkor baj van, én meg tudom. Megnézte az MR lemezemet, és azt mondta műteni kell, az L5-ös porckorong teljesen degenerált, elöregedett, dehidratált. A két csigolya gyilkolja egymást, terheli a kisüzeleteket, ettől fáj a derekam, és nem is fog elmúlni soha. A 11 mm-es sérvem is szépen látható volt, a többi porckorong köszöni jól van.

Felvázolt nekem röviden egy fúziós műtét lehetőségét: befúrnak négy csavart a L4-es csigolyámba és a keresztcsontomba, a porckorongomat kiszedik és a helyét feltöltik cementtel. Közben beugrott Wolverine műtéte az X-Menből, meg a Robocop és a Terminátor film is, és rohadt szar kedvem lett. Megkérdeztem miért nem lehet sima porckorongsérv-műtétem fúzió nélkül, amire azt mondta, mert attól a lefelé sugárzó fájdalom elmúlna ugyan a talpamból, de a szegmentális instabilitástól a derékfájdalom nem. Ez volt az az információ, ami miatt a műtét mellett döntöttem. Minden reggel nagyon fáj felkelésnél, ha tartósan ülök egy székben, kínszenvedés felállni, nem élhetek így tovább. A doki azt mondta, hogy ez a műtét megszünteti a derékfájdalmat is, és egy hétig leszek a kórházban, de már a negyedik nap majd haza akarok menni.

Az orvosból áradt egy buddhai nyugalom, és valahogy az első perctől megbíztam benne. Másképp nem is megy a beteg-sebész kapcsolatban, egyszerűen meg KELL bíznunk bennük, hiszen gyakorlatilag az életünket bízzuk rájuk. Meg valahogy tudjátok vannak ilyen emberek, akikkel elkezdetek beszélgetni, és valahogy azonnal megnyerőek. Na Bánk ilyen volt.

A rheumatológusom ősszel azt mondta, hogy nincs más dolgom, mint erősítsem meg a törzsem mélyizmait, és akkor nem fog fájni a derekam. Olyan edzésformára volt szükségem, ami a privát edző és a csoportosórák/konditermes edzések között van valahol. Magán edzőre nem volt pénzem, a konditeremben meg nem kapok személyes figyelmet. Könnyebb a sérülésveszély, ha szakértői segítség nélkül edzek, esetleg új porckorongsérv alakulhat ki a meglévő mellett.

Decemberben elmentem a Smartfit terembe, ami gyakorlatilag egy tech konditerem. Egy személyi edző segítségével végígpróbáltunk két lábgépet (combhajlító és feszítő), két kar/hátgépet, két törzsizomerősítő gépet, és két kardiógépet. Az edzésforma lényege, hogy köredzésben mindegyik gépen 60 másodpercet edzek, utána 30 másodpercem van átülni a következő gépre és elkezdeni a munkát azon.

Először egy testszkenner leolvassa a testem adatait, magasságomat, combom, törzsem, karom hosszúságait, és ezen adatok rákerülnek egy kártyára, amit bedugok minden egyes kondigépbe, és elektronikusan és automatikusan beáll az én testemhez. A hagyományos konditermeknél nekem kell minden egyes feladat előtt előtt beállítani a távolságokat, magasságokat, nos, a Milonnál ezt a lépést kiiktatja a modern technika. A súlyokat az edző beállítja aszerint, hogy én milyen edzettségi állapotban vagyok, ezt később három-négy edzéseknél emelik.

Meghívtak Kolozsvárra januárban, hogy tartsak előadást egyetemistáknak a sharing economyról és a couchsurfingről.

Január 19-én este 23.00-kor elmentem a Keletibe és vettem egy egyirányú első osztályú vonatjegyet Kolozsvárra 17.000 Ft-ért. Jól olvasod, igen, ennyibe került. Másod osztály 35 eur, első osztály 55 eur. Plusz 950 Ft helyjegy. A Vonat másnap reggel 05.55-kor indult. Kérdeztem a jegyárusító hölgyet, hogy melyik vágányról fog indulni, aki azt a választ adta, hogy az reggel lesz kiírva a táblára, ő nem tudja. Azt nem tette hozzá, hogy az Elvirán fenn van. A nemzetközi jegyárusítás irodában igenis MONDANIUK KÉNE minden jegyvásárlónak, hogy fenn van az elvirán a vágány száma!

Kiértem a pályaudvarra 05.50-kor, felnéztem az indulást feltüntető táblára, és ... NEM TALÁLTAM meg a vonatomat. Kétszer néztem végig, nem volt kiírva. A vonatom elment, mivel fogalmam sem volt, melyik vágány lesz az enyém. Igen, elkövettem egy hibát abban, hogy útközben az elvirán nem csekkoltam le a vágány számot, mivel nem tudtam, hogy ott feltüntetik. 10 éve nem ültem magyar vonaton kb. Valamint elkövettem azt a hibát is, hogy nem 15 perccel a vonat indulása előtt értem ki az állomásra.

Besétáltam az információs irodába, hogy visszakérjem a jegy árát, ahol az első reakció az volt, hogy csak a vonat indulása előtt lehet visszaváltani a jegy árát, ezen méltatlankodtam, mondtam, hogy szeretném megnézni a szabályzatot. A hölgy elővett egy vaskos nagy könyvet, kinyitotta, megnézte, majd hopsz.. " Önnek igaza van, január elsejétől megváltozott a szabály, mégis visszajár a menetjegy ára." (nbence kommentelő alapján 2014-ben volt az utolsó üzletszabályzati változtatás). Mindannyian örülünk (én mégjobban), a hölgy kitöltetett velem egy Visszatéritési igénybejelentő lapot és közölte, hogy 30 napon belül a bankszámlámon lesz a pénz. Ez február 20 lett volna.