Mindig is tudtuk, hogy a magyar lányok a leggyönyörűbbek a világon. Gondoltam megosztom veletek is, hogy (szerintem) kik a legszebb kanapészörfös magyar csajok 2015-ben. A tavalyi poszt sikere után elkészítettem az idei év válogatását is. Természetesen minden lánytól kértem és kaptam engedélyt a közlésre a nem mindenhol technikailag tökéletes minőségű fényképre. Íme sorrend nélkül kilenc fős lista. :-). Az idei leghelyesebb magyar CS pasik listája hamarosan... addig is a tavalyi válogatást itt megnézhetitek.

Zsófia (18) Budapest, Törökbálinton a Bálint Márton középiskolában tanul vendéglátást. Egy éve CS tag, egyszer hosztolt egy berlini srácot. Az édesapja pálinkával itatta, az édesanyja gulyáslevesssel etette a vendégüket. Valamint egy ausztrál hátizsákos CS turistát kalauzolt Budapesten. Zsófi októberben Amszterdamban tervezi kipróbálni a szörfölést ist.

Liza (21) Budapest, 3 éve tagja a CS-nek 8 referenciával. Az ELTE-n tanul és idén diplomázik francia romanisztika és ügyvitel szakon. Nyáron Franciországban dolgozott.

Édua (18) Dunakeszi, az ELTE-n elsőeves hallgató koreai szakon. Júliusban regisztralt a CS-re, eddig egy német és egy koreai lányt hosztolt, de mar 5-6 masik külföldivel is összefutott Budapesten egy kis kávézásra/beszélgetésre.

Százhuszonhét és százhuszonnyolcadik vendégem Mikhail (29) és Tatiana (25) Ukrajnából jött hozzám 2 éjszakára. Mikhail Lengyelországban dolgozik informatikusként, a budapesti Wizz Air félmaraton miatt érkezett Pestre, a barátnője meg szintén iderepült Ukrajnából. Mikhail már kb 20 vendéget fogadott otthon, és néhányszor utazott CSvel.

Szombat este a helyi kocsmában cidereztünk, én panaszkodtam nekik, hogy nem találtam senkit, aki most befestené a hajam, de fodrászra most nincs pénzem. Hétfőn viszont fotózáson veszek részt, így fontos a hajfestés. Tatiana csendesen megjegyezte, hogy ő fodrász lenne. Ezen nagyon elkezdtem nevetni, mert ilyen istentelenül mázlista nem lehetek. Megnéztem a Művész moziban egy filmet, utána hazamentem, Tatjana a kanapén várt otthon. Professzionális hajfestésben volt részem, amit se én, se a barátaim nem tudtak volna megcsinálni.

Kedvesek voltak, hamar megszerettük egymást. Vasárnap reggel korán elmentek a Városligeti start pontra, én sajnos elaludtam a befutót, így csak otthon találkoztunk újra. Mikhail 1 óra 50 perc körül teljesítette a félmaratont. Délután megnézték a Rudas Fürdőt. Vasárnap este átmentek egy hostelbe, de hétfő este Tatjana és én újra találkoztunk a Teréz körúti Pointerbe. Mikhail hétfőn visszarepült Lengyelországba. Tatjana elmesélte, hogy szabadidejében shibari mester, aminek a technikáját Japánban sajátította el. Shibari fesztiválokat és workshopokat szervez otthon. Shibari egy japán szó, aminek szó szerinti jelentése: megkötözve. Mondta, hogy Ukrajnából jön egy barátnője Budapestre szerdán, és shibari szeánszot fognak ülni, azaz jól megkötözi. Mivel még nem láttam ilyesmit, felajánlottam a vendégszobámat erre a célra, és megkértem őket, hadd fényképezhesske közben. Íme Tatjana egyik munkája:

Százhuszonöt és százhuszonhatodik vendégem az amerikai Zamad (32), és kanadai Farah (25) volt, 3 napig hosztoltam őket. Zamad Chicagóban született, pakisztáni szülők gyermekeként, Farah Pakisztánban született és 10 évesen költözött a családjával Torontoba. Mindketten beszélnek urduul, Farah anyanyelvi szinten, Zamad inkább csak érti, de kevésbé beszéli. Jelenleg Chicagóban élnek. Zamad logisztikai szakember, Farah idősek otthonában dolgozik.

Chicagóból a menekülthelyzet miatt utaztak Budapestre. Gyűjtöttek pénzt a barátaiktól, tőlem kértek segítséget hogyan költsék el. Első körben elmentünk a Nyugati téri tranzitzónába és megkérdeztük az önkéntesektől mire van szükségük. 6000 Ft-ért banánt és borotvákat vásároltunk. Onnan átmentünk az afgán parkba (II. János Pál pápa tér), de néhány heverő menekülten kivül nem találtunk ott senkit. Átsétáltunk a Keletibe. Vásároltunk a helyi Lidliben 27 ezer forintért gyerekzoknikat, müzlit, borotvákat, nedves törlőkendőt, hátizsákot. Vettünk 7000 Ft-ért egy fehérneműboltban 10 db női bugyit. A csomagot átvittük a Keletibe és odaadtuk a helyben segítő Nemzetközi Muszlim Szervezetnek. Nagyon hálásak voltak a gazdag csomagért.

A Migration Aid tranzitzónájában teljes volt a káosz, a muszlimoknál viszont minden jól szervezett, szépen előttük volt rendszerezve az adománycsomagok. Kisebb áradattal kell dolgozniuk, könnyebb tisztán és jól szervezetten tartani a területüket. Ezért választottuk őket. Másnap Zamadék a maradék 40 ezer forintukból vettek még banánt, almát és borotvákat és elvitték a Nyugati Migration Aid szervezetnek. Mindkét tranzitzónába kérdeztük szükség van e urdu tolmácsolásra, de nem kérték. Sokat töprengtünk mire költsük a pénzt, az önkéntesek vonatjegyeket javasoltak, de elvetettük az ötletet. Azokban a napokban óránként változott a helyzet, hogy nyitva van e az osztrák határ vagy nincs, felengedik e a menekülteket a vonatra, vagy sem. Valamint mi alapján döntsék el Zamadék, ki kapja a vonatjegyeket. Féltek attól is, hogy kidobott pénz lenne, ha nem tudnák használni a családok. Vagy akár ingyenesen is lejuthatnak buszokkal a határig.

Egy menekült Szíriából Németországig való eljutásának költsége 20 000 dollár körül van. Ennek nagy része az embercsempészekre megy el, számtalan cikk részletezte hol mire mennyit költenek el. Azon töprengtem miért van szükségük az ingyen ételre, elképzelhető, hogy Budapestre érve már minden pénzükből kifogynak? Egy családnál átlag 100 ezer dollárnyi készpénz kell, hogy legyen, az élelmiszer már ehhez képest aprópénz. Megkérdeztem a Migration Aid csoportban, hogy mi a véleményük a kezdő és gyakorlott önkénteseknek erről a kérdésről. Sok komment érkezett be, ezek közül íme Nóra véleménye:

Százhuszonnegyedik vendégem, az amerikai Richelle Franzot (50) Seattle-ből még a kórházba vonulásom előtti héten hosztoltam 5 napig. Az első este elmentünk a sarki kocsmába meginni egy italt, Richie fizetett és később főzőtt is nekünk. A többi nap nem tudtam menni sehova. Richelle kb. 10 vendéget fogadott otthon, és legalább 30 alkalommal vendégeskedett mindenhol a világban.

Richelle jeltolmácsként dolgozik 30 éve. Egy középeurópai hajóúton vett részt, Németországból indult a hajó, és Budapestig jöttek le a Dunán keresztül. Richie önkéntesként dolgozott, azaz teljes ellátást kapott a munkájáért, valamint az utazási iroda adott neki egy másik luxus utat, amin már vendégként vehetett részt a férjével. Csak az adókat kellett kifizetniük, ami pár száz euró volt összesen. Richietől tudtam meg, hogy minden nyelvnek külön jelnyelvrendszere van, azaz egy angol süket nem tud jelelve kommunikálni egy magyarral. Én azt hittem eddig, hogy ez egy nemzetközi jelnyelv. Hát nem.

Richie tavaly egy éven keresztül utazott egyedül Európában és Ázsiában. A férje nem akart vele utazni, de ő így is elindult. Couchsurfinget használt főleg, néha hosztelekben szállt meg. Ha valaki házas, akkor akár rövidebb, akár hosszabb ideig is már a házastársával utazik el kizárólag. Ha külön mennek, akkor egyből találgatni kezdenek az emberek, hogy biztos valami baj van velük. Meg ott van az is, hogy egy világkörüli út még spórolós módban is sokba kerül, a házasok meg közös kasszán vannak, így az otthonmaradt fél is fizeti a párja nyaralását. Legtöbbször ezért, aki nem menne, az azt javasolja, hogy a másik se menjen. Kivéve ha nem nagyon gazdagok, és akkor mindegy.

Nincs gyerekük. Saját közös döntésük volt ez. Richie vérzékenységben szenved, azaz mivel nő, ő csak hordozza a betegséget. Ha gyerekei születtek volna és fiú lett volna, 50-50%-ban hemofíliás lenne, akin viszont a betegség tünetei is jelentkeztek volna, ha viszont lánya születik, akkor szintén 50-50% esély, hogy hordozó kislány születik. Richie ebben a betegségben nőtt fel, végignézte, hogy az öccsével hányszor rohantak be a kórházba vérzéscsillapításra pici gyerek kortól kezdve, ahányszor csak elesett, és beverte valamijét. A testvére végül is 32 éves korában halt meg, otthon elesett és beverte a fejét, lefeküdt utána aludni, és soha többet nem ébredt fel. Szó szerint elvérzett belülről az agya. A hemofíliában az a borzasztó, hogy nem csak a külső sebek vágásai, sérülései nem állnak le, nem alvad meg a vére, hanem a belső zúzódásokkal is ez történik. Azaz nekünk csak simán bezöldül a lábunk, ha beütjük valahová, nekik meg belül is vérzik megállíthatatlanul (ha nem mennek be a kórházba).

Ez a történet nem a couchsurfingről szól, de valahol énblog is, és ez határozza meg az életemet már a második hónapja. Szeretnék mindenkinek tanulságul szolgálni arra, miért kell komolyan venni a derékfájást, és haladéktalanul felkeresni egy rheumatológust, ha a fájdalom hosszabb ideje fennáll.

Hat hete egy tüntetésen vettem részt, és ácsorgás közben elkezdett zsibbadni a bal lábam. Pár nappal később a bal térdemig a hátsó combomon keresztűl lesugárzó fájdalom kínzott napközben rövid időszakokra, ezért elmentem a rheumatológusomhoz. Enyhe ideggyulladást diagnosztizált: lumbágó isiásszal. Kaptam rá két gyógyszert, egy gyulladáscsökkentőt és izomlazítót. A gyógyszerek a derékfájdalmamat megszüntették, de a lesugárzó fájdalmat nem. Kialakult egy napi fél órás lábfájás, főleg a délelőtti időszakban, mikor elhagytam a lakást és elugrottam a reggeli kávémért. Utána elmúlt, és nem jött elő egész nap, esténként futni jártam, és készültem a júliusi Night Run versenyre. Ez egy orbitális hülyeség volt... de akkor még nem tudtam.

Január óta kizárólag 5-6 km távokat futottam, hetente egyszer, de a verseny miatt júniustól hetente háromszor futottam, 6-9 kiliket. 12 km-es távra neveztem be. Életem első futóversenye volt, rendkívül izgatott voltam miatta. Ugyan az orvosom és mindenki körülöttem eltanácsolt a versenytől, hogy túl sok lesz, és régen futottam már ilyen hosszú távot, plusz itt van az isiász, de én szentül hittem benne, hogy minden rendben lesz, és a lumbágóm el fog magától múlni szépen. Ez itt én vagyok a rajt előtti él órában.