Százhuszonnegyedik vendégem, az amerikai Richelle Franzot (50) Seattle-ből még a kórházba vonulásom előtti héten hosztoltam 5 napig. Az első este elmentünk a sarki kocsmába meginni egy italt, Richie fizetett és később főzőtt is nekünk. A többi nap nem tudtam menni sehova. Richelle kb. 10 vendéget fogadott otthon, és legalább 30 alkalommal vendégeskedett mindenhol a világban. 

Richelle jeltolmácsként dolgozik 30 éve. Egy középeurópai hajóúton vett részt, Németországból indult a hajó, és Budapestig jöttek le a Dunán keresztül. Richie önkéntesként dolgozott, azaz teljes ellátást kapott a munkájáért, valamint az utazási iroda adott neki egy másik luxus utat, amin már vendégként vehetett részt a férjével. Csak az adókat kellett kifizetniük, ami pár száz euró volt összesen. Richietől tudtam meg, hogy minden nyelvnek külön jelnyelvrendszere van, azaz egy angol süket nem tud jelelve kommunikálni egy magyarral. Én azt hittem eddig, hogy ez egy nemzetközi jelnyelv. Hát nem. 

Richie tavaly egy éven keresztül utazott egyedül Európában és Ázsiában. A férje nem akart vele utazni, de ő így is elindult. Couchsurfinget használt főleg, néha hosztelekben szállt meg. Ha valaki házas, akkor akár rövidebb, akár hosszabb ideig is már a házastársával utazik el kizárólag. Ha külön mennek, akkor egyből találgatni kezdenek az emberek, hogy biztos valami baj van velük. Meg ott van az is, hogy egy világkörüli út még spórolós módban is sokba kerül, a házasok meg közös kasszán vannak, így az otthonmaradt fél is fizeti a párja nyaralását. Legtöbbször ezért, aki nem menne, az azt javasolja, hogy a másik se menjen. Kivéve ha nem nagyon gazdagok, és akkor mindegy. 

Nincs gyerekük. Saját közös döntésük volt ez. Richie vérzékenységben szenved, azaz mivel nő, ő csak hordozza a betegséget. Ha gyerekei születtek volna és fiú lett volna, 50-50%-ban hemofíliás lenne, akin viszont a betegség tünetei is jelentkeztek volna, ha viszont lánya születik, akkor szintén 50-50% esély, hogy hordozó kislány születik. Richie ebben a betegségben nőtt fel, végignézte, hogy az öccsével hányszor rohantak be a kórházba vérzéscsillapításra pici gyerek kortól kezdve, ahányszor csak elesett, és beverte valamijét. A testvére végül is 32 éves korában halt meg, otthon elesett és beverte a fejét, lefeküdt utána aludni, és soha többet nem ébredt fel. Szó szerint elvérzett belülről az agya. A hemofíliában az a borzasztó, hogy nem csak a külső sebek vágásai, sérülései nem állnak le, nem alvad meg a vére, hanem a belső zúzódásokkal is ez történik. Azaz nekünk csak simán bezöldül a lábunk, ha beütjük valahová, nekik meg belül is vérzik megállíthatatlanul (ha nem mennek be a kórházba). 

 

Richie alacsonyabb iskolázottságú unokatestvérei sok gyereket szültek, akik nem foglalkoztak a hemofília következményeivel, szép sorban meg is halt a legtöbb gyerek, sokuk meg sem élve a felnőttkort. Richie ezt látva döntött úgy korahuszonévesen, hogy neki nem lesz soha gyereke. 50% túl magas esély, hogy megkockáztassa. Ugyanakkor harmincasévei során rájött, hogy szereti azt a szabad életet, ami van nekik. Ezért nem is fogadtak örökbe. Elutazhatnak bárhova, bármikor csinálhatnak bármilyen programot, nem fogja vissza őket egy gyerek, és anyagilag is jobban járnak, ha nem kell valakit eltartani. 

Huszonévesen van a legtöbb esélyünk férjhez menni és gyerekeket csinálni. Én 21 évesen költöztem Budapestre és lettem teljesen önálló a szüleimtől. Fotóztam külsösként heti lapoknak, és az Intercom fotósa voltam, ötször mentem ki a Cannes-i Filmfesztiválra 2000-2004 között minden évben, háromszor mint Magyarország egyetlen akkreditált fotósa, és kétszer producerként. 6 évig voltam voltam aktív fotóriporter. Párhuzamosan néhány évvel később filmproducerkedtem 4 évig, forgatókönyvet írtunk, szerveztem mellette a konferenciáimat. Eszem ágában sem volt családot alapítani senkivel, egyszerűen nem fért volna bele. A huszonéveim nagyon aktívan és nagyon izgalmasan teltek. Perspektivamentes kapcsolataim voltak végig, mert így akartam. 

Az anyaságra úgy gondoltam, hogy ez valami olyan, amit én majd 30 után leszek. 33 évesen, 2010 tavaszán megcsapott az anya akarok lenni ösztön, na itt van az ideje, gyereket kell csinálni és ehhez kell egy apa is. Onnantól kezdve csak olyan srácokkal jártam, akikben már az elején is láttam perspektívát, nem csak abban, hogy csak úgy ellegyünk egymással. Egyik sem tartott túl sokáig. 2012 őszén találkoztam Dinnel, Londonban, és vele sikerült először mindketten komolyan venni egymást. Családot akartunk, de 2013 szilveszterén szakítottam vele. Depressziós lett és nem láttam a végét, mikor fog kilábalni ebből. 

2014 márciusában elmélkedtem egy kicsit a gyermeknemvállalási kérdésről itt, majd áprilisban eldöntöttem, hogy az év végén, a 38. szülinapomra már terhes leszek. Ehhez 3 út van: megtalálni kurvagyorsan az igazit, haha. Második lehetőség, csak magamnak szülni, találni egy pasit, akivel rövidebb ideig vagyok együtt és terhes lenni tőle. De ez a pasi átbaszásával járna, ez meg nem stílusom. Harmadik lehetőség, egyéjszakás kaland, de akkor meg nem tudom mit szedek össze, és milyen genetikai háttere van a fickónak, szóval ez az út sem kivitelezhető. Arra jutottam, hogy spermabankba fogok menni ősszel. Épp Amsterdamban ültem a Van Gogh múzeumban, ahol megfogalmazódott ez a fantasztikusnak nem nevezhető őrült gondolatom. Közben a meleg, szintén holland Emiel barátommal cseteltem, és megosztottam vele mit akarok. Visszaírt, hogy lehet ő is az apa. Ő is gyereket akar, ne menjek spermabankba, csináljunk mi gyereket. Hoppá. Mondtam neki, hogy ez nem igazán cset téma, találkozzunk ősszel, ha már most nem tudunk, és beszéljünk róla személyesen. Otthon elmondtam néhány embernek mire készülünk Emiellel, de mindenkiből heves tiltakozást váltott ki az ötletem.  

Augusztusra lefogytam 13 kg-t, végre alkalmasnak éreztem magam arra, hogy randizzak ismét, legyen az igazi nagybetűs kapcsolat, vagy akár nagyon komolytalan. Szeptemberben találkoztam Istvánnal, akiről gyorsan kiderült, hogy komoly kapcsolat ugyan nem lesz belőle, de amíg nem jön egy normális pasi, addig meg lehet tartani. Novemberben meglátogatott Emiel, aki közben alaposan átgondolta az ügyünket, és rájött, hogy mégse velem kéne gyereket csinálnia, aki Budapesten él, hanem keresni egy holland leszbikus párt és velük megállapodni. Egyetértettem. A gyerekprojekt kérdést azonnal  el is engedtem. Kristálytisztán tudtam, hogy egyedülálló szülőnek lenni nem nekem való. 

Aztán decemberben 38 lettem, ott volt a szülinapom és nem voltam terhes senkitől. És szépen ráébredtem, hogy nem is akarok gyereket, és furcsamód meg is könnyebbültem. Azért halogattam a kérdést ilyen sokáig, mert valójában soha nem is akartam. Egyszerűen azért, mert nem tudok és nem akarok felelősséget vállalni senkiért. Megrémiszt a gondolat, hogy ott van valaki, akiért - megosztva is valakivel - felelősséget kell vállalnom min. 20 évig, amikor még magamért sem nagyon tudok. Nem kell minden nőre erőltetni a gyerekszülés kérdést, mert nem minden nőnek való az anyaság. Sok nő úgy szül gyereket, hogy nem kellett volna..

Ugyanakkor hatszoros nagynéni vagyok, a legfiatalabb 1 éves, van még 5 éves, 11, kettő 15 és a legidősebb 17 éves, mindegyik kölyök életében nyakig benne vagyok, na jó, hároméban legalább. Rendszeresen átjárnak hozzám, sokat vagyok én is velük, programozunk, nyaralunk együtt stb. 17 éve élem ki az anyai ösztönömet, ha babázni akarok, akkor egyszerűen kölcsönkérek egy-két gyereket a tesómtól, és tessék. Mindegyiket vissza lehet utána adni. Vissza is kérik. 


Kövess Facebookon és Instagramon is!