Harminckettő és harmincharmadik vendégem két éjszakára érkezett hozzám: Jason (34) Timpton városában (Iowa) született és nőtt fel, jelenleg Denverben él a feleségével Victoriaval (32), aki Buenos Airesből, Argentinából szármaik. Mindketten egyetemen dolgoznak a tanulmányi osztályon. Jelenleg egy két hónapos európai utazáson vesznek részt. Firenzéből érkeztek hozzám, majd Budapestről Koppenhágába fognak utazni. Decemberben Argentínába fognak költözni egy kis városba a hegyekbe, mert Jason szereti a hideget és a havat. Remélhetően angolt fognak tanítani mindketten. Jason azért akar Argentínába költözni, mert még soha nem élt az Egyesült Államokon kívül, Victoria pedig egyszerűen csak hazamegy. Idén márciusban csatlakoztak a CS-hez, 9 pozitív refijük van, 7 hostól, vendéget még nem fogadtak.
Elég érdekes utat választottak ahhoz, hogy eljussanak a lakásomig. A levelezésünkben pontos leírást kaptak minden transzfer módról (shuttle, taxi, tömegközlekedés). A végén minibusszal jöttek a Batthyányi térig és onnan gyalogoltak el a lakcímemhez közel eső buszmegállóig, ami kb 1 óra séta. Nem igazán értettem, hogyha a legdrágább utazási módot választották, akkor miért nem a lakásomig jöttek, de a válasz annyi volt, hogy szeretnek sétálni.
Együtt elmentünk a Sparba cidert és tejet venni, majd hazaérkezésünk után leültünk kávét főzni és beszélgetni. Megkínáltam őket pálinkával, szegények nagyon eltorzult reakciót produkáltak, fel kellett volna venni videóra. Azt hiszem fogok egy videó sorozatot forgatni, majd posztolok havonta belőle egy részt: A couchsurfereim és a pálinka.
El kell, hogy mondjam, hogy Jason, Victoria és közöttem végre meg volt az a bizonyos klikk, azaz átmentek a sörteszten. Úgy beszélgettünk, mintha régóta ismernénk egymást. Megtudtam, hogy 10 éve ismerkedtek meg egymással az egyetemen. Öt évvel később összeházasodtak. Victoria a zöldkártyát gyorsan megkapta, és az állampolgárságot is rá egy évre. Elmesélték, hogy ki kellett tölteniük megszámlálhatatlan sok űrlapot, majd elmentek egy interjúra, ami kb. 5 percig tartott. Megkérdezték tőlük hogyan ismerkedtek meg, de a kérdezőbiztos rájuk se nézett a beszélgetés alatt, végig csak a papírjaikat böngészte. Vittek egy csomó fényképet, az albumuk végigdokumentálta az elmúlt 6 évüket, de rá se hederítettek a fotókra. Vicnek később még egy vizsgán kellett részt vennie, ahol egy tesztet kellett kitöltenie, ami esszé kérdést nem tartalmazott, csak néhány alapkérdést. Néhány hónapon belül megkapta az állampolgárságot. Ami számomra érdekes, hogy Victoria nem akart amerikai lenni, a férje ragaszkodott hozzá.
Beszélgettünk még az amerikai rasszizmusról, a különböző nemzetek egymás mellett és ellen éléséről, és az amerikai elnökválasztásról (mindketten Obama szavazók). Én elmeséltem nekik, hogy a szocializmus évtizedeiben milyen volt Magyarországon élni, mit hozott a rendszerváltozás, és hol tartunk most.
Jason 10 éve tanul spanyolul, ezalatt egy alapszintet sikerült elsajátítania. Mikor kettesben voltak a konyhában, akkor hallottam őket társalogni. Victoria spanyolul beszélt, Jason angolul reagált. Külső résztvevő számára ez érdekes, nekem legalábbis az volt. Szeretném, ha az én pasim is megtanulna később az én anyanyelvemen, szórakoztatónak találnám, ha én magyarul társaloghatnék vele, ő meg angolul válaszolna. Na 10 év múlva hátha összejön ez nekünk is.
Pár órával később elmentek bevásárolni, hogy süthessenek nekem empanadast, argentín nemzeti ételt thank you gift gyanánt. Már majdnem minden sütibe sonkát töltöttek, amikor szóltam, hogy vegetáriánus vagyok. Gyors kétségbeesés után feltalálták magukat és készítettek sajtos brokkolis verziót is. Megkértem a szomszédomat, hogy süsse ki, mert kiderült, hogy a sütőm rossz. 3 éve lakom itt, de még sose kapcsoltam be. A sütiket dobozba tettük, az alkoholt táskába és elindultunk egy barátomat meglátogatni. Megérkezésünkkor Victoria rémülten sikított fel és Jason háta mögé ugrott, kerestem, hogy mi a forrása a rettenetének, de csak Málnitól, az első látásra majdnem szőrmentesnek tűnő macskától ijedt meg, ami kisétált üdvözölni minket.
Bluminál az egyik hosszabb témánk a kedvenc vígjátékok voltak, melyik filmeket miért szeretjük. Dumáltunk még Harry Potterről, az európai városokról és az önállóságról. Meséltem nekik a Cannes-i Filmfesztivál fotóriportei élményeimről. Ez mindig ámulatot vált ki a hallgatókból, szóval néha jó ezt bedobni témának egy olyan társaságba, akik még nem ismerik ezeket a sztorijaimat. Megettük a vacsorát, megittuk az italokat, aztán még udvarias időben hazajöttünk.
Hazaérkezésünk után Jason kérésére megmutattam a google maps-en a kedvenc kávézóimat, amit ők másnap szeretnének végiglátogatni. A Kino-t azért szeretem, mert pici, viszonylag olcsó és barátságos a kiszolgálás. A Teréz körúti California Caffee Company-t azért kedvelem, mert nagy, bírom a gyorskávézó láncokat és a CCC ezek közül a legolcsóbb, amellett, hogy 20 százalékos kedvezményt már kiérdemeltem náluk. A Gerlóczy Kávéházat a hely bájáért, az ételek, italok minőségéért és a hagyományos szervízes kiszolgálás miatt preferálom. (na jó, egy éve nem voltam ott.) A Cafe Cino drága, de jó, és ez van a legközelebb az otthonomhoz. A Central Kávézó meg sok évvel ezelőtt volt az egyik törzshelyem, de ha nagy ritkán arra járok, szeretem élvezni a hely pompáját és az arisztokrácia diszkrét báját.
Utolsó kommentek