Százharminchatodik vendégem az amerikai Diggie Witt (25) volt Coloradoból. Fotósnak írta le magát, és a requestjében javasolta, hogy fotózzunk együtt valahol. 

Diggie Floridaból, Jacksonwille-ből származik, néhány éve költözött Coloradóba és egy kisvárosban lakik, egy síparadicsomban dolgozik liftkezelőként. Járt főiskolára, de az első évben otthagyta, mert szerinte felesleges a felsőoktatás. Mondtam neki, hogy nem felesleges, csak talán ő választott rossz intézményt. Nem akartam mondani, hogy diploma nélkül egész életére liftkezelői állás vár rá...

Arról beszélgettünk, hogy mennyi pénzből lehet megélni Amerikában. A vendégem több fiatallal együtt bérel lakást, a szobáját is megosztja két másik sráccal, így csak 350 dollárt fizet számlákkal együtt a lakhatásáért. Diggie elmesélte, hogy a havi költségeit kihozza átlagosan 150-200 dollárból. Fogalmam sincs, hogyan csinálja, senkit nem ismerek Budapesten sem, aki megélne 40 - 55 000 Forintból havonta. Azt mondta, hogy olcsó élelmiszeren kívül nem költ semmi másra. Havi 1000 dollárt keres, és a fennmaradó részt félreteszi utazásokra. Kifejtette, hogy ő így érzi jól magát, ha minden költsége nagyon limitált, és olcsó élelmiszeren kívül nem is költ semmi másra. Budapesten is kizárólag a saját étkezésére és a Rudas Fürdőjegyére költött. Múzeumba és szórakozóhelyre nem megy, mert az pénzbe kerül. 

Diggie kedves, egyszerű, szégyenlős de beszédes fiú. Beszélgettünk róla, hogy Amerikában teljesen elfogadott, ha egy nő szólít le egy férfit, ellenben Magyarországgal, ahol általában ezt csak a fiúk teszik a lányokkal. A vendégem elmesélte, hogy neki ezzel komoly problémája van, mert többször visszautasították már, ezért nagyon nehezen kezdeményez. Diggie viszonylag korán kel és nagyon korán fekszik le aludni (22.00). Nem iszik alkoholt, csak nagyon ritkán, nem jár el a barátaival se szórakozni, se egyéb kulturális programokra, néha talán rendelnek valakinél egy pizzát. A barátai ugyanabban a házban élnek mint ő, csak átmennek egymáshoz, ha találkozni akarnak. 

Jelenleg egy egy hónapos utazáson van Európában, amelyen végig van couchsurfing szállása. A megérkezése első estéjén itthon maradtunk, palacsintát sütöttem, és náhány ismerősöm átjött hozzánk borozni és beszélgetni. A második nap délutánján elmentünk a Rudas Fürdőbe a vendégemmel. Az volt a terv, hogy az uszodában úszok egy órát, de rosszul időzítettem, mert a végére hagytam, és addigra teljesen kiszívott a sok thermál víz és a szauna. Nyáron viszont úsztam egy jót az úszómedencében. Akkor és most is kevesen voltak benne, így kényelmesen lehet haladni. Az külön tetszik, hogy lehet csak úszójegyet is venni baráti 1300 Ft-ért a Rudasba. 

 

Fenn kezdtünk a tetőtéri medencében, ennek az lenne az értelme, hogy az ember ül a meleg vízben és bámulja a csodálatos kilátást Budapestre. Totálisan tele volt vendégekkel a tetőmedence, épphogy találtunk két szabad ülést. Diggie a kilátásnak háttal ült, és beszélgettünk a sportolásról. Diggie a snowboardon kívül nem sportol semmit. Kb. 50 kg lehet a súlya tippem szerint. Nyáron amikor ott voltam egy másik vendégemmel, akkor az idő nagy részét a tetőn töltöttem vízben ázva vagy a kinn elhelyezett napozóágyakon barnulva. Most elég hideg volt, így a vízből kilépve nagyon gyorsan szaladtunk végig, hogy visszajussunk a fűtött épületbe. 

Utána a wellnessben folytattuk, végigpróbálgattuk a négy medencét. Én a leghidegebb medencéből (28 C) haladtam a legforróbb (40 C) felé. Diggie egyből a legmelegebben kezdte, majd gyorsabban váltogatta a jeges medencével, én főleg magamban relaxáltam és masszíroztattam a vállam a képen is látható masszás zuhany alatt. 

Onnan a Szaunavilágba mentünk, kértünk lepedőket, és megszabadultunk a fürdőruháinktól. Sajnos ott nincs öltöző, így a félig nyitott zuhanykabinban bújtam ki a fürdőruhámból és tekertem magamra a lepedőt. A legforróbb szaunában kezdtünk, ahol automatikus vízadagolóval locsolják a köveket. Annyira forró a talaj, hogy papucsban érdemes bemenni, különben megégeti a talpadat a padló. Ez történt velem a nyáron, így most már felkészültebb voltam. Jó lett volna lezuhanyozni, de a két zuhanyzó nem működött, a kinti meg teljesen nyitott, és lusta voltam visszavenni emiatt a fürdőruhámat, viszont meztelenkedni nem akartam. Lehűltem magamtól, majd átmentünk a gőzszaunába. Ott egy amerikai pasi ücsörgött egyedül, beszélgetni kezdtünk vele. 2 napot van Pesten, és hallotta, hogy a Rudas Fürdő az egyik legjobb program a fővárosunkban, így vett egy fürdőruhát és itt tölti a napját.

Onnan egyenesen átmentünk az aroma szaunába, a hőmérséklet itt kényelmes 60 fok, ücsörögtünk benn kb. 30 percet. Mellettünk még két magyar lány volt, akik arról beszélgettek, hogy nincs alkalmuk angolul csevegni, csak nyelviskolában tanulják a nyelvet, és jó lenne gyakorolni. Odaszóltam angolul nekik, hogy nyugodtan beszélgethetnek velünk, ha akarják. Ebből lett egy zavart kis nevetgélés, de inkább visszakoztak a lehetőségtől. 

A következő körünk a törökfürdő volt, ahol még sohasem voltam, kihívás volt megtalálni is. Gyönyörűen néz ki belülről, érezni a 600 év súlyát. Mindkettőnket lenyűgözött a hely atmoszférája. Becsusszantunk a középső, legnagyobb medencében és ott áztattuk magunkat. Arra gondoltam közben, hogy a gyógyvíz biztos jót tesz a múlt héten ismét kijött lumbágómnak. Onnan bementünk a gőzkabinokba és egyből a nedves kamrákkal kezdtük. Beléptünk a második kamrába, és azt éreztem, hogy a levegő leégeti a légcsövemet, de keményen kitartottam kb. 2 percig. Éreztem ahogy a gőz kitakarítja a dohányos tüdőmet. Onnan kiszaladtunk, és kipróbáltam a vödrös zuhanyzót. Meghúzol egy kart és egy vödör víz rádborul. Vicces volt. Mint a tavalyi ice bucket chalange. 

Következő körben végigmentünk a száraz gőzkabinokon és leültünk a belső legforróbban. Ez már tűrhetőbb volt, a levegő kénes íze elborította a tüdőmet, a bőrömet és a belső szerveimet. Legalábbis így éreztem tőle magamat. Vajon a gőzkabinok is 600 éve épültek? Milyen lehetett az akkori magyaroknak és itt élő törököknek itt ücsörögni? Itt lesz még ez a hely 600 év múlva is? Ilyesmikre gondoltam. 

Hétköznap külön női nap van keddenként, a többi napon férfinap van a törökfürdőben, ilyenkor a vendégek meztelenek vagy kis lepedővel takarják magukat, a vízbe már meztelenül mennek be, de természetesen lehet fürdőruhában is lenni. Legközelebb kedden megyek vissza, hogy kipróbáljam a női napot és teszteljem a saját szégyenlősségi küszöbömet. A hétvége fürdőruhás koedukált napok. 

Visszamentünk a medence részhez és körbepróbáltuk az összes sarkimedencét. Főleg párok, családok és turisták voltak mindenhol. A terem kb. 20 különféle nyelv csevegéseitől zsongott. A harmadik órában visszamentünk a tetőmedence alatt található szaunákhoz. Beültünk a sószobába és vártunk. Azt olvastam, hogy a sókabin nagyon jót tesz a tüdőnek, és a léguti betegségeknek, asztmának. Legalább 40 percet kell bennülni, hogy a tengeri só kifejtse áldásos hatásait, ehhez nekem nem volt türelmem, de 20 percet így is benn maradtunk. Viszont akinek asztma problémája van, annak melegen ajánlom, hogy kúraszerűen látogasson meg egy budapesti fürdőt és töltsön el a sókabinban hosszabb időt. 

Utolsó lépésként a szintén 60 fokos szaunába léptünk át. Végigfeküdtem a törülközőmön és úgy éreztem, hogy minden energiámat kiszívta a hely. Mondtam Digginek, hogy én hazamegyek, mert mozdulni se tudok már. Diggie még úgy döntött, marad. Lementem az öltözőkhöz, ami egyébként koedukált. A szekrények közösek és mindenki öltözőkabinban öltözik át. A zuhanyzók persze nemek szerint szeparáltak. Megmostam a hajam és lezuhanyoztam. Egy új sampont használtam, ami borzasztóan csípte a szememet, így gyakorlatilag vakként hagytam el a helyszínt. Átsétáltam az Erzsébet hídon, az volt a terv, hogy gyalog megyek haza, de lementem a metróba. Sürgősen ki kellett vennem a kontaktlencsémet, hogy lássak is valamit. 

Összedobtam egy salátát, addigra Diggie is hazaérkezett, majd ledőltem az ágyamba és aludtam egy órát. 22.00-kor érkezett meg Lilla barátném, és bevetettük magunkat az éjszakába, hogy megünnepeljük a születésnapját. A vendégem otthon maradt. A Pointerben kezdtünk, ahova Péter barátunk és a barátnője is megérkezett. Péter meghívott minket egy pizzára, ciderekre és vodka narancsokra. Onnan átautóztunk a Gozsdu Pointerbe és ott folytattuk már tequilára váltva. Azaz csak én, Lilla okosan maradt a vodkánál. Nem tudom, én miért gondoltam azt, hogy alkoholt keverni jó ötlet. A pultnál állt egy gyönyörű fekete férfi, leszólítottam azzal, hogy nagyon szép, beszélgessünk. Kiderült, hogy Chicagóbol érkezett ide és 3 órája van Pesten. Néhány percnél többet nem csevegtünk, visszamentem Lilláékhoz. 

Fenn a galérián egy magyar társaságba botlottunk, invitáltuk őket a Hello Babybe. Áttaxiztunk, mert a gyaloglás már problámákat okozott mindkettőnknek. Ott tovább folytattuk a vodkarendelést, és táncolni kezdtünk azonnal. Én időnként otthagytam Lillát, és bolyongtam a helyen. Különböző random férfikba botlottunk, valami miatt nagyon népszerűek lehettünk, mert nem volt olyan, hogy akár a dohányzóban, akár a két táncparketten ne akartak volna megismerkedni velünk. Ez a hely tényleg nagyon hello baby. 

Reggel 5.00-kor úgy döntöttem, hogy haza kell menni azonnal. Összeszedtem Lillát és hazasétáltunk, hálistennek ugyanabban az utcában lakom, így ez a feladat már nem volt nagy kihívás. 10.00-kor keltem magamtól, aznap apám 81 éves szülinapi bulija volt kinn, Törökbálinton. A probléma az volt, hogy még mindig részeg voltam. Nem másnapos, hanem konkrétan részeg, dőlöngéltem a nappaliban és nem tudtam értelmesen beszélni Diggievel, így gyorsan visszafeküdtem aludni. Ilyen még sosem történt velem. 13.30-kor keltem, Diggie a kanapén ült. Én használhatatlan voltam bármire. Kihagytam apám szülinapját, amitől persze egész nap rosszul éreztem magam. Délután Diggievel elmentünk kávéért és neki elviteles ebédet venni a töröknél. Vasárnap szar idő volt, így Diggie egy rövid sétától eltekintve a nappalimban töltötte az egész napját. Hétfő reggel ment ki a bécsi vonatához. 

Kövess Facebookon!