Nem szeretek távol-keleti vendégeket hosztolni. Eddigi tapasztalataim azt mutatják, hogy nem lesz nekem jó velük. A kommunikációnk alatt úgy érzem egy jó nagy, és vastag fal áll közöttünk. Általában ugyanolyan arcot vágnak mindenre, nem mutatják ki az érzelmeiket, és nem őszinték. Rendkívül udvarias népség, a csodálkozás és az öröm érzékelhető rajtuk, de úgy hiszem, azt a gondolkodást, életstílust és felfogást, amit én képviselek, az tőlük nagyon idegen. Hosztoltam vendégeket Kínából és Tajvanból. Minden alkalommal, vagy gyakorlatilag nem töltöttünk el időt egymással, vagy unatkoztam velük, vagy csak semleges tapasztalatokat szereztem. A találkozásaink első percétől elképesztő gyorsan felépült közénk a Kínai Nagy Fal, ami nyílván a gyökeres kulturális különbözőségből adódott. Egyetlen pozitív tapasztalatom csak a japán hosztjaimmal voltak Canterburyban, de arra gondolok, hogy mivel egy ideje már Angliában éltek, a viselkedésük is adaptálódott Európához.

A fenti tapasztalatok okán minden távol-keleti ország requestjeit decline-olom, őszintén legtöbbször el sem olvasom őket. A mostani kérés nem tért el a többitől, egy sima tucat copy/paste request küldött, de amiben mindenképp rendhagyó volt, az a surfer kora. Ugyanis 70 éves volt az illető hölgy Thaiföldről. Ráadásul innen még nem volt vendégem.

Egy éjszakára kért szállást. Megírta, hogy reggel 08.30-kor érkezik, és mivel neki nem akartam azt mondani, hogy zárja el a csomagját a megőrzőben, felajánlottam, hogy jöjjön egyenesen hozzám és tegye le a bőröndkét nálam. Azt is megírtam, hogy utána bemehet várost nézni, én csak este 20.00 után tudok hozzá csatlakozni. Ezután visszaírt egy érthetetlent, miszerint ha ő reggel érkezik, akkor minek jöjjön hozzám, ha úgy is a munkahelyemen vagyok, és csak este 20.00 után tudunk találkozni. Utána aggódott még egy sort a csomagjai miatt.

Egy csodálkozó szemöldökfelhúzás volt a reakcióm, de ugyanazt megírtam, miszerint jöjjön, mikor megérkezik. Kiegészítettem, hogy otthon leszek. (úgy éreztem az első levelemből, hogy a gyere hozzám reggelből lehet érteni, hogy otthon leszek), majd utána mehet várost nézni, mert én elfoglalt leszek napközben, de este találkozunk.

Nyolcvanegyedik vendégem, Supaporn Ross (70) megérkezett valamikor 10.00 körül. Drámai hangon közölte, hogy taxival kellett jönnie, mert a 11-es buszsofőr nem tudta hol van a Tömörkényi utcai megálló. Mondtam neki, hogy ez lehetetlen, és mesélje el mi történt. Miközben felcipeltem a lakásba a csomagjait, elpanaszolta, hogy megmutatta a vezetőnek az útbaigazítós szöveget, amit írtam neki, de a sofőr lerázta azzal, hogy nem tudja. Supaporn nekem is megmutatta a papírt, amin macskakaparásos kézírással volt egy cetlire felmásolva az útirányos levelem, a Tömörkényi utca is olvashatatlanul volt írva a szövegben, nem csoda, hogy a sofőr nem szánt arra időt, hogy kibogarássza a szöveget. Mondtam neki, hogyha utazik, akkor érdemes a címet és a buszmegállók szövegét nyomtatott betűvel leírni, hogy mások is el tudják olvasni rajta kívül. Közben egyre jobban csodálkoztam, hogy ezt valóban el kell magyarázni valakinek?

Nem igazán szeretek egy estére vendéget fogadni, mert túl kevés időt tölthetünk együtt, hogy valós képet kapjak róluk, főleg, hogy általában csak este csatlakozom hozzájuk. Íme három "egy éjszakás kaland", akik az utóbbi 3 szörfereim voltak. 1. rész.

Nyolcvanadik vendégem Oz (23) volt Izraelből, Tel Avivből. Oz a zsidó közösségnek dolgozik Bécsben. Nem vallásos, de a zsidó hagyományokat őrzi. Néhányszor fogadott vendégeket otthon, és én voltam az első szörfölési élménye. Ezt ki is emelte a requestjében. Egy éjszakára kért szállást.

Délután megérkezett hozzám, lepakolt, majd elmentünk bevásárolni a Sparba. Oz megvette a hozzávalókat a reggelihez, amit főzni akart. Én elmentem edzeni, ő bement várost nézni. Este találkoztunk a Deák téren és elsétáltunk a Mika Tivadar kocsmába, ott ittunk egy italt. Oz azt hitte, hogy 27 éves vagyok, és nem akarta elhinni, mikor mondtam neki, hogy adjon még hozzá 10 évet. Megnézte a személyimet, csak azután hitte el. Hozzáteszem ez a pillanat volt a napom fénypontja. Általában 3-5 évvel fiatalabbnak szoktak nézni, de nem tízzel.

Oz másik "érdekessége" volt, hogy műanyaggomb-fóbiája van. A fémgombok sohasem zavarták (például farmeren). Ma már képes egy pillanatra megérinteni bármilyen gombot, mivel egy pszichológiai terápián vett részt. Megtudtam, hogy Steve Jobs is műanyaggomb-fóbiában szenvedett. Ha szállodában alszik, akkor úgy forgatja a takarót, hogy a gombok a lábánál legyenek, és otthon kizárólag cipzáras ágyneműje van. Gondoltam, hogy előveszek egy műanyaggombos inget, és riasztgatni fogom, de győzött a felnőtt jobbik énem, és inkább nem csináltam.

A második görög hosztom a kapuban várt. Valamikor kora este érkeztem, megmutatta a vendégszobát, adott lakáskulcsot, lepakoltam a cuccaimat és elhagytuk a lakást. A huszonharmadik vendéglátóm (37) a Szaloniki okmányirodában dolgozik, régi okmányokat, születési kivonatokat és egyéb dokumentumokat szkennelnek be, hogy a kutatóknak könnyebben kereshető legyen minden, és ne rongálódjanak a régi dokumentumok. A srác korábban a vasúttársaságnál dolgozott. Főleg hosztol (63 poz ref), CS vendég csak pár alkalommal volt. Nincs pénze utazni, ezért nem megy sehova.

Motorra szálltunk és bejöttünk a városba. Megérkezésünkkor megkóstoltatott velem egy helyi desszertet, amit egy régi görög család készít a városban. Vanília krém édes mázos levelestésztában. Nagyon finom volt. Így néz ki a hosztom kezében:

Utána elbúcsúztunk egymástól. Ő egy vacsorára volt hivatalos, én meg bementem sétálni a városba. 2 órát császkáltam mindenfelé. Elvesztem a mellékutcákban. Kiültem a kikötőbe. Ittam kávét. Beszélgettem helyiekkel.

Vettem Mariatól egy szappant, arcradírt és éjszakai hidrataló krémet 20 Euróért. Utána összepakoltam és elmentem a környékre sétálni, mielőtt átköltöznék az új hosztomhoz. A környék tele van girbe-gurba kacskaringós utcácskákkal és remek kávézókkal, energiafeltöltésként ittam egy finom lattét az utca végén található kávézóban, ahol kerékpárok tartják az asztalokat.

Maria tanácsára felsétáltam a hegy tetejére, hogy megnézzem a thesszaloniki kilátást. Felértem a tetejére, de mindenhol csak szeleteket láttam, egyben nem lehetett látni a tengert, mivel a hegy teteje is be van építve teljesen. Gondoltam lennie kell valahol egy jól elrejtett titkos pontnak, ahol szabad kilátás terül a városra.

Otthagytam a lányokat a stencilező műhelyben, és kerestem egy kávézót. Egy gyerekvigyázó hely utcára néző teraszán kávézó működött, beültem oda lattet inni. Eldöntöttem, hogy nem költözöm át ma a másik hosztomhoz, szeretnék még Mariaval maradni egy estét. Bevállalom érte a hostel feelinget.

Onnan elindultam a tengerpartra. Az odafelé út borzasztó volt. Maria írásbeli instrukcióját követve, Thesszaloniki fő utcájáról felszálltam egy buszra, ami Maria szerint az Ikeahoz visz majd. Nem oda vitt, a buszon olvastam, mikor bemondták, hogy végállomás, valahol a külvárosban találtam magamat. Mondtam a sofőrnek, hogy az Ikeahoz mennék, átküldtek egy másik buszhoz, ami hálistennek 5 percen belül indult, annak a végállomása az Ikea volt. Akkor már kb. 1 órája buszoztam. Az Ikeatól vettem több buszjegyet, és leültem várni a járatomra. Nem emlékszem a helység névre, de valami Epami volt a neve. Valószínűleg tévedek. A buszomra konkrétan 1 óra 10 percet kellett várni. Érdekes mód nem lettem ettől ideges. Elfogadom, hogy a tömegközlekedés itt ilyen. Hektikus. Egy helyi mutatta meg hol kell leszállnom. A kávézótól a tengerpartig röpke 3 órát utaznam.

Kisétáltam a partra, és én voltam az egyetlen ott tartózkodó. Nyitva volt a strandbüfé, vettem egy cappuccinót 2.5 Euróért és egy fél liter ásványvizet 0.5 Euróért. A napágyat ingyen adták. A strand nem volt különösképpen szép, ronda se, de a célnak megfelelt. Fél óránként bementem úszni kicsit, majd visszafeküdtem napozni. Fürdőzés előtt mindig beadtam a táskámat a büfébe. Olvastam és bámultam a vízet, és tulajdonképpen azt is élveztem, hogy teljesen egyedül vagyok egy tengerparton. Ilyen élményem még sohasem volt.