Száztizenkilencedik vendégem az olasz Jacopo Ortis (36) Materaban él. Jogász végzettsége van és egy olyan elmélete, miszerint ötévente szakmát kell váltani: az American Expressnél dolgozott értékesítőként, majd managerként, utána Londonban étteremben melózott egy évet, aztán adótanácsadó lett az anyja cégénél. A budapesti utazása napján vásárolt egy kocsmát Materaban, és mostantól belevág a vendéglátóipar bizniszbe. A szülei adtak neki kölcsön, és ő is belerakta az összes megtakarítását. Picit hely egy 6000 fős városban, de Matera a világörökség részre, kiemelt turistacélpont.  Jacopo hosztolt több, mint 40 vendéget és kb. 15 alkalommal szörfölt. 

Három éjszakát maradt nálam, délután érkezett, leraktam megőrzésre a Teréz körúti Pointerbe, amíg elmentem futni. Az első olasz, aki nem iszik kávét. Az első este benéztünk a Gozsdu-udvarba. Meg akartam neki mutatni a magyar borokat és elvittem a Divinoba. Közel 12 bort kostólt végig, azaz csak szagolt bele, és egyik se volt megfelelő. A pultoslány és az én türelmem is elfogyott, mire megállapodott az utolsónál. Mondtam neki, hogy ez erős túlzás volt, amit itt levágott, mert a DiVino borai nem ennyire szarok, hogy beleszimatolás után már ne kelljen, a nagyon drága fajták se. Az est fő témája a kocsmanyitás ünneplése volt. Rendkívül lelkesedtem, hogy valaki valami totálisan más dolgoba vág bele, és egy új vendéglátóipari hely nyitása felettébb izgalmas és kicsit ijesztő is egyben. Folyamatosan koccintottunk az új helyére és őszintén kimutattam a lelkesedésemet, amiért a vendégem hálás is volt. 

Jacopo nagyvonalú, mindenhol ő fizetett, amíg hosztoltam, az olasz férfiak általában ezt szokták csinálni. Második este Jacopo lelkesen felfedezte a várost, én meg már csak este 23.00-kor csatlakoztam hozzá a Pointerbe egy ciderre, a városba menni nem volt kedvem, és aznap maximum éjfélig tartottam magamat használhatónak egy közeli kocsmában egy italra. Jacopo a városban maradt volna hajnalig, csak jeleztem, hogy rendben, de akkor keressen szállást is magának, így gyorsan meggondolta magát és visszajött. Én értem a kocsmába hamarabb, és összefututottam James-szel, leültem hozzá és a vendégem is befutott hamarosan.

 

Beszélgettek Budapestről, James mesélt magáról szokásosan, a vendégem meg Materaról győzködte Jamest, hogy látogassa meg. Mindketten egyetértettek abban, hogy az igazi élet az, mikor csak úgy létezni egy kisvárosban, és nem csinálni semmit, és kizárólag egyedül lenni, nem kellenek se barátok, se emberek maguk köré. Jacopo meg akarta tanulni az egészségedre szót, próbáltam neki ismételgetni, erre James átvette a "tanítást" azzal, hogy az alapszó a japán prostituált a gésa, ezt kell megjegyezni (gondoltam közbeszólok, hogy a gésák nem prostituáltak voltak, de ez csak egy futó okoskodó gondolat volt), és onnan már csak hozzá kell adni, hogy egedre. Mindketten ismételgették (rosszul) egymás után, itt annyit jegyeztem meg, hogy nagyon szórakoztató (nekem), mikor egy angol magyart tanít egy olasznak. Próbáltam korrigálni, de James erősködött, hogy az ő rendszere jobb, ezért feladtam, végül is miért tudnám én jobban? :-) Egy idő után Jacopo nem beszélt többet Budapestről, én végig hallgattam, James meg alapvetően nem kérdez semmit, rövidesen beállt egy unatkozós csend, amit kb. 5 perc után megszakítottam azzal, hogy menjünk haza. 

Harmadnak kora este Jacopo hazajött a városnézésből és főzött zöldséges tésztát, beszélgettünk a menekültkérdésről. Olaszországban hetente minimum ezer feletti halott eltemetéséről gondoskodik az állam, akik nem élték túl a hajóutazást. Materaban, főleg Szicíliában és még számtalan olasz városban van menekülttábor, a helyiek gondoskodnak róluk, élelemmel és pénzzel. A többségük azonban nem akar dolgozni. Többször próbálták munkát ajánlani nekik, de nem fogadták el a menekültek, arra hivatkozva, hogy Olaszország gazdag állam, munka nélkül is kapnak ellátást és szállást. Jacopo ismer egy fiatal srác menekültet itthon, aki naponta 50 euró összeg körül kalapoz össze a helyi öregektől, ha minden nap "dolgozik", 1500 euró egész tisztességes bevétel a napi 3 ingyen étkezés és szállás mellett. Ő nem is akar elmenni onnan.

Jacopo szerint az lenne a megoldás, ha 3 hónap tábor tartózkodás után, ha a menekült nem tudja igazolni, hogy állást keres, vagy jobb esetben már talált is, akkor ki kellene őket utasítani az országból. Jacopo jobban kedveli az albán és a volt Jugoszlávia országaiból érkező bevándorlókat, akik mind szorgalmasan dolgoznak. A férfiak építkezésen, a nők általában öregeket ápolnak. Ők ugyan nem háborús övezetből menekültek Olaszországba, de nincstelenségből és mélyszegénységből. A vendégem a legjobban a román cigányokat utálja, akik nem dolgoznak, szociális segélyből élnek, és meglopják a helyieket.

A másik oldal viszont az, hogy a menekültek nem munkaképes állapotban érkeznek Európában, hanem poszttraumás stressztől terhelve, azokkal a lelki és mentális károkkal meggyötörten, amit az otthoni háborúk okoztak az életükben. Pszichiátriai segítségre, terápiára szorulnak. Három hónap nem elég egy összerokkant embert talpraállítani. A többségük Németországba igyekszik, Németország meg küldi őket vissza. Hol van a vissza, ha haza nem mehetnek? 

Az olasz kormány és nép hozzáállása alapvetően pozitív a menekültek felé: támogatják őket, etetik őket, segítik őket, nem építenek kerítést és nem raknak ki olasz nyelvű uszító plakátokat az út szélére. Több, mint 20 éve érkeznek menekültek az országba, de az elműlt 5 évben vált kritikussá a helyzet a szíriai, és egyéb háborúknak köszönhetően.  

A vacsora után elmentem a Hősök terére a kerítés elleni tüntetésre, Jacopo pedig sietett az aznap estére leszervezett 2 randevújára. Másnap délelőtt jött haza felvenni a táskáját és továbbköltözni a következő hosztjához. 

Kövess Facebookon és Instagramon is!