Soha nem írtam blogot, leszámítva két rendezvényem PR blogját, de az nem számít. És valljuk be, valójában (még) írni sem tudok. Ezt a blogot azért kezdtem el, hogy megmaradjanak a couchsurfinges élményeim, hogy visszanézhessem milyen vendégeket fogadtam, mi történt velünk és mindezt egyszerűbb lesz megosztani a barátaimmal. Nem kell mesélni, csak küldök egy linket mi történt. Emellett persze minden blogger népszerű akar lenni, a bloggernek fontos, hogy sokan olvassák a blogját. Ez, idővel, nekem is fontos lett.

Két héttel az indulás előtt a plastik média írt egy posztot. Ennek is van egy kicsi személyes háttere. Angelday és én egy munkahelyen dolgoztunk 1998-ban az INteRNeTTóban, de se ott, se azóta különösebb kapcsolatot nem ápoltunk egymással. Közös barátunk, Gg, a plastikos poszt után elmesélte nekem, hogy Józsi felhívta őt telefonon és többek között megemlítette, hogy talált egy érdekes blogot. GG mondta el neki, hogy ez mrita blogja. Ez volt a nevem az INteRNeTTóban. A következő hónapoktól kezdve a mai napig jöttek/jönnek az interjú felkérések tévétől, újságoktól, rádióktól stb. Jól esett valami olyasmit csinálni, ami nem vállalati siker, a hír nem azért van, mert valaki (én) pénzt keres vele.

Nyártól az index.hu is kezdte címlapra kipakolgatni a posztjaimat. A legtöbb olvasót (27 ezer egyedi látogató) a francia csajok hozták, de volt olyan címlapos megjelenés, ami szűk másfél órát volt kinn és 600 egyedi látogatóval gazdagította az analitikámat. Vendégbloggerek is jelentkeztek szép számmal. A legtöbbjüknek nemet mondtam, de hárman írtak egy-több posztot. A legnagyobb sikert Gaucsogyik blogger és újságíró posztja hozta. Több, mint 20 ezren olvasták el a bejegyzését.

Az izraeli vendégemmel elutaztunk Egerbe a hétvégén. Szombat este kivitt minket Laci barátom Egerszólátra Réka barátnőm tanyájára, akinél aznap este kanapészörföltünk. Kiváló hoszt volt, 21 éve a legjobb barátom, nem kellett requestet küldeni. A gyerekeknek adtunk csokit, a szülőknek cantuccinit. Örültek. Viszonzásul a vendéglátóink adtak nekünk salátát, nekem cidert, Arielnek pálinkát. Ariel szeme se rebbent a pohár lehajtása közben, gyakorlott ivó. Reggel üres ház fogadott, a család lelépett a nagymamához. Készítettünk reggelit és főztünk kávét, majd megkerestük a nagymamát.

Megtekintettük a tájat.

Kedveskedni akartam a vendégemnek egy angol vagy héber nyelvű Shabbat programmal. Felhívtam a Dohány utcai zsinagógát, ahol közölték velem, hogy csak magyar nyelvűt tartanak és sejtelmük sincs hol lehet más nyelven. A Mazsike már képes volt az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközséghez elirányítani, akik melegen ajánlották a saját esti Shabbatukat vacsorával egybekötve 15 Euróért. Este Ariel elmondta, hogy ez mindenhol ingyenes, valószínű turistának hittek az érdeklődésemmel.

Ariel napközben megnézte a belvárost, és magától megtalálta a Hitközséget, megismerkedett a rabbival, kapott hasznos információkat stb. Másnap beadtuk a kabátját a tisztítóba, ebédeltünk a Guruban szendvicset és a salátát. Ebéd közben kitalálta, hogy ne menjünk a Shabbatra, mert nincs hozzá kedve. Közben éreztem, hogy igazán az nem jó, ha én is megyek. Nem firtattam, biztos ez kellemetlen lehet neki, ha nem zsidó "turistát" visz magával. Felajánlotta, hogy főz ő magunknak zsidó vacsorát, majd utána ülhetünk Shabbatot az én lakásomban. Belementem.

Este 19.00-kor érkezett haza. Elmesélte, hogy a sétája közben talált egy zsinagógát, besétált valami oldalkapun. Először el akarták küldeni, hogy ne zavarja a társaságot Shabbat alatt. Aztán a közös héber nyelvű kommunikáció megoldott mindent. Behívták, beszélgettek vele, közösen imádkoztak, meghívták vacsorára is és felajánlottak neki szállást, mivel Shabbat alatt nem használhat tömegközlekedést. És valljuk be a zsidónegyedból hozzám a Rózsadombra gyalogolni hosszú séta lenne. Ariel nem akart hazudni, hogy gyalogolni fog, a vacsorára nem maradt, elköszönt tőlük és eljött.

Ariel neki látott főzni. Én is segítettem neki salátát készíteni, azaz feldaraboltam a zöldségeket, de mivel még életemben soha nem csináltam salátát és erősen látszott a bizonytalanságom (bénaságom), Ariel befejezte helyettem. Eltakarítottunk a konyhában, majd felálltunk. Gyertyát nem gyújtottunk, ami felett nekem kellett volna imádkoznom, a füstjét magam felé terelve. Ariel imádkozni kezdett, én néztem rá, közben a kezemet összekulcsoltam keresztény szokáshoz méltóan. Énekelve és ringatózva imádkozott, sajnos nem értettem belőle semmit, de csodaszép volt, magamba záródtam és a lelkem megtelt nyugalommal.

Harmincnyolcadik vendégem Ariel Galili (27) Jeruzsálemből, Izraelből érkezett hozzám. A srác perzsa származású, a cionista zsidó nagyszülei az 1940-es évek végén menekültek Iránból Izraelbe. Ariel már nem is beszél fársziul, csak héberül és angolul. Irodalom szakon végzett Jeruzsálemben, jelenleg jogi egyetemre jár, a másod évét kezdi szeptemberben. Közel-keleti bántalmazott nők védelmével szeretne foglalkozni a jövőben. Két hónapot élt egy lánnyal Varsóban, a kapcsolatuknak a múlt héten vége szakadt, akkor eldöntötte, hogy Budapestre utazik 10 napra. Kb. két hét múlva tér vissza Izraelbe. Ha befejezte az egyetemet, először vállalati jogászként fog elhelyezkedni, hogy feltöltse kicsit a készpénz tartalékait. A CS oldalon 5 pozitív referenciája van, ebből 4 hosttól.

Ő az első vendégem, akit nem tudom mennyi ideig lesz nálam. Maximum a jövő hét csütörtökig, mert aznap én Londonba utazom, de az is lehet, hogy hamarabb elutazik valamelyik vidéki várost meglátogatni. Tegnap este érkezett hozzám a reptérről taxival. Miután lepakolt, felcsatlakozott a wifimre, letöltött egy magyar szótanulós appot, és elkezdett a turistáknak hasznos magyar szavakat memorizálni. Késztettem quesadillast (mexikói sajtos tortillát), valamint megsütött tortillába mungóbabcsírát tekertem. A vacsora után mindent elmosogatott, azokat a tálakat is, amik már előtte is a mosogatóban voltak. Bebuszoztunk a városba, a Király utcában még egyszer vacsoráztunk (ő gyrost én tejbegrízt) egy török kifőzdében. Utána elmentünk a Gozsdu udvar Pointer Pub angol sörözőjébe. Házi magyar csapolt cidert és sört ittunk. A pub elé kiálltunk elszívni egy szál cigarettát, majd kisvártatva megjelent egy hajléktalan, egyik kezében gyüjtögetett üvegekkel, a másikban egy zacskó élelmiszerrel, és tökéletes angolsággal szépen megkért, hogy adjunk neki pénzt, emellett egy rögtönzött történetet is tálalt nekünk, hogy mire kéri. Annyira meglepődtem, hogy angolul koldulnak a zsidónegyedben, hogy kapott 150 Ft-ot. Zárás után átsétáltunk a Kakas Presszóba meginni még két cidert, mielőtt az éjszakai buszunkkal hazamehetnénk. Ariel kissé feszülten megjegyezte, hogy mindenki őt bámulja. Mondtam neki, hogy ne törődjön vele és vélhetően nem mindennapi jelenség lehet itt egy közel 2 méter magas derékig érő raszta hajú perzsa vendégeskedése.

Harminchatodik és harminchetedik vendégeim a német Curley Sue Kempe (26) Berlinből érkezett hozzám a barátjával, a kiwi Matt-tel (24), aki Új-Zélandon született és nőtt fel. A srác szakácsként dolgozik. A pár Új-Zélandon találkozott, Curley angolt tanulni utazott Aucklandbe 3 évvel ezelőtt. Egy évet maradtak, majd közösen Sydney-be költöztek. Curley gyerekvigyázóként és különféle alkalmi munkákból élt, szakmáját tekintve építész asszisztens. Rajzokat készít az épülettervekhez. Nem akar a szakmájában elhelyezkedni, mert nem szeretne irodában napi 8 órát dolgozni. Fél éve Németországba költöztek. Curley jelenleg sales-ként melózik napi 4-6 órában, Matt pedig talált szakács állást Berlinben. Mindkettejüknek én vagyok az első couchsurfing élménye, Curleynak van 5 pozitív referenciája korábbi CS meetingekről. Matt nem tagja a CouchSurfingnek.

5 estére kértek tőlem szállást, de 2 napra mondtam igent. Korábbi tapasztalataimból már megtanultam, hogy előre csak 2 éjszakára fogadok vendégeket, és ha megkedvelem őket, akkor maradhatnak. A pár eddig rendben van, olyan semleges benyomás, nem pont az a típus, amit én elsőre megkapónak találok, de sokat még nem beszélgettünk, a véleményem még simán változhat pozitívabb irányba.

Tegnap este 20.00-kor találkoztam velük a Batthyány téren. Kérdeztem, hogy van e kedvük bemenni a városba, de fáradságra hivatkozva a hazamenést javasolták. Hazafelé Matt elmondta, hogy ez az első alkalom az életében, hogy havazást lát. Havat látott már otthon is a hegyekben, de havazást még sohasem. Megérkezésünkkor beszélgettünk egy keveset, majd Matt kérte, hogy nézzünk meg egy filmet. A The Cabin in the Woods című nagysikerű 2012-es vicces horror filmet tekintettük meg. A film után ők lefeküdtek aludni, én meg reggelig ébren maradtam a Golden Globe díjkiosztó gála miatt.