Az Országos Gerincgyógyászati Központ hazánk egyetlen olyan kórháza, amely a gerincbetegségek diagnosztikájának és kezelésének szinte teljes spektrumát átfogja. A Központ a Semmelweis Egyetem Ortopédiai Klinikájának Gerincsebészeti és Rehabilitációs Osztályából alakult 1995-ben. Több éven keresztül a Központi Honvédkórház, majd az Országos Gyógyintézeti Központ szervezetébe integráltan működött, mígnem 2005-ben teljes önállóságot ért el. Az Intézet főigazgatójával többek között arról beszélgettem, van e értelme magánkórházat finanszírozni, és hogyan keresnek náluk az orvosok. 

Összehasonlítva az állami kórházakat az Önök intézményével, arra a következtetésre jutnék, hogy minden kórházat privatizálni kellene a jobb ellátás érdekében.

Intézetünk valóban nagy erőfeszítéseket tesz a korrekt szolgáltatások megvalósulása érdekében. Mint Ön is tapasztalhatta, ennek kulcsfolyamata a személyzet motiváltsága, a minőségi ellátás iránti belső igény. A menedzsment dolga pedig az optimális munkakörnyezet megteremtése, azaz a feszesen vezetett gazdálkodás. Itt nincs engedmény a minőségből, bár az erre fordítható összeg  nem mindig éri el a kívánatos szintet. Ugye most a közfinanszírozott (azaz az OEP által fizetett) ellátásokról van szó, s némely esetben ez bizonyosan nem elegendő a kívánatos minőség biztosítására.

De ne legyünk telhetetlenek, az elmúlt három évben jelentős korrekciók történtek ezen a fronton, elég csak a várólisták felszámolására fordított összegekre utalnom. Maga a közfinanszírozás általános forintértéke a közeljövőben szintén korrekcióra kerül, mintegy 8-10 százalékos emelkedésről szólnak az előzetes hírek. Ez az új finanszírozási értékrend talán lehetővé teszi a magyar egészségügyi ellátásban egy új, minőség-orientált ellátás széleskörű kialakítását.

interjú budapest

Egyébként a minőségi ellátáshoz nem kell feltétlenül magántulajdonban lennie az intézetnek. Tudok több olyan magyar állami kórházat mondani, ami kiválóan gazdálkodik, magas minőségi szinten szolgáltat. De azért kevés az az intézmény, ahol a menedzsmentet a minőségi ellátás vezérli, ez legtöbbször csak vágy szintjén van jelen. A napi gondok szorítása sok helyen mindent felülír, s nem marad sem pénz sem idő az ellátási minőség javítására. 

 

A magyar betegeknek jó vezetett, jó hozzáférést biztosító állami ellátó rendszerre lenne szüksége. Én sem ezért csináltam ezt a kórházat, mert a privátban hiszek. Egyszerűen képtelen voltam megvalósítani elképzeléseimet a kilencvenes évek intézményi és finanszírozási kereti között. Két lehetőségem volt, vagy elmegyek külföldre, vagy itthon magamra veszem a szakmai felelősség mellett a pénzügyi felelősség egészét is, megteremtve azt az intézményi struktúrát, amit olyannyira szeretnék.

Az OEP finanszírozott ellátás a kedvező változások mellett bizonyos, hogy nullára kihozható, de nem vagyok biztos abban, hogy ez minden műtéti típusra egyaránt érvényes lehet. Korrigálni kell majd az egyes ellátások saját finanszírozási költségeit is, s akkor talán meg lehet követelni azt, hogy minden kórház szolgáltasson  ebben a minőségben, mint amit Ön nálunk tapasztalt.

A körülöttem állók óva intettek a műtéttől, egy kivételtől eltekintve, mindenki le akart róla beszélni. Még egy orvos professzor ismerősöm is azt kérdezte, hogy jól átgondoltam-e.

A betegek műtéti miatti ódzkodása természetes, mindenki jogosan tart attól, hogy állapota nem lesz jobb, esetleg még romlik is egy gerincműtét után. Ezért a sebész felelőssége óriási a megfelelő műtéti típus megválasztásában, sőt, eleve a konzervatív kezelésről a műtéti felé való átmenet lemenedzselésében. A porckorong-sérves betegeknek szerintem legalább a 90 %-át nem kell megműteni, jól vezetett  nem-műtéti kezeléssel a munkaképesség és a jó életminőség bizonyosan visszaadható. A sebész legfontosabb felismerése az, amikor látja a konzervatív útnak az ellehetelenülését, s jobb alternatívát tud kínálni a megfelelő műtéti eljárás képében.

Attól félek, hogy előbb-utóbb visszakerülök Önökhöz egy újabb porckorongsérvvel. 

Szeretettel fogadjuk, ha erre sor kerülne. De magának a többi porckorongja egészséges, maga sportol, s már érti, mit kell tennie, hogy ne kerüljön ismét olyan állapotba, mint egy évvel ezelőtt. Az a lényeg, hogy megtartsa a jó fizikai állapotát, figyeljen fel a korai betegség-jelekre, és bizonyosan nem lesz több porckorong-műtétje.

Az Országos Gerincgyógyászati Központnak milyen bevételi forrásai vannak?

Bevételeink mintegy 80 százaléka az OEP-től érkezik, ez lényegében a működés napi költségeinek finanszírozására megy el. Emellett külföldi betegek ellátásából és kutatási bevételekből jön az az összeg, ami relative jó arányban fedezi fejlesztéseinket. Az OEP finanszírozás mellett rendelkezünk a befektetői pénzeinkkel, amit a kórház tulajdonosai nyújtanak saját forrásból. Magam elsősorban szabadalmi jogdíjaimat fektettem az intézet fejlesztésébe, de természetesen használjuk az alacsony kamattal járó hiteleket is.

Az orvosok fizetése milyen forrásokból finanszírozható?

A közfinanszírozásban a műtétekért kapott összegben kalkulálunk bérkerettel természetesen, de mint a melékelt controlling-adatokból látja, ezt azért nehéz egy esetre közvetlenül kalkulálni.  Az Ön ellátása után az orvosokra jutó összeg talán 9000 Ft, az asszisztensé mintegy 1500 Ft. Tehát amikor az OEP vásárol, akkor az orvosra (nemzetközi összehasonlításban) rendkívül kevés összeget allokál, lényegében ezért tarja magát a paraszolvencia. Az állampolgárok által befizetett társadalombiztosítási járulék bizonyosan nem fedezi a magyar betegek egészségügyi ellátási költségeit, állami költségvetési kiegészítés megkerülhetetlen.  

Orvosainknak a közfinanszírozott tevékenységért járó munkabér mellett bevételhez jut a magánrendelései és külföldi privát betegei után. Ugyancsak forrásként szerepel az esetleges kutatási programokból való személyi részesedés.

Milyen tréningeken vesznek részt a munkatársak?

Szakmai továbbképzéseink mellett döntően módszertani képzéseket szervezünk. Sokféle eszközzel kell hozzányúlnunk ugyanahhoz a tünettanhoz, munkatársainknak értenie kell e sokféle szakma idevonatkozó eszköztárát.

Hiszünk abban, hogy a betegellátás során a mentális megközelítés a kulcs. Az ellátó orvosnak uganúgy, mint a személyzet többi tagjának (s ebben kiemelt szerep juthat a pszichológusoknak is) is folyamatosan gondolkodnia kell az optimális megoldás megtalálásán. Az első és legfontosabb, hogy a betegek felé mutatott toleranciát és az empátiát beleégessük a személyzet minden tagjába. Az ápolói tréning folyamatos, periódikusan szervezett éves program. Kezdő programot alakítottunk ki az újonnan belépők számára, valamint van a fenntartó, folyamatos továbbképzés. Amikor  új módszereket vezetünk be, azokat az ápolóknak is meg kell tanulnia. A mi nővéreink nagyon magas fokú képzettséggel rendelkeznek.

Milyen jövőbeli tervei vannak a kórházzal? Tervez e vidéken vagy külföldön egy hasonló intézményt létrehozni?

Nem. Ezzel az intézettel a saját szakmai plattformomat hoztam létre, olyan kompetenciaközpontot, amelyben magas szintű kompetenciák jönek létre. Nemcsak hazai, de nemzetközi viszonylatban is egyértelműen vezető pozíciót értünk el, egyes területeken (például a daganatsebészetben) egyértelműen diktáljuk a trendeket (persze másokkal közösen). Azon vagyok, hogy ez az intézet jelentős szerepet játszon a hazai és nemzetközi képzésekbe, s közben egyre több beteget gyógyítson sikeresen, segítve a gerincbetegek abban, hogy ne azzal a félelemmel tekintsenek egy esetleges gerincműtétre, mint ahogy Ön is (jogosan) tette, ideérkezésekor és a műtét körüli napokban.