Franciák, franciák mindenhol

Két-három éjszakánál többet nem szeretek egy vendéget hosztolni, ez az idő pont elég arra, hogy valamennyire megismerhessem ki lakik nálam, és azokat a témákat átbeszélhessük, ami mindkettőnket érdekel. A negyedik naptól szokott elkezdődni a szeparációs programok, például, amikor én otthon maradok, a vendégem meg csinál valami mást, azaz hostel funkciót látok már el, mint CS élményt. Nem mondanám, hogy ráunok a vendégeimre a negyedik naptól, de közel van ehhez az érzéshez. 

Száznyolc és százkilencedik vendégeim, Alexandre Cukier (30) 2 éjszakára kért tőlem szállást magának és a barátjának, Anthonynek (29). Mindketten Párizsban élnek 1-2 éve. Anthony Lille-ből származik. Nagyon vicces és egyedi requestet írt, és bár csak egy referenciája volt, mégis igent mondtam. Később megkérdezte mit hozzon nekem Párizsból, Sauternest kértem. Utána írt még egy levelet, hogy 4 éjszakára szeretnének maradni, majd még egy éjszakára visszajönni pár nappal később, erre azt reagáltam, hogy 2 éjszaka elég lesz. 

Csütörtök este megérkeztek a fiúk. Hamar megtaláltuk a közös hangot, odaadták a desszertbort, én megmutattam a szobájukat. Örültünk. Én közvetlen előtte értem haza egy befektetői megbeszélésről. Pénzügyi tőkét próbálunk bevonni egy startupunkra, viszonylag izgatott voltam, de jókedvű. Felajánlottam nekik, hogy maradhatnak végig nálam az itt-tartózkodásuk alatt. Megköszönték. Hoztak egy üveg vörös bort is, amit már Pesten vettek, kibontottuk, mert a biokémikus azt mondta, hogy napi 2 pohár vörösbor nagyon jót tesz a koleszterinszintnek. És mivel fontos nekünk az egészségünk, követtük a tanácsait. 

Egyből indultunk vacsorázni. Elvittem a fiúkat a Menza étterembe a Liszt Ferenc térre, én finom lazacot ettem, ők valami magyar ételt. Nem voltak elragadtatva, közepesnek értékelték. Akkor még nem tudtam, hogy nincs semmi, amit igazán megdicsérnének, aminek szívből örülnének, vagy amiért lelkendezni tudnának. Egyszerűen csak nem tudnak/akarnak. Meg úgy éreztem ez egy felvett szokás is: sokkal sikkebb közepesnek értékelni valamit, mégha az igazán jó is. Szépen szétosztottuk a számlát hármunk között, és átsétáltunk a Gozsdu Udvarba. 

Alexandre nyitott érdeklődő, kedves fiú. Bármiről lehet vele beszélgetni, és a kritikus helyzeteket többféle oldalról szemléli. Tanult, körültekintő. Biokémikus srác. Az utazása előtt 10 nappal küldték el a munkahelyéről indoklás nélkül. Egy laborban volt kutató, koleszterin a szakterülete. Anthonyval kitalálták, hogy búfelejtőnek elutaznak Budapestre kikapcsolódni. Fél éve ismerkedtek meg, Anthony volt a blabla car sofőrje Alexandre-nak. Alexandre visszatérése után megpróbál állást találni, mint kutató. Mesélte, hogy a túlképzettsége gond, de alacsonyabb beosztású állásban is elhelyezkedne, ha maradhatna a területén. Az együtt töltött idő alatt gyakran viccelődött azzal, hogy meleg. Igazán a végére se tudtam eldönteni, hogy mennyi ebből a vicc és az igazság. Szerintem a felfedező korszakát éli..

Anthony laza srác, brit akcentussal beszéli az angolt, bár néha érthetetlenül morog/motyog, olyankor többször vissza kellett kérdeznem mit akar mondani. Szintén szingli srác. Angolt tanít franciáknak, de üzleti kommunikációs diplomája van, mint nekem és nincsen ESL teacher papírja. Emellett domain neveket foglal lenne annak reményében, hogy később eladhatja magasabb összegért. Olyan privát GoDaddy vállalkozást visz. 

Megérkeztünk a Gozsdu Udvarba a Pointer Pubba, kirendeltük vegyesen a csapolt cidereket és söröket, innentől már végig a fiúk állták az én számlámat is. Időnként kiléptünk Alexandreval cigizni, ezt Anthony rossz néven vette, és a második szál előtt visszahúzott a kocsmába, hogy ne cigizzek többet. Ez olyan macsós, én mondom meg mit csináljál viselkedés volt, de kedvesen csinálta, így ráhagytam. Később kiszöktem, és mikor visszajöttem egy párral dumáltak, a lányt egyből bemutattak nekem. 

Néhány mondat után kérdezi tőlem a hölgy:
- Te honnan származol?
- Én egy helyi lány vagyok. 
- Ohh, magyar? Tényleg? - a nyakamba ugrik az örömtől. A nyakba ugrás nem valami angolos szokás, de visszaölelem. 
- Nem találkoztál még magyarral?
- Nem, te vagy az első!
- Te angol vagy, ugye?
- Igen, bemutatom neked a barátomat. - blablabla.. aztán..
- Áruljátok már el, angol létetekre mit kerestek Budapesten egy angol kocsmában? Az van otthon is. 
A lány körülnéz - Ez nem romkocsma? Mi romkocsmát keresünk, és gondoltuk ez az.
- Hát ez nagyon nem romkocsma. Ti leragadtatok egy angol kocsmában, és azt hittétek ez egy romkocsma? - itt elkezdek megállíthatatlanul röhögni. Aztán megmutattam nekik az utat a Szimplába.

A Pointer után átmentünk a Kolorba táncolni. Valami techno-party volt, kevesen is voltak. A fiúk hoztak nekem cidert, ellötyögtünk egy fél órát, aztán hazajöttünk. 

Pénteken este találkoztunk ismét. Anthonynak van egy itt élő magyar barátja, volt kolleganője. Nem is értettem, hogy miért nem a lány hosztolja őket, de mindegy is. Jók ezek a barátságok... Találkoztunk Annával és az amerikai barátjával a Nyugati téri McDonaldsban, majd onnan visszasétáltunk a Gozsduba újra. Anthony már automatikusan vezette a társaságot a Pointerbe. Olyan tipus, akinek ha egyszer bejön egy hely, akkor ragaszkodik hozzá. Ücsörögtünk ötösben, nyelvekről beszélgettünk. Tudjátok van ez a számításom, hogy hanyas az angolod. Úgy értem, ha zéró az a tudás, amit egyáltalán nem beszélek, mondjuk az urdu nyelv, és 10-es az anyanyelv, a magyar, akkor hanyas lehet az angol. Az amerikai srác azt mondta a saját angoljára, hogy 9-es. Mondom, hogy lenne az, hiszen az anyanyelved. Mire ő, ismerek egy csomó amerikait, akik sokkal jobban beszélnek nálam angolul, tehát nem lehetek én 10. Közben arra gondoltam, hogy jah, egyszer én is kettesben együtt vacsoráztam Eszteházy Péterrel, hát ő is jobban beszél nálam magyarul (haha!), de ettől az én magyarom 10-es. Még akkor is, ha stilisztikai és nyelvtani hibákat ejtek írásban. Nem vagyok irodalmár. Mindegy is, ugorjunk. 

Az amerikai srác meghívott mindket egy privát farsangi buliba másnap estére. Alexandre és én kitaláltuk, hogy kurvának öltözünk, Anthony meg strici lesz. A jól bevált útvonalon ismét a Kolorba mentünk át, péntek este tele is volt a pince is. A zene hip-hop, amire én jobban is szeretek táncolni. Anthony lányos koktélokat rendelt magának, kellemesen berúgtunk mindannyian. A Szimpla kert nem hagyható ki egy jó hoszt guideolós programjából, na ez volt az első alkalom és utolsó is, ami igazán tetszett a két fiúnak. Nem volt szájhúzás, semleges reagálás. Hanem tényleg igazi lelkesedés. Körbementünk és fenn leültünk a galériás terembe. Én itt már nem folytattam az alkoholizálást, és kaptam egy emailt, ami az egyik rendezvényemet érintette, és amitől nagyon rossz hangulatba kerültem. Teljesen elment a kedvem mindentől, csak egyedül akartam maradni. Felálltam és otthagytam a fiúkat. Kérdezték, hogy mi bajom van, de mondtam, hogy nem akarok róla beszélni, hosszú, és minden oké, de most haza akarok lenni. Úgy is van kulcsuk, bármikor hazajöhetnek. Hazafelé beültem egy taxiba. Még sétálni se volt kedvem :-(

A szombatot teljesen külön töltöttünk, kora este értem haza, akkor épp aludtak a fiúk. Szóltam nekik, hogy nem megyek a farsangra. Két éjszakát buliztunk végig, fáradt vagyok a harmadikhoz, a fiúk kedvesen próbáltak noszogatni, hogy menjek velük. Az esett a legjobban, hogy nem csak udvariasságból tették, hanem tényleg akarták, hogy menjek. Alexandre vett egy női ruhát, azt vette fel a farsangra. Én adtam neki melltartót és harisnyát. Anthony strici jelmeze a mindennap hordott ruhája volt. Alexandre nem mert ebben az outfitben végigsétálni Pesten, ezért csak helyben vette át. Egyébként mindketten mindig franciásan hordták a sáljukat. Egyrészt szerintem ők voltak az egyetlenek, akik tavaszias időben meleg sálat hordtak Budapesten. Másrészt tudom, hogy ez a divat évek óta, de tényleg előírás is a franciáknál? A kérdés költői. A divat fontos a csigazabálóknak! 

Vasárnap elmentünk a Szimpla Piacra reggelizni. Vettünk sajtot és pékárut, Anthony a paranyica sajtra is húzta a száját, hogy olyan közepes. Mondom nem értesz a sajtokhoz. Anthony egyébként sajtimádó, de a francia sajtokért rajong. Sztem a paranyica kurvajó, és mindenki hülye, aki nem szereti. Pont. A piacról elmentünk a Széchenyi Fürdőbe, de a bejáratnál visszariasztott a nagyon hosszú sor és a 4500 Ft-os belépőjegy, átmentünk a Lukácsba, ahol nem volt sor és 2200 Ft volt a 2 órás jegy. Anthony nehezen bírta a meleg medencéket, én imádom a legmelegebb 40 fokosat. A vendégeim csak az első legmelegebbet próbálták ki, utána elmentek szétnézni, én végigültem mindet szokásom szerint. Visszajöttek, hogy beüljenek velem a gőzbe, majd átmentünk a kültéri medencébe. Ott megint leválltak rólam, én meg összehaverkodtam két francia sráccal. Ők azért jöttek Pestre, hogy az összes fürdőt kipróbálják 4 nap alatt. Odaúsztak hozzánk a vendégeim, aztán már négyesben beszéltek egymással. Franciául. 

Májusban Madridba utazom. Támogasd a blogot (a blog jobb oszlopában megtalálod a Paypal gombot), hogy minél több múzeumba, kávézóba és buliba eljuthassak! Megjegyzésbe írd be mire szánod az adományodat :-) Köszönöm. 

Alapvetően ez volt a jellemző a hármasban töltött időnkre. A fiúk tolják franciául, én néha beszóltam, hogy ne használják a titkos nyelvet. Nem, nem titkos, 200 millió ember beszéli. Na de én nem vagyok köztük. Ez a dialóg néha megismétlődött. Mondtam, hogy szimplán bunkóság, de szabadság van, addig én lefoglalom magam mással. Anna és én a második este csak nagyon rövid ideig beszélgettünk magyarul, egyébként angolul, mert szerintem a legnagyobb illetlenség más előtt olyan nyelvet használni, amit valaki nem ért. De úgy voltam vele, hogy nem én fogom őket megnevelni. Az együtt töltött időnkre igazán csak az együtt lógás volt jellemző, mély tartalmas beszélgetéseket nem igazán folytattunk, nem volt rá igényünk.

 A fürdő után elmentem spinning órára, a fiúk hazasétáltak palacsintát sütni. Ami gyakorlatilag tök azonos volt a mi palacsintánkkal, csak ők háromszögbe hajtogatják, mi meg feltekerjük. Megtöltöttük a Szimpla Piacon vásárolt csokis mogyórókrémmel. Beszélgettünk Párizsról, megosztottam velük a saját élményeimet 2007 szilveszteréről, amit ott töltöttem. Mondtam, hogy valamikor jó lenne még idén visszamenni, és majd keresek egy CS hosztot. Anthony erre azt mondta, nem kell CS hoszt, lakhatok nála. Megköszöntem a kedvességét, de közben arra gondoltam, inkább egy új CS hosztot preferálnék. Vacsora után itthon maradtam filmet nézni, ők átmentek a Szimplába. 

Egyébként én is szeretek utazásom közben vissza-visszamenni ugyanabba a kávézóba/bárba, amiben egyszer voltam és megszerettem. Picit úgy érzem magam tőle, mintha helyi lennék, olyan törzsvendéges érzés. Nem baj, ha ezzel kihagyom a lehetőséget, hogy minél több vendéglátóhelyet fedezzek fel, szeretem az ismerősség érzését. 

Hétfőn elmentek Bécsbe, majd szerda este visszajöttek. Meglepődtem mikor kopogtak az ajtómon, mert éjfélre ígérték magukat, nem este 18.00-ra. Ők mentek vacsorázni Annával, én mentem spinningre. Hivtak engem is magukkal, de mondtam, hogy majd később csatlakozom. Este 22.00-kor már az Ankertbe mentem utánuk, ahol a helyi francia közösség épp megrendezte a szokásos havi buliját. Franciák megint! Megtaláltam őket, rendeltem valamit és kihívtam Alexandre-t cigizni az udvarra.

Mellettünk is franciák voltak, megjegyeztem, hogy franciák mindenhol. Erre Alexandre meglepődve: - Felismered, ha franciául beszélnek? Ettől a kérdéstől teljesen lesokkoltam. Mondom - Mi van? - mire ő: - Hát én hallom, hogy franciák, de érdekes, hogy te is felismered a nyelvet. - mondom: - Ugye. Ezt. Nem. Mondod. Komolyan?? Azt is hallanám, ha olaszul, vagy spanyolul, vagy németül beszélnének. Már csak maradjunk a világnyelveknél. Mire Alexandre: - Én is hallom, de érdekes, hogy Európa ezen a részén, ahol te élsz, ti is fel tudjátok ismerni.

Na itt volt az a pillanat, hogy nagyon közel kerültem ahhoz, hogy a baracklevemet a fejére öntsem. Konkrétan a hangomat nem emeltem fel, de megsemmisítő üzemmódba léptem. Ezt a funkciómat csak a barátaim ismerik, de nem jó ilyenkor a közelemben lenni. Elmondtam neki kissé negédes hangon, hogy igen, itt a balkánon is halljuk, ha valaki franciául beszél. Ártatlan szemekkel védekezett, egyébként tényleg nem rosszindulatból mondta, mint kiderült.. Azt gondolta, hogy itt Magyarországon mi csak a szomszédos országok nyelveit ismerjük fel. Mondom - Tévedés, nagyon nem tudom, ha valaki szlovákul vagy szerbül beszél, melyik melyik. A románt még talán felismerem. A skandináv nyelveket se ismerem fel, melyik a svéd, dán. És egyébként ez nem attól függ hol élsz, hanem hogy mennyire mélyedtél el a nyelvekben, mennyit foglalkoztál a kérdéssel, mert ha sokat, akár sok tucat nyelvet is felismersz néhány mondat alapján hallás után is. Akkor is ha épp ukrán vagy. Én nagyon keveset foglalkoztam a kérdéssel, de szeretem az európai filmeket és viszonylag sokat utazom, igy igen, kérem szépen, hallom ha valaki spanyolul vagy franciául beszél. Közben eszembe jutott amatőr nyelvész barátom, Csaba, aki beszél jónéhány nyelvet, kiváncsi vagyok, ha velünk van, mennyire maradt volna rezignált a vendégem következtetésére. 

Tudtátok, hogy az Ankertbe van fedett dohányzó helység? Meséltek Bécsről néhány mondatot, és hogy Pozsony mennyire unalmas volt, és nincs ott élet. Alexandre volt a legaktívabb hármunk közül, és neki volt egyedül pozitív kisugárzása is. Anthony és én olyan ignorálós fáradt hangulatban voltunk. Anthony végig a mobilját nyomogatta, meg se szólalt egész este. Másnap megkérdeztem, hogy mi a baja, azt mondta csak fáradt, de a tekintetemet is kerülte. Ahhoz képest, hogy az első két napban ölelkezős, vidáman barátkozós viselkedése volt, most mintha idegen lennék. Nem firtattam, nem marad itt, hogy fontos legyen megbeszélni. 

Beszélgettünk ma a Charlie Hebdo mészárlásról. Hogyan érintette ez őket és a párizsiakat. Bemutatták nekem a magazint, hogy ellentétben az általános vélekedéssel, miért nem rasszista a hetilap. Gúnyolódik az összes valláson, hogyan mutat egy másik tükrőt egy másik nézőpontból, egyfajta társadalomkritikaként. Mesélték, hogy a CH már a csődközelben volt, pár hónap alatt leállították volna a kiadást, de most szuper gazdagok. Nem kell konspirációs elméletet gyártani, nem ők rendelték el a gyilkosságokat. Behoztam a konyhába az újságot, kértem Anthonyt, hogy fordítsa le egy-két cikk tartalmát, de nem reagált a kérésemre. Anthony egybként egy km távolságra lakik a szerkesztőségtől. Mutatta térképen is a két helyszínt. 

Másnap délben elbúcsúztunk, Alexandreval meleg öleléssel. Siettek Annához ebédelni. Ha Párizsban járok, Alexandre-t biztos megkeresem, hogy elhívjam egy sörözésre. 

Kövess Facebookon és Instagramon is.