france-flag.gifNyolcvanötödik vendégem a francia Emmanuel Bernard (27) Párizsból, 2 éjszakát maradt nálam. 2011 óta CS tag, 5-5 vendégtől és vendéglátótól van referenciája, de ennél sokkal több hosztolási tapasztalata van, mert a lakótársa nagy kanapészörfös, főleg ő kapta a requesteket, de együtt hosztolták a vendégeket Párizsban. Emmanuel egy hetet a Balatonnál töltött egy bérelt lakásban egyedül, majd Budapestre jött néhány napra, azt követően ismét visszament a Balatonra, akkor már a barátaival az ő nyaralójukba. 

Emmanuel graphic designer szakott végzett egy főiskolán, majd egy párizsi nagy szoftverfejlesztő cégnél dolgozott 5 évet project managerként. Ez idő alatt nagyon jól keresett, de nem kapott a munkájáról sohasem visszajelzést a főnökeitől. Ez egyrészt elkeserítette, másrészt a 14 órás munkanapok teljesen kiégették. Állandóan ideges volt és napi 2 doboz cigarettát szívott el. Elment egy hipnotizőrhöz, aki két kezeléssel leszoktatta a cigarettáról. Másfél hónapja nem gyújtott rá.

Június elején felmondott a munkahelyén, és három hónapos európai utazásra indult. Járt már Litvániában, Lettországban, Lengyelországban, Csehországban, most nálunk van. Vegyesen használt couchsurfinget, hostelt és bérelt lakást. Ezután Horvátországba megy, későbbi úti célja jelenleg még nincs. Majd meglátja, merre indul el. Szeptemberben megy haza, akkor az egyik barátjával egy IT startup vállalkozásba kezdenek. Nagyon izgatott ezzel kapcsolatban, mert még sohasem vállalkozott. A pénze elég még jó darabig, úgy van vele, ha nem sikerül, még mindig találhat állást bármikor. Apropó, mekkora klisé egy francán egy francia sapka? :-)

20140725_112610.jpg

Emmanuellel a fogyókúrákról beszélgettünk nagyon sokat. A vendégem 3 évvel ezelőtt lefogyott 35 kg-ot azzal (125 kg-ról 90-re), hogy három hónapig csak felvágottat evett egész nap, nem mozgott mellette. Ebből 10 kg a következő évben visszajött, akkor sportolni kezdett és tudatosan egészségesen táplálkozni. Most ismét 90 kg körül van, hetente négyszer otthon tornázik és fut a szabadban. Egy személyi edző járt hozzá hónapokig, aki megtanította a gyakorlatsorokra és hogyan kell helyesen elvégezni. Mivel február óta én is 11 kg-ot fogytam le, és ez a téma elég központi dolog most az életemben, ezért szivesen beszélgettem vele ételekről és sportokról.  

Én egyébként megszállott lettem az elmúlt időszakban, minden nap napi ötször étkezem, és hetente hatszor járok edzeni, átlagosan 2 órát sportolok alkalmanként. Stretching (heti 1 óra), fitball (heti 1 óra), spinning (heti 2 óra), pump (heti 1 óra), body art (heti 1 óra), futás (heti 5X40 perc) és kondizás (heti 5X45 perc). Még 9 kg-ot akarok fogyni. 

Másnap Emmanuel elment bevásárolni a a vacsorafőzéshez, majd 13.00-ig itthon maradt, utána elküldtem, hogy nézze meg Budapestet is, ha már csak 2 napot van itt. Javasoltam, hogy szálljon le a Jászain és sétáljon el a parlamenthez, többre sajnos nem lesz ideje. Mikor beértem a városba, Emmanuel egymást próbáltuk felválta elérni a mobilunkon, hogy ő megtaláljon engem. A külföldön való hívás indítása és fogadása már nem jelent olyan magas költségeket, mint azt a korábbi években megszokhattuk. Emlékszem a 2000-től 2004-ig 5 alkalommal voltam kinn a Cannes-i Filmfesztiválon, és az utazás előtt mindig fel kellett hívnom a szolgáltatót, hogy megkérdezzem, melyik francia szolgáltató kínálja a legkedvezőbb áru telefonálási lehetőségeket. Akkor még általában 450 Ft körül volt a hívásindítás és nagyjából ennek az összegnek a fele volt a hívásfogadás díja. Ezért bennem, és másokban is jól rögzülten kialakult az az ösztön, hogy nem telefonálunk külföldön. Ha valaki felhívott, a külföldön vagyok felkiálltással, megszakítottuk a hívást.

Ma ez már nem probléma anyagilag. EU országokon belül 74.4 Ft percdíjjal indíthatunk, és 19.5 Ft percdíjjal fogadhatjuk hívásainkat. Ez már olyan összeg, ami az utazásunkról hazaérve sem fog sokkot okozni, mikor kézhez vesszük a következő havi telefonszámlánkat. Sőt, a megabitenkénti adatforgalmazás 171,5 Ft díja helyett július 1-től már csak 78,336 Ft, ha valaki nem a Travel & Surf csomagot választja adatforgalmazásra. 

20140725_112615-MIX.jpg15.30-kor találkoztunk a Kino kávézóban, én egy lattet ittam, ő evett egy sajttortát is az ajánlásomra. A vendége voltam. Emmanuel jelenleg szingli, még nem keresi az igazit, jelenleg még nem akar családot. Hisz benne, hogy nem arról van szó, hogy még nem találta meg Mrs. Bernardot, hanem ő nincs kész arra, hogy férj és apa legyen. Ha kész lesz, megtalálja. Mondtam neki, hogy én ezt 33 évesen éreztem először, hogy most már akár jöhet az igazi is. Korábban nem akartam családot. A szüleivel nincs szoros kapcsolata, 15 évesen költözött el otthonról kollégiumba, azóta anyagilag is önellátó. Mikor 20 éves volt, egy ostoba telefonos vita miatt nem beszéltek másfél évig a szüleivel, ő se hívta őket, és ők se Emmanuelt. Egy temetésen találkoztak újra. 

A kávézás után elmentünk a fitness terembe, ahova járok. Először 40 percet futottunk mindketten futópadon, majd stretching órára mentünk, levezetésképp 30 percet kondiztunk, Emmanuel a saját tornaprogramját csinálta végig.   

Emmanuel beszabadult a konyhába, készített mozzarella salátát előételnek, lazacot répával és rizzsel, majd desszertnek gyümölcssalátát. Mindezt egy üveg fehér száraz borral öblítettük le. A vendégem szenvedélyesen szeret főzni. Megkérdeztem, hogy kell e segítség, de nem kért, én meg nem erőltettem. Emannuellel ellentétben, én nem szeretek főzni. Viszont imádom, ha nekem főznek. 

2014-07-28 13.12.59.jpg

Én a lazac felét eltettem másnapra, a gyümölcssalátát is másnapi ebédnek fogyasztottam el. Mióta naponta ötször eszem, nem tudok egyszerre sokat enni.

2014-07-28 13.12.10.jpg

Mozdulni is alig bírtam a vacsoránk után, ezért javaslatomra este 23.00-kor felsétáltunk a közeli Verecke utca tetejébe. Gyorsgyalogoltunk és kilátást bámultunk kb. 40 percig. Elképesztően szép panoráma nyílik onnan Budapestre. Ha egyszer lesz saját otthonom, akkor ott lesz!

Hullafáradtak voltunk az aznapi 3 órás sportteljesítményünkkel, de még éjjel 02.00-ig beszélgettünk. Másnap 11.00-kor keltünk, ő összepakolta a cuccait, és elment a Déli Pályaudvarra, ahol a barátja felvette kocsival. Nagyon megszerettem Emannuelt, nehéz volt tőle elbúcsúzni. Vígasztalásképp megettem a kb. 1 kg gyümölcssalátát, ami megmaradt. 

Kövess Facebookon és Instagramon is!