Pénteken a 13.00 órás ébredés után 16.00-ig maradtam a lakásban. Blogírás, levelekre válaszolgatás. Enrique kedves szavakkal kirugdosott a lakásból, hogy húzzak végre be a városba Barcelonát nézni. Igaza van. Elsétáltam a Placa Catalunya tér közelében található csodálatos Palau de la Música Catalana épületet megnézni kívülről és belülről. 18 Euró a beugró, de megérte. Az egyik legcsodálatosabb előadóterem, amit valaha láttam. 1905 és 1908 között épült Lluis Doménech i Montader tervei és kivételezése alapján. Kivülről elképesztően részletgazdag, belülről a szines üvegablakokból ömlik a fény. A idegenvezetőnk elmondta, hogy sok művész nem szeretett itt fellépni, mert a közönség belefeledkezett az épület bámulásába az előadás alatt. Az előadásokra a legolcsóbb jegy 20 Euró, függ a helytől és a fellépő művésztől: akár 200 Eurós belépőjegy is vásárolható.
Utána lesétáltam a diadalívhez és a mellette található parkba. Itt lemerült a fényképezőgépem. Ettem egy helyi étteremben vegetáriánus lasagne-t majd beültem a mellette található Starbucksba és ott maradtam 23.00-ig. Enrique, az utolsó hosztom sok időt nem tudott velem tölteni. Ezeken a napokon török ügyfelei érkeztek Barcelonába, azért fogadott mert néhány napja emergency requestet küldtem neki az olasz hosztomtól való menekülés miatt. Éjjel 23.30-ra értem haza, akkora üzente meg, hogy otthon lesz, beenged a lakásba és utána vissza kell mennie a török ügyfeleihez vacsorázni. A tévé előtt ült, mikor hazaértem. Mondta, hogy nem megy már sehova, mert kicsit betegnek érzi magát. Reggel 04.00-ig beszélgettünk, akkor ért haza a török lakótársa. Párkapcsolatok, a család és úgy önmagában az élet volt a téma. Nagyon sokat beszél, gyakorlatilag folyamatosan ömlik belőle a szöveg megállás nélkül, szó szerint meg kellett vele küzdeni a szóért, de egy idő után feladtam. Jó volt hallgatni is.
Délben keltem, összeszedtem magam és beültem a lakáshoz közel található török étkezdébe. Ettem valami zöldséges rizst 8 Euróért. Elsétáltam a Placa Espanya-ra, onnan a Placa Catalunya-ra, útközben beugrottam harmadjára is csapolt joghurtot enni 5,15 Euróért. Egy olasz kávézóban fantasztikus lattét ittam 2,5 Euróért. Majd végig sétáltam a la Rambla-n. Megnéztem kívülről a Palau Güell épületét, a belépő 12 Euró volt, erre már sajnos nem maradt pénzem. Azt mondják, hogy ha a Font de les Canaletesnél, a la Rambla felső végén álló késő 19. századi ivókútnál oltjuk a szomjunkat, biztosan visszatérünk Barcelonába. Ittam belőle, biztos ami biztos.
Leértem a Port Vell kikötőbe. Sétáltam az emberek között, ki akartam menni a tengerpartra, de arra már nem maradt idő. Metróval mentem haza. Elbúcsúztam a hostjaimról. 18.00-ra kellett kiérnem a repülőtérre. A 46-os buszt, amivel a gyüjtőjegyemmel ingyen mehettem volna már nem kockáztattam meg, mivel az kb. 100 méterenként megáll minden megállóban. Aerobus vitt ki a repülőtérre 6 Euróért kb. 15 perc alatt.
Óriási sor állt a Wizz Budapesti poggyászfeladó résznél, ráadásul sikerült egy 3 fős férfi csapat mög állni, akik kb. 9 csomaggal voltak körülvéve. Az egyik pasinak kétszer kellett elszaladni a Wizzair pultba fizetni, mivel a csomagja nem volt kompatibilis az ingyenesen feladható mérettel, valamint azt hitte, hogy egy plusz 2 méteres becsomagolt valamit ingyen adhatja fel a gépre poggyászként.
A security checkin gyorsan ment. Egy vízre és marcipánra maradt pénzem a reptéren. A kapunál ismét óriási kígyózó sor, addig leültem egy székre. Olyan nincs, hogy nem lesz helyem, ezért a sorbanállásnak sem látom értelmét. Utolsók között léptem a gépre. A harmadik sorban egy kb. 70 éves bácsi ült egyedül a folyosó mellett, így az ablak mellett lett helyem. Vele beszélgettem az út alatt végig. A bácsi katalán, de 18 éve él Budapesten és bőrkabátokat árul egy üzletben. Most fog nyitni egy újat az Opera mellett. Nagyon keveset beszél magyarul. Elmesélte, hogy rengeteg magyar tanfolyammal próbálkozott, de feladta, mert neki nincs nyelvérzéke. Angolul nem beszél, csak spanyolul és katalánul. Úgy kommunikáltunk, hogy egyszerű szavakat tettem egymás mellé, mondatokat nem képeztem. Ezt megértette. Mondta is, hogy remekül beszélek vele, mert ezt legalább megérti, a többi magyart nem. Van egy 10 nyelven beszélő magyar titkárnője, Mónika, aki segít neki a mindennapi ügyek intézésében. Minden hónapban Barcelonába utazik a Wizzair-rel és priority checkin szolgáltatást is vásárol, hogy elől legyen helye, mert fáj a térde. Barcelonában él két fia és egy lánya, aki hamarosan unokát szül neki. Ettől elképesztően boldog. Az út végén adott névjegyet és elkérte az én telefonszámomat is.
A legelső sorban egy kb. 95 éves bácsi utazott egyedül. Őt a reptér medical csapata szállította le, egy külön kijáraton hozták le lifttel a gépről.
Az újságárusnál vettem szendvicset, kisbusszal értem haza. Hello Budapest.
Utolsó kommentek