Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Egy élménytelen CS élmény

flagge-belgien.gifHuszonhatodik vendégem Eva Decock (21) Gentből, Belgiumból érkezett hozzám. Fotográfiát tanul a helyi egyetemen. 80 emailt küldött ki a budapesti hostoknak, és én voltam az egyik a 22-ből, aki válaszolt is neki és fogadta is az első két éjszakájára. A fotózás volt a kereső kulcsszava, akinek szerepelt ez az adatlapján, annak írt levelet. A tanulmányai mellett alkalmi munkákat vállal, ebből finanszírozza az utazásait. 17 poz referenciája van, ebből 5 hosttól.

Az első este 21.30-kor szedtem fel a Batyin, hazamentünk, kiültünk a teraszra. Én egy doboz cigaretta és 3 üveg cider társaságában, ő pedig az egyik üveg ásványvizemet itta meg, mivel amellett, hogy nem dohányzik, nem iszik alkoholt. Soha.

Az este alatt elmesélte nekem a teljes edukációs rendszerüket és a nyelvoktatási struktúrájukat. A flamand mellett angolul és franciául kiválóan beszél, valamint németül közép fokon. A kérdésemre megemlítette nekem, hogy a gimnáziumban csak heti 2-2 órában tanulták az angolt és a franciát, de rengeteg házit kaptak, emiatt teljesen megszokott jelenség, hogy mindenki folyékonyan beszél az anyanyelvükön kívül még plusz két nyelvet. Elmondta, hogy a házi feladat rengeteg kidolgozandó esszé kérdést tartalmazott önmagukról, így lehetetlen volt csalni, például másolni a padtársról stb. Emellett semmit sem szinkronizálnak a belga televízió csatonák, minden filmet és műsort eredeti nyelven sugároznak flamand és francia felirattal. Talán ez is elég sokat számíthat.

4 Tovább »

Hitchhiking Budapestig

german-flag.jpegA mostani huszonnégy és huszonötödik vendégem Philipp Paeslack (21 éves, 13 pozitív CS ref) biológia szakos egyetemista és Leonard Kirn (21 éves, 9 pozitív CS ref) orvostanhallgató Marburg városából, Németországból származnak és jelenleg Berlinben élnek. Egy 2000 km-es jótékonysági stoppolási versenyen vettek részt. Az útvonaluk: Drezda-Krakkó-Zamość-Lviv... Na itt, azaz az ukrán határnál kellett feladniuk versenyt, mert Leonard otthon felejtette az útlevelét. Az egész verseny alatt sátoroztak, később eljutottak Erdélybe, majd onnan stoppoltak Budapestre.

A Tömörkényi utcai buszmegállóban találkoztunk 21.30-kor. Philipp üdvözlésképp megölelt, amibe kissé beleszédültem, majd az első sokk után igyekeztem visszatartani a lélegzetemet a másik srác öleléséhez. Az első párbeszédünk az alábbi módon zajlott:

Én: Szevasztok srácok, Rita vagyok, nem bántásból mondom, de ha hazaérünk, mindenképp le kell zuhanyoznotok! - Mire a fiúk: Eddig senki nem mondta, hogy büdösek vagyunk, ennyire érezni? - Én: nagyon.. és hát milyen lehetett a sofőrnek, aki ma Budapestre hozott titeket..? - Philipp: Hát végül is 7 napja nem zuhanyoztunk.

Photo1(1).jpg

8 Tovább »

Egy interkulturális CouchSurfing élmény

6a00d8341c562c53ef0115701f6c3b970c-800wi.gifLegutóbbi, azaz a huszonegy, huszonkettő és huszonharmadik CS hosting élményem felettébb eltérően alakult az eddig megszokottól. Kb 2 hete kaptam egy requestet Mehdi Vos -től (31), hogy fogadjam őt keddtől péntekig. Mehdi Tabrizban, Iránban született és nőtt fel, de jelenleg Hágában, Hollandiában él. Villamosmérnökként dolgozik egy tanácsadó vállalatnál. 86 barátja van a CS site-on, ahova 2009-ben lépett be először, 46 pozitív referenciája van, 5 vendéglátótól és 10 vendégtől.

france-flag.gifNem sokkal később elfogadtam Alex Gorsky (32) szálláskérését is péntektől vasárnapig tartó időszakra. Alex Észak-Franciaországban született és nőtt fel, jelenleg Párizsban él, gépészmérnökként dolgozik a Peugeot-nál. Ideutazása üzleti jellegű volt, az első napját Ajkán töltötte, egy francia partnervállalatot látogatott meg, és mivel még sohasem volt Budapesten, ezért úgy döntött három nappal meghosszabbítja a magyarországi tartózkodását. A CS sitehoz 2008-ban csatlakozott, 10 pozitív referenciája van, 2 hosttól és 4 surfertől.

Mehdi később módosította az érkezése időpontját péntekre, visszaírtam neki, hogy akkor már lesz egy francia vendégem, de megkérdezem tőle, hogy beleegyezik e abba, hogy megossza a szobáját vele. Alex 4 napig nem válaszolt, csütörtökön jött meg a levele: Sure, it could be fun. Mehdi azonban péntek reggel törölte a requestet és írt hozzá egy levelet, miszerint egy barátjával érkezik, keresnek egy hostelt, de örömmel találkoznának velem valamikor. Megírtam nekik, hogy jöjjenek ők is oda a Batthyány térre este, ahol Alexet is felveszem.

czech-flag.jpegMehdi magával hozta Iva Dobruskát (32) Prágából, akinek 32 pozitív referenciája van a 2011-es regisztrációja óta, 19 vendéglátótól és 2 surfertől. Iva közgazdász, egy évvel ezelőtt egy nonprofit vállalatnál dolgozott, a távozása óta Európában utazgat.

Ugyanakkor pár napja kaptam egy levelet a liverpooli angol Matt-től (31) is, aki emberföldrajzzal foglalkozik, hogy itt van Budapesten, de a hostja eléggé elfoglalt, egyedül van, van e kedvem vele elmenni sörözni valamelyik nap a hétvégén. Neki is megírtam, hogy csatlakozzon hozzánk péntek este. Ugyan nem megyünk sehova, maradunk a teraszomon, de sütök palacsintát és veszünk jó sok üveg alkoholt hozzá. Örömmel igent mondott az invitálásomra ő is, és péntek este mindenki ott volt pontosan a megbeszélt találkozóhelyen.

18 Tovább »

Ez Peru

pelarge.gifHuszadik vendégem Harry Araujo 32 éves gépészmérnök Barranca városban, Peruban született és élte le első 29 évét. Három éve Ibizába költözött, egy foglalt házban lakik a barátaival. A házat felújították, víz nincsen bevezetve a lakásba, 25 literes ballonokban vásárolják a vizet, és lavórban mosakodnak. Áramot lopnak az áramszolgáltatótól, ami hol van, hol nincs, attól függően, hogy az ellenőrök épp lekapcsolják őket, vagy sem. Hatan élnek a házban, Harry igen aktív a couchsurfingben, maximum 10 embert fogad egyszerre, minden kérésnek igent mond, nem nézi meg a request kérő adatlapját. Eddig kb 250 vendéget hostolt, 93 pozitív referenciája van, 11 hosttól és 73 surfertől. Harry Ibizában kertészként dolgozik hétvégente, heti 15 ezer euróért bérbeadott luxusházak tulajdonosai rendelnek tőle kertépítő és karbantartó szolgáltatást. Harry a perui mellett horvát állampolgár is, arra vár, hogy Horvátország belépjen az Európai Unióba, mert onnantól Európában végre legálisan dolgozhat a szakmájában. Távoli tervei között ausztráliai letelepedés is szerepel.

Photo1-2.jpgHarry este 23.00 óra után érkezett a Népligethez Krakkóból, beült egy taxiba, amit én hívtam ki neki és eljött hozzám. Egy hideg sörrel hűtötte le magát, amivel rögtön megkínáltam az érkezésekor. Kiültünk a teraszomra és hajnal 4.00-ig beszélgettünk. Másnap délben ébredtem, Harry egy órával korábban. Nem akart bemenni a városba, mert már sokszor járt Magyarországon. Az utóbbi három évben mindig eljön az Ozorai Fesztiválra. Folytattuk a beszélgetésünket egészen 17.00 óráig, utána nekem edzésre kellett mennem. Elkísértem a buszmegállóba és elbúcsúztunk egymástól. Az együtt töltött idő alatt nagyon sokmindent megtudtam Peruról.

47 Tovább »

CouchSurfing szerelem

bulgarian_flag.jpeg italy-flag.gifTizennyolc és tizenkilencedik vendégeim Elena Stoilova (27) Sofiából és Fabio Pungetti (45) Bolognából érkeztek hozzám. Elena scenographer specialista (nem tudom hogy van magyarul, ha valaki tudja és megírja kommentben, megköszönöm), Fabio egy autókölcsönző cégnél dolgozik. Elena először, Fabio másodjára látogatott Budapestre. Elena 2007 végén regisztrált a couchsurfing site-ra, 22 pozitív referenciája van, ebből 2 szállásadótól és 13 vendégtől. Fabio 2010 áprilisában csatlakozott az oldalhoz, 24 pozitív referenciája van, ebből 2 vendégtől és 5 surfertől.

A dolog érdekessége, hogy ők nem csak az első heteroszexuális pár vendégeim, hanem egyben az első igazi CouchSurfing szerelmespár, akiket vendégül láthattam! Idén márciusban találkoztak először: Fabio hostolta Elenát. Elena a lakótársával érkezett Bolognába, de Fabio csak Elenát fogadta be a kevés helyre hivatkozva, viszont Elena barátnőjének szerzett szállást egy barátjánál. Öt napot töltöttek együtt, egy héttel később Fabio bejelentkezett Elenánál, hogy menne Sofiába. Do you have a couch?" :-) És lett, két héttel később meg is jelent nála. Akkor kezdődött el a kapcsolatuk. Elena már egy hónapja Bolognába él, épp munkát keres és próbálja magát rávenni, hogy megtanuljon olaszul, egyelőre kevés sikerrel. A közös nyelvük az angol.

16 Tovább »

couchsurfing

blogavatar

A világ minden pontjáról fogadok utazókat és adok nekik szállást a kanapémon, és én is a couchsurfing.org-ot használom szálláskeresésre a saját utazásaimkor. A CS tapasztalataimat igyekszem megosztani a blogon. A CouchSurfing International Inc. és a blog között nincsen semmilyen intézményes kapcsolat. A vállalat sem a blogot, sem az íróit nem szponzorálja, és semmilyen anyagi juttatásban nem részesíti. I receive travelers from around the world and I provide them with accommodation on my couch. I also plan on using couchsurfing to find accommodation on my own travels. On this blog I write about my couchsurfing experience. There is no institutional relationship between CouchSurfing International Inc. and this blog. The company does not sponsor or pay any compensation to this blog and its authors.

Hirdetés

Facebook

Utolsó kommentek

Itt támogathatsz