Mászkáltam kicsit a turistacsalogató kis utcákban, mielőtt a katedrálist felkerestem. Nem árt sok pénzt hozni ide, amit én nem tettem. Kis édességboltok, remek helyek kávézók, büfék és éttermek. A Katedrális (10.5 GBP) hatalmas, külön termekre osztva. Tetszett.
Plakátok vannak kitéve a templomban a katedrális életéről. Van egy plakát, ami az anyagi bevételeket-kiadásokat részletezi. Nem fogadnak el támogatást se a kormánytól, se az anglikán egyháztól. A bevételeik kizárólag a jegybevételből, az adományokból és a boltjuk forgalmából áll. Napi 16,500 GBP-be kerül a katedrális fenntartása, ebben a renoválási költségektől a fizetésekig, a rezsiig minden benne van. A múzeum shopban vettem egy nagyobb plakátot az angliai királyokról (2 GBP). Az elsőtől a mostani royal baby-ig benne van mindenki szép családfába rendezve.
Vasárnap délután visszamentem, hogy bekéredzkedjek lefotózni a katedrálist újra, mert aznap sütött a nap, erre ingyenes volt! Morogtam egy jó nagyot, hogy tegnap fizettem érte 10 fontot, ma meg ingyen besétálok, és jó lett volna, ha a hosztjaim megosztják velem ezt a hasznos infót még tegnap reggel.
Onnan a Mark and Spencerbe mentem némi vízért, majd vettem egy fehér csokival bevont marcipánt (1,90 GBP), aztán beültem egy büfébe pesztós sajtos zöldséges wharpot (3,30 GBP) enni. Vasárnap is visszamentem, akkor a nagyobbat kértem, ami 20 százalékkal volt nagyobb, de 6 GBP volt az ára nagyjából ugyanazzal a töltelékekkel.
Miután jól elfáradtam beültem a Starbucksba. Igen, tudom, hogy hülyeség Starbucksban ülni, mikor annyi csodálatos
kis lokál kávézó
cukrászda van egymás hegyén-hátán, de azokban általában nincs wifi, és több órán keresztül kényelmesebb a Starbucks foteljeiben terpeszkedni laptoppal az ölben. Szomorú, de praktikus. Én vagyok a legroszabb turista ever: fél nap városnézés, fél nap Starbucks.
A szemben lévő fotelben folytonosan váltották egymást a betérő vendégek. Az egyik kb. hatvanas elegáns hölgy nagyon kedvesen mosolyogva kérdezte meg, hogy leülhet e hozzám, emiatt rögtön beszélgetésbe elegyedtem vele. Megkérdeztem, hogy ő is turista e, mondta nem, ő itt él, csak ma shoppingol egyet, és gondolta szünetben "megiszik" egy kis kávét egy sütivel. Persze visszakérdezett, hogy mi a helyzet velem. Elmeséltem, hogy csak 2 napra jöttem. Mondta, hogy milyen bátor vagyok, hogy egyedül. Szerintem nem vall különösebb bátorságra Angliában 2 napra vidékre menni, nem hiszem, hogy olyan veszélyes környék lenne Canterbury. Fotóimat megnézhetitek itt.
Dumáltunk a couchsurfingről, hallott róla ő is korábban, lelkesen definiálta, hogy mi ez magától, bár nem tagja a szervezetnek. Beszélgettünk utazásokról, Budapestről. Annyira belelkesítettem, hogy eldöntötte, hogy mindenképpen megnézi a városunkat a férjével és egy házaspár baráttal. Megadtuk egymásnak az email címünket. A BBC producer csajjal elszalasztottam a lehetőséget. Bár igaz ezzel a hölggyel több, mint egy órát társalogtunk. (a metróban összesismerkedtem egy producer csajjal, dumáltunk kb 10 percet, szivesen vettem volna barátnak Londonban, de nem kértem el a telefonszámát.)
Miután már mindenem szétfagyott a direkt rámsugárzó légkondicionálótól, ami meg nem értett okokból kizárólag fagyos levegőt nyom a helységbe, miközben kinn is 10 fok van, felálltam és visszamentem az MS-be banánt és sajttortát venni. 17.30-kor "hazaértem" a hosztjaimhoz, már majdnem kész volt a sushi. Készítettem videót hogyan készül a sushi, de nem jöttem egyelőre rá, hogyan lehet két videót egymás után illeszteni, hogy egy legyen, emiatt nem tudom nektek megmutatni.
A sushi után levest ettünk, ami úgy néz ki, mintha valami zölségre vizet öntöttek volna, de mikor beleiszol, akkor teljesen zöldség-halas ízű eszméletlen finom rendes leves íze van, miközben teljesen átlátszó víz a kinézete. Döbbenet, sohasem hallottam erről, hogy van ilyen. Az elején kerestem a kanalat, de mivel nem kaptam hozzá, megfogtam és inni kezdtem, akkor vettem észre, hogy ők is ezt csinálják.
Megkérdeztem tőlük, hogy miért olyan vékonyak a japánok. Kenny szerint azért, mert általában a japán kaják egészségesek, de a lényeg talán, hogy náluk nem elterjedt a desszert. A családok nem esznek süteményt az étkezések után sem otthon, sem étteremben. Viszont tapasztalta, hogy Európában ez teljesen mindennapi. Hát igen, én is ettől vagyok kövér, minden nap eszem édességet. És erről csak pár napra tudok lemondani. Persze Japánban is van McDonalds, KFC, stb, mégis valahogy vékonyak maradnak.
A leves után Toko behozta a sajttortát, megettük a felét, de nagyon fagyos volt, szerintem a mélyhűtőbe tette be. A torta után mini tea ceremóniában volt részem. Toko otthon elvégzett egy több évig tartó teás sulit, erről gésa könyvekben olvastam, mondjuk azóta sem értem mi tart ezen több évig megtanulni. Zöld teát ittunk, ami egy por egy fém dobozban. Egy speckó kanálszerű valamiből kivett egy adagot, belerakta egy csészébe, majd forró vizet öntött rá, utána egy borotva pamacsra hasonlító cuccal elkezdte felverni, amitől teljesen habszerű krémes állaga lett. Kenny elmondta, hogy az eredeti szertartás alatt ezt három kortyra kéne meginnunk, de mivel ez jóval több, ezért oké, ha többet kortyolunk belőle. Különleges, kissé keserű íze volt, de nagyon izlett.
21.00-kor magukra hagytam és bementem a szobámba.
Másnap megint reggeli fogadott az asztalon, mikor bementem hozzájuk. Kenny is hamarosan megérkezett a bolhapiacról. Eljöttem sétálni kihasználva az utolsó napomat. Sétáltam egy óriásit az egyik nagy parkukban.
Legelőször 3 férfit hagytam le, akik egy padon ücsörögtek munkásruhában, rámmosolytak és jó reggelt kivántak, majd visszamélyedtek a beszélgetésükbe. Én is mosolyogva visszaköszöntem. Később egy negyvenes pasi futott két kutyával, ő is kipréselt egy good morningot, mikor lehagyott.
Majd egy idős néni köszönt rám magától. Valahogy megmelegíti az ember lelkét ez a szokás. A parkból kis kitérővel keveredtem vissza a fő utcára. Szeretek direkt eltévedni.
Szemerkélni kezdett az eső, gondoltam most lokál kávézót választok, de csak a Starbucks volt nyitva 10.00-kor. Beültem persze, majd elment a nap. Délután visszamentem a hosztjaimhoz, hogy beszélgessünk kicsit, 16.50-kor megy a buszom Londonba. Dumáltunk majd elbúcsúztam japán módra, de ők a kezüket nyújtották válaszul. Majdnem lekéstem a buszt, rohantam a buszmegállóban végig a főutcán, egy perccel indulás előtt értem ki.
Kövess a Facebookon is!
Utolsó kommentek