Hetvennyolc és hetvenkilencedik vendégeim Ali (27) és Christine (24) voltak. Ali Dubajban született, indiai felmenőktől, Torontóban, Kanadában nőtt fel, lakott pár évig Ausztriában, most Madridban él. Angoltanár a foglalkozása, és a végzettségét tekintve is angol- és franciatanár. 8 alkalommal fogadott vendégeket, és 12 alkalommal volt vendég. Beszél gudzsarátiul, angolul, franciául, spanyolul, olaszul és arabul. Christine San Franciscoban született, és nőtt fel, eddig egy alkalommal volt vendég, és ő is Madridban él angoltanárként. Angolul és spanyolul beszél. Mindketten másokkal együtt bérelnek lakást a spanyol fővárosban.

Ali és Christine Madridban ismerkedtek meg, barátok, nem járnak együtt. Azt hittem sokáig, hogy ők egy pár, a hosztolás másnapján derült ki, hogy nem azok. Vagyis ők az első külön nemű baráti páros, akiket vendégül láttam. Ali és Christine hétfő este érkeztek hozzám, pont aznap, amikor hazaértem Brüsszelből. Igent mondtam a requestjükre, mert jó levelet írtak, valamint autentikusnak éreztem, hogy 10 napos vendégeskedés után rögtön visszaadjam a CS közösségnek, amit kaptam.

Ali és Christine egy rövid Bécs-Budapest-Prága egyhetes utazáson vesznek részt. Az út Christine ötlete volt, de nem akart egyedül utazni, Ali csatalakozott hozzá. Christine nagyon jó kisugárzású, mindig mosolygó és jókedvű leányzó, Ali csendesebb, és halk szavúbb, de nagyon figyel a környezetére.

Még sohasem jártam Madridban, de jövőre tervezek menni. Nagy örömömre a Wizz-nek van járata oda is. Korábban mindig a skyscanneren foglaltam repülőjegyet, de az elmúlt másfél évben Wizz függő lettem az Erste Wizz kártyámnak köszönhetően. 2012. decemberében nyitottam számlát az Erste Bankban a Wizz kártyájuk miatt. 16 hónap alatt 106 000 Wizz pontot, azaz ennek megfelelő Forintot gyűjtöttem össze, úgy hogy minden egyes kártyaköltésem 2 %-a ment a Wizz accountom egyenlegére (azaz 100 Ft után 2 pont), amit repülőjegyekre, poggyász díjakra használtam fel. De ezen kívül elsőbbségi beszállásra, és egyéb más wizz szolgáltatásra is igénybe lehet venni. Egy pont 1 Forintnak felel meg.

A második nap az amerikai vendégemmel a Kino kávézóban kezdtünk. Átsétáltunk a Margit hídon, és tartottam Ryan-nek egy kis látképbemutatót. Két latte macchiatot rendeltünk, kissé túl sok mogyoró szirupot tettek a kávéba, Ryan nem itta meg. Onnan átgyalogoltunk a vegan étterembe a Garibaldi utcába. A Jászain elmentünk egy Lush bolt mellett, Ryan azt hitte, hogy ez egy helyi oklahomai termék, meglepődött, hogy Pesten is van boltjuk. Mondtam neki, hogy a Lush olyan, mint a McDonalds, csak éppen egy angol cég. A 10 000 Ft-oson pedig azt hitte, hogy Jézus van. Meséltem neki egy picit Szent Istvánról.

A Mannaturalban vegyes tálat rendelt magának, de nem izlett neki minden a tányérról. A Szabadság téren Mangalica Fesztivál volt, körülnéztünk a standok között, de már teli gyomorral, így ő sem kóstolt meg semmit. A Deák térről felmentünk a várba. Séta közben Ryan-nek mosdóba kellett mennie, és hirtelen csak elegáns éttermeket találtunk, ahova kínosnak éreztünk bekéredzkedni. A Hilton azonban jó választásnak tűnt. Határozottan bevágtattunk, mintha ott laknánk, és felmentünk a második emeletre, ahol persze nem volt mosdó. Visszalifteztünk a földszintre, és végre találtunk egyet.

A Hiltonból a Mátyás tempolomba mentünk, eredetileg az volt a cél, hogy csak az épületet nézzük meg belülről, de pont kezdődött a mise, így benn ragadtunk. Az áldozás alatt jöttünk el. A mise nagyon jó volt, fiatalok gitárral énekeltek számomra új és szép dalokat. A pap prédikálása arról szólt, hogy egy 52 éves nő rákos lett, de könnyed eleganciával fogadta a sorsát, mert úgy volt vele, hogy Isten biztosan csak próbára akarja tenni. Tehát nem lett depressziós, elkeseredett, hanem azt figyelte, mit akar Jézus neki ezzel megmutatni. Erről írt egy levelet 82 évesen, azaz túlélte. Ha ez velem történne meg, nem jutna eszembe, hogy Jézus csak kóstolgat, hanem a kurvaéletbe.

Hetvenötödik vendégem az amerikai Ryan Gillespie (38) Omahaból, Nebraskaból érkezett hozzám 4 éjszakára. Építkezéseken dolgozik, fürdőszobákat készít első sorban, de mindent meg tud csinálni, a szakmáját az apjától tanulta. A gimnázium után elment főiskolára, de a második évben kilépett, mert nem látta értelmét befejezni. Nemsokára elkezdi az önálló vállalkozását, amiben elhagyott és kifosztott házakat fog megvásárolni bankoktól, felújítja/befejezi és eladja drágábban. 2010-ben csatalakozott a CShez, 6 pozitív referenciája van vendégektől.

Az adatlapján az tetszett, hogy kicsit hasonló az enyémhez, és az én személyiségemhez: nem túl türelmes, és brutálisan őszinte, - írja magáról - amilyen én is vagyok. A requestje meg teljesen nekem szóló személyes üzenet volt, említett minden fontos részletet az adatlapomról.

Szombat este 19.00 körül érkezett, javasoltam neki, hogy aznap ne menjünk sehova, ő is fáradt volt kimozdulni. Beültünk a vendégszobába egy doboz sörrel és két üveg ciderrel beszélgetni.

Omahaból Isztambulba repült, és ott töltött 5 napot. Nem szerette a várost, mert mindenhol írtózatos tömeg áramlott az utcákon a nap 24 órájában. Az első 4 napban szállodában lakott, az utolsó 2 napban talált CS hosztot. Egy pár hfogadta, és abban az időben a lány tag húga is ott lakott náluk. Négyesben jártak bulizni két napon keresztül. Főleg sokat vodkáztak, kevesebbet beszélgettek. Ez volt az első surferkedési élménye.

Ryan Chicagoban élt néhány évet, ott ismerkedett meg a CSel, néhány tagot hosztolt, és minden héten elment CS meetingre. Chicagoban volt egy nagy háza, és sok helye a vendégeknek, most ismét Omahaban él, a bátyja nemrég hozzáköltözött, nincs több szabad vendégszobája. A pitbullja pedig szeret a náluk alvó vendégen aludni, jelenleg úgy érzi nem túl alkalmas a körülményei a hosztolásra. Na meg Omahaba úgyse akar menni senki.

Hetvenkettedik vendégem Emily Green (30) New York Cityből érkezett. New York-ban született, a várostól 72 km-re, Katonah-ban nőtt fel és Santa Fében járt egyetemre. Már a nagyszülei és a szülei is New Yorkban születtek, igy tősgyökeres New Yorkernek mondható. Jópár éve költözött vissza New Yorkba, Brooklynba, és napi 14 órát dolgozott egy szakácskönyveket kiadó cégnél, mint PR-os. Ír egy blogot az európai útjáról. Szerette a Nagy Almát, de nem vágyja vissza a korábbi életét. Jelenleg Bulgáriában projekt manager egy IT cégnél. Egy referenciája van - ami nem igazán számít, mert a bátyja írta - a 2009-es regisztrációja óta, azaz én vagyok az első igazi CS élménye.

Szombat este 21.00 körül küldte a requestet, hogy jönne aznap, igent mondtam. 23.00 körül meg is érkezett. Gyorsan összebarátkoztunk. Rögtön tudtam, hogy ez egy remek couchsurfing experience lesz. Kiderült, hogy sokminden közös bennünk: többek között mindkettőnknek volt egy pasink, akik utánunk egy sztripper lánnyal jöttek össze. Muhaha. Mindketten a napokban találtuk ki, hogy arabul szeretnénk nyelvet tanulni. Én még hezitálok a spanyol és az arab között. Emily már 7 éve tanul spanyolul egyelőre kevés sikerrel. Valamint mindketten imádjuk a masszázst, és pont aznap mindketten masszázson voltunk.

Mondtam neki, hogy angolul másfél-két éve tanulok magamtól. Ettől nagyon ledöbbent. Megjegyezte, hogy gyorsabban beszélek, mint ő, és voltaképp egyszinten van az angol tudásunk. Persze ez nagyon jól esett, de a kitörő röhögésem után ő is elismerte, hogy oké, talán mégsem. Egy 7-esre értékelte az angolomat a 10-es skálán. Elmesélte, hogy ők az iskolában nem tanultak angol nyelvtant, ezért nem tud semmilyen szabályt, hogy mi miért van. Mondtam, hogy mi csak 12 évig tanulunk magyar nyelvtant. Nagyon furcsa, hogy az amerikaiakat nem tanítják angol nyelvtanra. Miért van ez? Vagy ha nem fura, akkor mi miért tanulunk magyar nyelvtant?

Hatvankilencedik vendégem John Pahm (29) rendszergazda, videóblogger és marathoni futó Chicagoból, Egyesült Államokból érkezett hozzám 2 éjszakára. Igazából előszőr Rómába ment, azután Budapestre. Közép-Európai utazása kezdetén van, megy még Bécsbe, Krakkóba, Prágába. 2009 óta tagja a CS-nek, kb. 20-20 alkalommal fogadott vendéget és szörfölt maga is valahol. Chicagoban született és élt egész életében, a szülei vietnámiak. Hétfő este érkezett hozzám, aznapra szerveztem a palacsinta és kanapé-összeszerelő bulimat.

Szombat reggel szállította ki az IKEA a kanapét, berakták a vendégszobába és persze tudtam, hogy ezt nem én fogom összerakni.

Az volt a terv, hogy majd a hétfői vendég, John megteszi. Mindenesetre a biztosra akartam menni, ezért még az egyik barátomat is meghívtam és kitettem az eseményt a CS falra. Aki nem akar segíteni, az se baj, szurkolókat is örömmel várok. John aznap még levelet írt nekem, hogy jöjjön akkor hozzám vagy találkozzunk a kanapé-bulin. Hát mivel az egy és ugyanaz, ezért jöjjön nyugodtan hozzám :-)

John-t érkezéskor egyből a szivembe fogadtam, kedves, beszédes, segítőkész fiú. Megvolt az összhang azonnal közöttünk. Rettentő gyorsan beszélt, de élveztem a kihívást. Én is gyorsan beszélek magyarul, mire megtanulok angolul, kb az ő tempója lesz az enyém is. Áldogáltunk a térképem előtt sörrel és ciderrel a kezünkben, utazásokról beszéltünk és amerikai akcentusokról. Megtudtam, hogy Chicago és környékén van a "legtisztább" amerikai akcentus. A televíziós riporterek Chicagóba mennek retorikát tanulni, és az egyik legjobb televíziós (vagy színészi? nem emlékszem pontosan melyiket mondta) iskola is ott van. Aztán Csaba is megérkezett rettentő tettrekészen, sört nem fogadott el (palacsintát igen), és egyből nekiugrott a dobozoknak John-val együtt.