Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Lehetséges a vízháború 30 éven belül?

Százhuszonegy és százhuszonkettedik vendégem az amerikai Sydney (26) és Brennan (26) mindketten tudósok. Az Iowai Egyetemen PHD ösztöndíjasok, Sydney fizikus, led fényekkel foglalkozik, amit az űrkutatásban hasznosítanak, Brennan geológus vulkanológus. A találkozásunk után mondtam nekik, hogy Sydney a jövővel, Brennan pedig a múlttal foglalkozik, mire a lány vendégem felnevetett, és azt mondta, ez a leírás kapcsolatukat is tökéletesen jellemzi.

Brennan előadott a prágai geológus konferencián, ott autót béreltek és levezettek Horvátországba. Útközben megálltak 3 napra Budapesten is. Vasárnap este érkeztek hozzám, este söröztünk egy közeli kocsmában, hétfőn várost néztek, délután találkoztunk a belvárosban, és elmentünk kávézni a Kolorba, majd onnan a Mika Tivadarba és a Szimplába ciderezni. A környezetszennyezés és a Föld jövője volt a téma. Brennan szerint a következő 30 évben az alábbi dolgok fognak történni a bolygónkkal:

- Teljesen elfogy a palackos ásványvíz, ami marad, az megfizethetetlen lesz. Csak csapvíz lesz elérhető, ami nem lesz elég tiszta és sokba fog kerülni. A megnövekedett környezetszennyezés hatására egyre drágább lesz a folyókból nyert víz átalakítása ivóvízzé. Kitörhet a vízháború, amire Brennan kevés esélyt lát, viszont arra sokat, hogy a víz luxustermék lesz. Most még ezt a problémát mindenki leszarja. Amíg a lakásunk csapjaiból tiszta és jó minőségű ivóvíz folyik fillérekért, ívóvízt húzunk le a WC-n, és a palackos ásványvízhez is 100-200 forintért hozzájutunk, addig röpke gondolatként se merül fel bennünk, hogy ennek az életnek vészesen meg vannak számlálva a napjai. Még azzal se foglalkozunk, hogy a gyerekeink nagyon nagyon meg fogják a mai pazarlásunkat szívni.

- Elfogy a termőföld. Jelenleg 7 milliárd embert etetünk, és a termőföld vészesen kimerülőben van a gazdaságtalan felhasználás következtében. Valaki kiszámolta, hogy 550 millió ember elég lenne ahhoz, hogy a világ minden foglalkozása működtetve legyen, Brennan szerint 2 milliárd ember lenne az ideális. Szerintem ha 4 milliárdra lecsökkenne a populáció, nyernék még 1-200 évet az emberiségnek.

10 Tovább »

Amerikai hippi házaspár és kanadai újságírónő egyidőben

Száztizenegyedik és száztizenkettedik vendégeim, az amerikai Julie, (50) és Rick (55) nem a CS közösség átlagéletkorába tartoznak. San Francisco mellett laknak. 3 éjszakára mondtam nekik igent, ebből összesen egy ebédidőt töltöttünk együtt. Julie egy szemészeti klinikán dolgozik asszisztensként, Rick rendezvényszervező volt, most már nyugdíjas. 10 éve házasok. Julie-nak 10 referenciája volt, vegyesen vendégektől és hosztoktól. Ricknek 35.

Ittlétük alatt jöttek-mentek szabadon. Ritkán találkozom nálam is többet beszélő emberekkel, de Julie-n van egy láthatatlan gomb, amit meg se kell nyomni. Elkezd beszélni, és akkor hagyja abba, ha lelövöd. De ez monológ, nem vár reakciót, visszajelzést. Rick sokkal csendesebb.

Ami mindkettejükre jellemző volt, hogy nem figyelnek arra, amit mondanak nekik. Ittlétük alatt végig nálam lakott egy barátnőm Londonból, ő fogadta őket, amikor megérkeztek hozzám. Megmutatta nekik a lakást, és a vendégszobát, fürdőszobát. Rick utána az én fürdőmbe akart bemenni, Kata háromszor szólt neki, hogy oda ne menjen. Mindig azt válaszolta, hogy oké, majd bement. Arra jött ki, hogy Kata kissé már erélyesebben rászólt, hogy menjen onnan ki, és menjen be a vendégfürdőbe. És még volt pár ilyen ismételgetés mindannyiunk részéről. Megérkezésük estéjén külön megkértem, hogy az ágyról vegyék le a fehér díszpárnákat, mikor mennek aludni, és tegyék a sarokba, és hagyják ott, és semmiképp ne aludjanak azokkal. Mondták, hogy rendben van. Másnap bementem a szobájukba, és én magam szedtem le a díszpárnákat, amikkel együtt aludtak.

0 Tovább »

Néma gyereknek anyja se érti a szavát

FlagUSA.jpegSzázötödik vendégem, Chandler (28) Amerikából, Seattle-ből érkezett hozzám. 2012 óta tag, 15 referenciája van vendégektől és vendéglátóktól vegyesen. Jó fej srác volt, tipikus amerikai. Egy vitorláshajón lakik, mert sokkal olcsóbb a bérleti díja, mint egy lakásnak. Cateringet szervez rendezvényekre, fotózós városnézős túrákat visz turistáknak. Van egy csodaszép barátnője, aki Bécsben él. Couchsurfingen keresztül jöttek össze, Chandler hosztolta a lányt Seattleben. Chandler most 3 hónapig Európában van, de gondolkodik azon, hogy Bécsbe költözzön.

Művészeti főiskolára járt fotózást tanulni. Egy nagyfilmes kamerát hozott magával, azzal fotóztuk a Kossuth teret. Igazán ő fotózott, én meg néztem, hogy csinálja. Én nem úgy fotóztam volna. Mindketten profi fotósok vagyunk, ő annyiban előrébb van, hogy most is aktív, én meg 10 éve már nem. Viszont kacérkodom a gondolattal, hogy művészi szinten visszatérek, de fotóriporter már nem lennék újra. Órákat beszélgettünk a fényképezésről, perspektivákról, hogy volt régen, és mi nem változott mostanra sem. Készítettem róla egy rosszúl megvilágított fotót a lakásomban.

2015-02-24_15_22_23.jpg

Chandler meghívott egy ananászlére a zsidó negyedben, de alapvetően külön fizettünk mindenhol. Ő is kávé függő, mint én. Elvittem a kedvenc kávézómba, a Madalba. Rendeltünk egy-egy kávét, és azt mondta, na ez az az íz, amit Seattleben is megkap, de egész Európában nem jutott hozzá. Később még vissza is szaladt egyedül, hogy vegyen egy kis 25 dekás angol kávét 4000 Ft-ért.

Mondtam neki, hogy tervezek egy Észak Amerikai nyugati parti túrát, és Seattlet is útbaejteném, mondta, hogy szóljak, ha indulok és megtervezi nekem az egészet, hogy a legolcsóbb és leghatékonyabb legyen. Bírtuk egymást, de voltak üres pillanataink, nem az a jó hallgatás együtt, amikor mindenki elvan a saját gondolataival, hanem inkább az unatkozóshoz közelítő. Hálistennek nem volt gyakori. Kaptam tőle még egy Seattleből származó kézműves mogyorós étcsokoládét, ami eszméletlenül finom volt.

0 Tovább »

Brazil és amerikai vendégek a filmiparból

Brazil-National-Flag.jpgSzázharmadik vendégem a brazil Catherine Freie (32) Braziliából, San Paoloból érkezett hozzám. Élt világszerte mindenhol, most épp három hónapot tanul olaszul Rómában. Szakmáját tekintve világosító brazil filmekben. Miután visszatér hazájába, egy lámpákat kölcsönző filmes céget fog vezetni. Kb. 15 referenciája van főleg hosztoktól.

Napközben érkezett meg hozzám letenni a cuccát. Nem volt elsőre szimpatikus, zajos és hangos volt, sercegős nikotinos hanggal. És nem voltunk egy energiaszinten. Készültem egy hétvégi vizsgára, megkértem rá, hogy este találkozhassunk a belvárosban. Elsétáltunk a Gozsduba ciderezni. Perceken belül teljesen megváltozott róla a véleményem. Catherine tele volt energiával és vibrálással, és én is "kész voltam" ezt befogadni. Beszélgettünk a brazil filmiparról, az utazásairól, a különböző kontinenseken töltött kalandjairól. Férfiakról és kapcsolatokról. Catherine független és szabad nő, a szó szoros értelmében. Leráz magáról minden konvenciót, és a saját szabályrendszere szerint éli az életét. Szeret minden eset bulizni valahol, ismeretlenekkel ismerkedni és imád inni. Ezt be is bizonyította a nálam töltött 3 nap alatt. Egész este ő állta a számlánkat. A fotó Catherineről már sötétedéskor készült mobillal, így technikailag mind rossz lett.

20150110_155853-motion.gif

Hazafelé menet meglepődött, hogy a villamosmegállóban beszálláskor türelmesen megvárjuk, amíg mindenki kiszáll a szerelvényből és csak azután szállunk be. Rómában azonnal tolakszik mindenki. Mondtam neki, hogy igen, nekem is hasonló tapasztalatom volt Nápolyban. Ő is látta, hogy a mi rendszerünk logikusabb és kényelmesebb. Mondtam neki, hogy éljen kicsit Londonban, bár ott nincs villamos, és a buszon máshol szállnak fel és le az emberek, de türelmet lehet tőlük tanulni. A Király utcában a parkoló autókról összeszedte a havat, sosem látott még havazást, és boldog volt, hogy ezt itt megélhette. Mondtam neki, hogy nem, ez nem havazás, de ő ragaszkodott hozzá, hogy ez az.

Másnap és harmadnapot már nem töltöttük együtt, csak a szállásadója voltam. Készültem a vizsgáimra, nem mehettem sehova.

4 Tovább »

Egy évig nászutazó amerikai vendégek és egy kis ebola-pánik

FlagUSA.jpegKilencvennyolcadik és kilencvenkilencedik vendégeimet, az amerikai Scott (33) és Meredith (29) házaspárt négy éjszakára fogadtam. Eredetileg 3 éjszakára mondtam igent, de mivel gyorsan megkedveltem őket, az első este közöltem velük, hogy maradhatnak 4 éjszakát is, így még volt idejük lemondani a hostel szobát. Scott 2006 óta tag, ambassador Amerikában. 68 vendéglátótól van poz referenciája. Nem hosztolt sokat, mert egy kisvárosban él, ahova senki nem akar menni, de rendszeresen szervez CS meetingeket. Mindketten Ann Arbor városban élnek Detroit közelében. Most már közös oldala van a nejével. Scott Michiganből, Meredith Iowaból származik. Tavaly októberben házasodtak össze, és idén tavasszal egy 9 hónapig tartó nászútra utaztak. Írnak egy blogot az utazásukról, de nem tudom nektek megmutatni, mert jelszavas.

Bejárták a Távol-Keletet és Európát. Néhány ország ezek közül: Fiji, Új-Zealand, Ausztrália, Thaiföld, Kambodzsa, Vietnám, Kína, Nepál, India, Jordánia, Izrael, Törökország, Románia, Görögország, Magyarország, Lettország, Finnország, Svédország, Norvégia, Dánia, Anglia.... Ázsiában főleg hosztelben, és olcsó szállodákban laktak, Európában majdnem mindenhol couchsurfingeltek. Meredith otthon sales-es egy ajtókat és ablakokat árusító cégnél, és az utazás alatt kiadta a lakását. Scott házakat vásárol, újítja fel, majd adja el. Jelenleg 7-8 ingatlana van a portfóliójában. A munkáját az utazása alatt is tudta végezni, így ő sem maradt bevétel nélül. Ha otthon van mérnökként is dolgozik egy zöldenergia projektben.

Mindketten keresztények, egy online randizós site-on ismerkedtek össze 3 éve. Az első találkozójuk 9 órán keresztűl tartott.. Az első randin Scott mesélt Meredithnek a couchsurfinfről, és megemlítette, hogy a nászútján 1 évre akar elutazni bejárni a világ egy részét, és hopp, meg is tették együtt. Scott szerint készítenem kéne egy listát, hogy mi a fontos nekem a nagy ő-ben. Mondtam neki, hogy ez hülyeség, nem működik. Szerinte igen, és nem azt kell a listára írni, hogy legyen milliomos, vagy Michael Fassbender legyen a neve.. a francba!

Az első nap délután érkeztek hozzám, én akkor az unokahúgommal, Rékával voltam. Hazaugrottunk beengedni őket, a kanapémon beszélgettünk kicsit, mielőtt mi leléptünk volna a Margit szigetre zenélő szökőkutat nézni és kürtös kalácsot enni. Az első estét külön töltöttük a 10 éves másik kanapészörfösöm miatt. Rékát másnap hazavittem a bátyámékhoz, ebédeltünk, majd egy cukrászdában sütiztünk és kávéztunk Kata sógornőmmel és a másik fél éves unokahúgommal együtt.

A második este elmentünk a József Nádor téri második internetadó elleni tüntetésre. Ők még soha nem láttak ennyi embert egy tiltakozáson, mint amennyi ott megjelent. Azt mesélték, hogy Amerikában pár száz embernél nem megy el több ember. Persze azt már nem fejtettük ki, hogy esetleg ott, ahol ők laknak.. A tüntetés beszédeit az elején még mondatról mondatra fordítottam nekik, később már csak a lényeget. A tüntetés után elküldtem nekik néhány angol nyelvű beszámoló cikket az internetadóról, és a megmozdulásokról. Beszélgettünk sokat az amerikai és magyar korrupciós ügyekről. Amerikában is van korrupció, csak ott, ha bebizonyosodik a vád, akkor a politikus börtönbe megy. A mi korrupciós ügyeink el se jutnak a bírósági szakaszig. Amerikában az ellenzék érdekelt abban, hogy a piszkos politikai ügyek napvilágra kerüljenek. Mi csak beszélünk róluk, de soha nem történik semmi.

2014-11-10 10.55.14.jpg

2 Tovább »

couchsurfing

blogavatar

A világ minden pontjáról fogadok utazókat és adok nekik szállást a kanapémon, és én is a couchsurfing.org-ot használom szálláskeresésre a saját utazásaimkor. A CS tapasztalataimat igyekszem megosztani a blogon. A CouchSurfing International Inc. és a blog között nincsen semmilyen intézményes kapcsolat. A vállalat sem a blogot, sem az íróit nem szponzorálja, és semmilyen anyagi juttatásban nem részesíti. I receive travelers from around the world and I provide them with accommodation on my couch. I also plan on using couchsurfing to find accommodation on my own travels. On this blog I write about my couchsurfing experience. There is no institutional relationship between CouchSurfing International Inc. and this blog. The company does not sponsor or pay any compensation to this blog and its authors.

Hirdetés

Facebook

Utolsó kommentek

Itt támogathatsz