FlagUSA.jpegHetvenötödik vendégem az amerikai Ryan Gillespie (38) Omahaból, Nebraskaból érkezett hozzám 4 éjszakára. Építkezéseken dolgozik, fürdőszobákat készít első sorban, de mindent meg tud csinálni, a szakmáját az apjától tanulta. A gimnázium után elment főiskolára, de a második évben kilépett, mert nem látta értelmét befejezni. Nemsokára elkezdi az önálló vállalkozását, amiben elhagyott és kifosztott házakat fog megvásárolni bankoktól, felújítja/befejezi és eladja drágábban. 2010-ben csatalakozott a CShez, 6 pozitív referenciája van vendégektől.   

Az adatlapján az tetszett, hogy kicsit hasonló az enyémhez, és az én személyiségemhez: nem túl türelmes, és brutálisan őszinte, - írja magáról - amilyen én is vagyok. A requestje meg teljesen nekem szóló személyes üzenet volt, említett minden fontos részletet az adatlapomról.

Szombat este 19.00 körül érkezett, javasoltam neki, hogy aznap ne menjünk sehova, ő is fáradt volt kimozdulni. Beültünk a vendégszobába egy doboz sörrel és két üveg ciderrel beszélgetni.

Omahaból Isztambulba repült, és ott töltött 5 napot. Nem szerette a várost, mert mindenhol írtózatos tömeg áramlott az utcákon a nap 24 órájában. Az első 4 napban szállodában lakott, az utolsó 2 napban talált CS hosztot. Egy pár hfogadta, és abban az időben a lány tag húga is ott lakott náluk. Négyesben jártak bulizni két napon keresztül. Főleg sokat vodkáztak, kevesebbet beszélgettek. Ez volt az első surferkedési élménye.

Ryan Chicagoban élt néhány évet, ott ismerkedett meg a CSel, néhány tagot hosztolt, és minden héten elment CS meetingre. Chicagoban volt egy nagy háza, és sok helye a vendégeknek, most ismét Omahaban él, a bátyja nemrég hozzáköltözött, nincs több szabad vendégszobája. A pitbullja pedig szeret a náluk alvó vendégen aludni, jelenleg úgy érzi nem túl alkalmas a körülményei a hosztolásra. Na meg Omahaba úgyse akar menni senki.

223007_1054482715055_9444_n.jpg

Ryan egy erősen vallásos családból származik, nagyszülei római katolikusak voltak, de a szülei áttértek valamilyen Jézusos vallásra, mondta a nevüket, de nem emlékszem. Ryan bátyja még 19 évesen szűzen megnősült, és négy gyereke született. Néhány hónapja azonban coming out-olt, és bevallotta a családjának, hogy homoszexuális. Elvált a feleségétől, és Ryanhez költözött. A bátyja egész életében tudta, hogy meleg, de elfolytotta magában, és soha nem csalta meg a feleségét. Most néhány hónapja él szabad életet, és találkozik az általa újonnan választott vonzó nemmel. Még Ryant is sokkolta a hír, hiszen fogalma nem volt erről korábban. Ebben az ügyben a bátyját sajnálom a legjobban, hogy a mélyen vallásos neveltetésnek és kultúrának köszönhetően hazudott magának egész életében. Meg valahol nem értem a feleségét, hogy nem vette észre 20 év házasság alatt, hogy valami nem stimmel? Ryan családja republikánus, kétkezi munkás, de viszonylag jómódban él. Rengeteg unokatestvére van. A felmenői kb. 150 évre visszamenően amerikaiak, de skót, angol és lengyel gyökerekkel rendelkezik. Ryan egyik párthoz sem kötődik, erősen kritikus kormányszemlélete van.

Közben megéheztünk, és rendeltünk a nepáli étteremből drágán mindenféle finomságokat, amit Ryan fizetett thank you giftként. Az enyémből csak az alig egyharmadát tudtam megenni, másnapi vacsora lett kettőnknek, akkora adagot kaptam. 

Ryan, miután a gazdasági válság környékén elvesztette az állását Chicagoban, és a bank visszavette a házát, visszaköltözött Omahaba, és beköltözött a nagybátyjához. A nagybátyjának van egy sportlétesítménye, ami felett van a saját lakása és egy vendéglakás is. Oda pecózott be Ryan néhány évre. Egy nap ment éppen haza, és csodálkozva látta, hogy rengeteg rendőrautó vette körül a házat. Miután felment a lakásába a rendőrség körülfogta és megbilincselte őt. Kiderült, hogy az unokatestvérét keresték, és a házkutatás során heroint találtak. Nem volt házkutatási engedélyük, és amíg várniuk kellett a papírra, addig Ryan is megbilincselve ült 4 órán keresztül két rendőr felügyelete mellett, akik semmilyen kérdésre nem válaszoltak. Ő nem csinált semmit, de mivel ugyanúgy hívták, mint az unokatestvérét, és ugyanabban a házban lakott, ahol a drogot találtak, ezért őt is letartóztatták. Később persze elengedték. Az unokatestvére jelenleg börtönben ül heroin árusításért. 25 éves és tehetséges zenész. Ryan elmesélte, hogy a nagybátyjáék gondoskodó szerető szülők, mégis drogdealer lett a fiukból. Nem csak a családi háttér számít.

Ryan imádja a tetoválásokat, a teste tele van vele. Minden tetoválás jelent valamit. A hasán van a kedvenc zenekarának az egyik CD borítója, az ujján egy jegygyűrű van, amit egy kés vág ketté. Ryan házas volt, és kb. 2 éve vált el. A csuklóin madárkák repkednek. Még van neki egy csomó tetkója, de nem kértem meg rá, hogy vetkőzzön le, és mutassa meg őket. Ez van a hátán pl. A képet nem én fotóztam. 

12590234_l_ce391413f084a050a9030dba580666db.jpg

Nyár óta boldog párkapcsolata van egy 48 éves természetgyógyász hölggyel, akivel nyitott kapcsolatban él. Félrelépéseikről beszámolnak egymásnak. Ryan nem akar gyereket a jövőben sem. Éjjel 01.00 körül elálmosodtunk és jó éjszakát kívántunk egymásnak. Folytatjuk..

Kövess a Facebookon is..