Iránban esett meg velünk a kellemetlen szituáció, hogy bajba kerültünk, és végül a rendőrségen kötöttünk ki, ahová kénytelenek voltunk odahívni a CS hosztjainkat is, egy házaspárt. Na de kezdjük az elején: A történetet kezdjük ott, hogy biciklizünk a világ körül, és amikor Iránban tekertünk, elképesztő vendégszeretetben részesítettek minket a helyiek, ott regisztráció nélkül is működik a Couchsurfing szelleme, az emberek az utcáról hívtak meg minket ebédelni, fagyizni, vacsorázni, de még olyan is volt, hogy egy 14 éves srác hívott az otthonába. Erre persze mi azt mondtuk, hogy oké, de előtte kérdezze meg a szüleit, hogy benne vannak-e. A srác eltűzött a bringáján és 10 perc múlva visszajött, hogy le van zsírozva a dolog. A vége az lett, hogy egymásnak kölcsönösen nagyon megörülve náluk aludtunk, velük vacsoráztunk és egész este beszélgettünk a családdal - pontosan ez a Couchsurfing lényege is valahol.
De, hogy a lényegre térjek végül, másnap vészesen közeledtünk az iráni fővároshoz, az óriási dugóiról és szmog felhőiről híres Teheránhoz. Ez nem egy fekvőbringás álma, ezért átkapcsoltuk magunkat fekvőbringákkal stoppolókká, és hamar meg is állt nekünk egy platós kisteherautó, amivel aztán vidáman robogtunk a főváros felé. A naplemente sárga fényében fel is tűntek Teherán felett a jellegzetes szmog alkotta szürke felhők, és mi örültünk, hogy ezt most nem kell szívnunk bringázás közben. Aztán amikor megálltunk a kért helyen, jött a meglepetés.
A mi kultúránkban a stoppolás ugye általában ingyenes, de az mindenképpen általános, hogy egy szolgáltatás árát előre közlik a vevővel. Nos, nekünk sikerült kifognunk egy rossz alakot a sokmillió őrült kedves irániból, és az emberünk ha jól emlékszem 270 dollárt szeretett volna tőlünk a 90km-es fuvarért, és ettől nem volt hajlandó tágítani. Ezt egy kicsit soknak véltük, és nem voltunk hajlandóak kifizetni, ezért a vége az lett, hogy egy kedves pilótasrác fordításával és segítségével kijött a helyszínre a rendőrség, és nemsokára mindannyian egy rendőrőrsön találtuk magunkat. Mondtuk, hogy nincs nálunk ennyi pénz (különben volt, de ha odaadjuk, nagy bajban lettünk volna, mert Iránban nem működnek a nemzetközi bankkártyáink), és hogy különben sem lennénk hajlandóak ennyit fizetni, irreálisan soknak tartjuk - Ezzel egyébként a rendőrök is egyet értettek, és nagyon csúnyán néztek az emberünkre. Erre aztán az elkezdett hazudozni, hogy ő még mindenféle turista látványosságokat is mutatott nekünk útközben, ami persze nem volt igaz, és ezzel betette nálam a kaput, itt már én is felemeltem kicsit a hangom. A rendőreink azt kérdezték, hogy ismerünk-e valakit itt Teheránban, vagy csak a helyi magyar nagykövetség marad, mint pénzszerzési opció. A nagykövetséget semmiképp nem akartuk, és hazudni sem jutott eszünkbe, ezért azt mondtuk, hogy vannak barátaink a városban, és kénytelenek voltunk kiadni a szállásadónk telefonszámát.
.gif?full=1)
Huszadik vendégem 
Harry este 23.00 óra után érkezett a Népligethez Krakkóból, beült egy taxiba, amit én hívtam ki neki és eljött hozzám. Egy hideg sörrel hűtötte le magát, amivel rögtön megkínáltam az érkezésekor. Kiültünk a teraszomra és hajnal 4.00-ig beszélgettünk. Másnap délben ébredtem, Harry egy órával korábban. Nem akart bemenni a városba, mert már sokszor járt Magyarországon. Az utóbbi három évben mindig eljön az Ozorai Fesztiválra. Folytattuk a beszélgetésünket egészen 17.00 óráig, utána nekem edzésre kellett mennem. Elkísértem a buszmegállóba és elbúcsúztunk egymástól. Az együtt töltött idő alatt nagyon sokmindent megtudtam Peruról. 
Tizennyolc és tizenkilencedik vendégeim 
Tizenhat és tizenhetedik vendégeim 
Két órával később főztek nekünk vacsorát, én addig kinn dolgoztam a teraszomon. A konyhám sajnos nem jól felszerelt, mivel sosem főzök: sodrófáért, paprikáért és krumpliért a szomszédba kellett becsöngetnem. 
Utolsó kommentek