Iszlámábád, Rawalpindi - Amikor jobb lett volna, ha Nem-et mondanak nekünk. A vendégposzt harmadik része a világ körül kerékpározó pártól, a 360 fok bringa szerzőjétől, Árpitól. Az első részt itt olvashatjátok.
A következő pakisztáni Couchsurfing élményünk a főváros, Iszlámábád mellett volt Rawalpindi-ben. Ez egy érdekes, izgalmas és tanulságos eset volt. Szállásadónk nagyon kedvesen és segítőkészen fogadott minket, aznap este autóval körbevezetett minket a városon, együtt vacsoráztunk, sokat beszélgettünk, eddig minden rendben is volt. Másnap viszont ő lelépett valami sivatagi szafarira. Ide minket is hívott, de mi ekkor még éppen hogy csak visszatértünk a hegyekből a civilizációba és ezt nem akartuk rögvest lecserélni egy sivatagra, pláne, hogy közeledett a Karácsony. Azt mondta, két nap és itt van, ezt el is fogadtuk, gondoltuk addig legalább kipihenjük magunkat.
Iszlámábád belvársa. A főváros egy „planned city”, tervezett város, alig 50 éves, széles sugárútjai nyílegyenesen szelik át a várost
A két napból végül több lett, mint a duplája, és addig egy külvárosi üres házban voltunk emberünk barátjával. Mindentől távol, se wifi, se a házigazdánk nem érkezik haza, pedig rá azért is szükségünk lett volna, mert a vízumunk ekkor készült lejárni, és a meghosszabbításához a vendéglátónk aláírására is szükség lett volna a hivatalban. De ő mindig csak holnap érkezett, sose aznap. Így teltek a napok, vendéglátónkról napokig csak az a hírünk volt, hogy holnap érkezik. Miközben a vízumunk lejárt, a Karácsony pedig egyre közeledett. Mi meg egyre mérgesebbek lettünk, hogy hogyan lehet valaki ilyen felelőtlen. Akkor már inkább mondta volna azt, hogy bocs srácok, megyek a sivatagba, nem tudlak vendégül látni benneteket. Mert ezzel igazából jobbat tett volna velünk, mint így.
Karácsony előtt egy nappal jelentenek minket kémkedésért
Mivel a házban nem volt internetünk, én az utcára mentem ki, hogy találjak valamit. Pár utcával odébb rá is leltem egy kódolatlan hálózatra, leültem hát a földre a netbook-al és elkezdtem frissíteni a blogunkat. Ekkor a külvilág megszűnt számomra, és ez egy hiba volt, mert így nem vettem észre, hogy az utcán sétáló pokrócos paki barátaink furcsán néznek rám. Kiderült, hogy a pakisztáni katonai vezetés fő-fő-főhadiszállásától csak pár sarokra ültem le az utcán, ezért a járókelők jelentettek kémkedésért.
Pakisztánban a teherautó díszítésből a szó szoros értelmében is csinálnak versenyt, őrült, csilingelő járgányokkal vannak tele az utak
Itt nem normális látvány, hogy az utcán leül valaki egy számítógéppel, pláne nem, ha az illető nem az ő fajtájukból való. Pakisztán köztudottan atomhatalom, de a fene se gondolta volna, hogy itt van tőlem pár méterre a „nagy piros gomb”. Végül is érthető volt az aggodalmuk, és ironikus, hogy miközben ők azt gondolták, hogy én a védelmi rendszerüket meghekkelő kém vagyok, valójában csak egy teljesen ártatlan, egyszerű utazó voltam, aki épp azt kürtölte szét a nagyvilágba az interneten keresztül, hogy micsoda nagyszerű hely ez a Pakisztán és mennyire vendégszeretőek az emberek itt (ekkor még a hunzai élményeinkről írtam, s nem az éppen aktuálisról). A dolgot végül a szállásadónk barátja tisztázta velük, így nem is lett nagy ügy az egészből, viszont mivel ezek után felszólítottak minket, hogy ne nagyon császkáljunk az utcán, elhatároztuk, hogy most már elég, mennünk kell innen! Nem elég, hogy lejárt a vízumunk, hogy egy „üres” külvárosban lakunk, nincs sehol a szállásadónk és nincs rendes internetünk, amin keresztül Karácsony előtt egy nappal felvehetnénk a kapcsolatot a családunkkal, most akkor még szobafogságot is kapunk.
A tisztánlátás végett: Ez egy busz, ami rendesen utasokat is szállít! Hogy hogyan lát ki a sofőr azt ne kérdezzétek! Érdemes egy pillantást vetni a kép jobb alsó sarkában lévő „apró” kátyúra is!
Ennek a napnak az estéjén, december 23-án éjjel végre hazaállított a sivatagból a szállásadónk. Másnap reggel segített nekünk bejutni Iszlámábádba, igazából amikor velünk volt, végig nagyon rendes és segítőkész volt velünk, ám mivel a két napos kiruccanásából végül 5 naposat csinált, ezzel eljátszotta nálunk a bizalmát és nem akartunk kockáztatni tovább, ezért a Karácsonyt egy másik, fent Hunzában megismert barátunk közreműködésével szerzett vendégházban töltöttük. Ide már 24-én költöztünk át, végre lett egy kis kuckónk, napos kerttel, internettel.
A karácsonyfánk Iszlámábádban – Jobb híján egy cserepes virág! Ezt a Karácsonyt sem felejtjük el, amíg élünk…
Egy cserepes virág volt a karácsonyfánk, vettünk egymásnak (kizárólag ehető, hogy ne kelljen cipelni) ajándékokat, és este még egy közeli katolikus templomba is el tudtunk menni, ahol újabb barátokat szereztünk. Szóval minden egykettőre jóra fordult és remek napjaink lettek, végre nem egy külvárosi házba zárva éreztük magunkat, hanem egy város közepén, körülvéve barátokkal.
Csak lányok és házaspárok jöhetnek!
Mivel a rendszer ekkor már lehetővé tette, hogy az Iszlámábádba regisztrált tagok láthassák, hogy kik azok az utazók, akik a városukban tartózkodnak, szinte naponta kaptunk levelet valakitől, meghívásokat városnézésre, beszélgetős vacsorákra. Amikor az egyik ilyen vacsorameghívásra igent mondtam, egy szobával odébb éppen Zita, a feleségem is lebeszélt egy közös étkezést a szomszédunkban lakó két pakisztáni leányzóval. Végül a dolgot úgy zártuk rövidre, hogy megbeszéltük a Couchsurfing-es Kamran-al, hogy négyen leszünk, s nem ketten. Beleegyezett, és mint este kiderült, irtó jó fej volt, a város feletti hegygerincen lévő étteremben vacsoráztunk, kiderült róla, hogy aktív tagja az itt havonta megrendezésre kerülő Critical Mass bringás mozgalmaknak, és ugyanígy a barátaival szemétszedő akciókat is szerveznek a városban. A továbbindulásunkkor kitekertek elénk a fiával, és együtt bicikliztünk az első néhány kilométeren a városban velük.
Iszlámábádi barátaink (egy része)
De ne rohanjunk még ennyire előre, mert a vacsorás estének a végén kaptunk egy nagy szidást a vendégház vezetőjétől, Nadeem-tól, hogy hogyan képzeltük, hogy elvittük magunkkal a lányokat is a szomszéd szobából, kivel voltunk és mit csináltunk?! Mi elmeséltük az igazságot, mire még jobban kifakadt, hogy egy vadidegen férfi autójába beültettük az ő vendégeit. Próbáltuk elmesélni neki a CS bizalmi rendszerét, de azzal a mondattal, hogy „most láttuk őt először életünkben”, kivertük nála a biztosítékot és hiába mondtuk neki utána, hogy „De hát több tucat pozitív referenciája van a csávónak és semmi negatív!”, ez nem hatotta meg. Végül is valahol igaza volt a szállásadónknak, főleg, miután elmondta, hogy az ő vendégháza valójában szívességi alapon működik és ide csak ismerősökön keresztül lehet bejutni, a vendégeiért pedig ő vállal felelősséget és a lányok szüleinek pedig megígérte, hogy itt biztonságban lesznek. Egy muszlim országban a nő pedig kincstárgy ugye… Mi pedig vendégek vagyunk, ezért végül meghunyászkodtunk és elnézést kértünk a történtekért.
Ehhez kapcsolódóan még egy vicces történetet elmesélek: Egy nap megérkezett a vendégházba Zoheb, egy szintén a hegyen megismert (és szintén CS-tag) barátunk, egy Amerikában élt fiatal pakisztáni srác, és ő is szobát kapott mellettünk. Rá egy napra érkezett egy család, akik a lányukat hozták ide lakni. Amíg a beköltözésnél a szülők is a színen voltak, Zohebnek meg volt hagyva, hogy nem jöhet elő a szobából, itt ugyanis papíron csak párok és hölgyek laknak, hogy a szülők úgy érezhessék, itt biztonságban van a lányuk, távol minden rá veszélyes férfiállattól. :)
„Suzuki Hot Jazz Band”, komplett zenekar egy motoros riksa hátuljában – Az ilyen látvány elég általános Pakisztánban
Egyébként az ilyen országokban általános, hogy olyat olvasunk a női tagok CS profiljain, hogy csak nőket, vagy párokat fogadnak – a kultúrájukból adódóan félnek az egyedülálló férfitől, vagy ténylegesen, vagy csak a nagymama és a szomszédok miatt, hiszen hogyan is magyaráznák el nekik, hogy „csak vendég, 120 pozitív referenciája van, nem csinálunk semmi rosszat és nem fog megerőszakolni az éjjel senkit az utcában, nem kell tőle félni!” :) Ezt annak, aki nincs tisztában a Couchsurfing működésével, hiába is magyaráznák, mert az, hogy egy nő vendégül lát egy egyedülálló férfit, azt itt sokan kb. csak az illegális prostitúcióval tudnák összefüggésbe hozni és el tudok képzelni olyan extrém esetet, hogy a végén akár még a rendőrséget is rájuk hívnák, és azoknak se tudnák kimagyarázni magukat. De ismétlen, ezek azért extrém példák!
Egész január elejéig maradtunk Iszlámábádban, és közben sosem unatkoztunk, mindig volt kivel lennünk, és végül a vízumunkat is meg tudtuk hosszabbítani büntetés nélkül. Ez már csak azért is fontos volt, mert csak így, érvényes pakisztáni vízummal tudtuk megigényelni a következő országba, Indiába a vízumot.
A cikk folytatását itt olvashatjátok.
Utolsó kommentek