Nyolcvanötödik vendégem a francia Emmanuel Bernard (27) Párizsból, 2 éjszakát maradt nálam. 2011 óta CS tag, 5-5 vendégtől és vendéglátótól van referenciája, de ennél sokkal több hosztolási tapasztalata van, mert a lakótársa nagy kanapészörfös, főleg ő kapta a requesteket, de együtt hosztolták a vendégeket Párizsban. Emmanuel egy hetet a Balatonnál töltött egy bérelt lakásban egyedül, majd Budapestre jött néhány napra, azt követően ismét visszament a Balatonra, akkor már a barátaival az ő nyaralójukba.

Emmanuel graphic designer szakott végzett egy főiskolán, majd egy párizsi nagy szoftverfejlesztő cégnél dolgozott 5 évet project managerként. Ez idő alatt nagyon jól keresett, de nem kapott a munkájáról sohasem visszajelzést a főnökeitől. Ez egyrészt elkeserítette, másrészt a 14 órás munkanapok teljesen kiégették. Állandóan ideges volt és napi 2 doboz cigarettát szívott el. Elment egy hipnotizőrhöz, aki két kezeléssel leszoktatta a cigarettáról. Másfél hónapja nem gyújtott rá.

Június elején felmondott a munkahelyén, és három hónapos európai utazásra indult. Járt már Litvániában, Lettországban, Lengyelországban, Csehországban, most nálunk van. Vegyesen használt couchsurfinget, hostelt és bérelt lakást. Ezután Horvátországba megy, későbbi úti célja jelenleg még nincs. Majd meglátja, merre indul el. Szeptemberben megy haza, akkor az egyik barátjával egy IT startup vállalkozásba kezdenek. Nagyon izgatott ezzel kapcsolatban, mert még sohasem vállalkozott. A pénze elég még jó darabig, úgy van vele, ha nem sikerül, még mindig találhat állást bármikor. Apropó, mekkora klisé egy francán egy francia sapka? :-)

Másnap délben megérkezett hozzám egy amerikai ismerősöm, Zoé (20), aki egy éjszakát aludt nálam. Zoé egy itt élő amerikai művészbarátom barátnője. Galen július 1-én ment vissza az Egyesült Államokba, egy évig élt itt Fulbright ösztöndíjjal. Galennel tavaly nyáron a Szimpla Kertben ismerkedtem meg, akkor felajánlottam neki, hogy leszek a magyar tanára, ha ő cserébe tanít engem angolul. Kialakítottunk egy olyan szokást egymással, miszerint hetente egyszer találkoztunk, egy-másfél órát magyaroztunk tankönyv alapján, majd megnéztünk egy filmet a Művész moziban, és utána megbeszéltük milyen volt a film. Ezalatt ő korrigálta a nyelvtani hibáimat. Tavasszal Zoét és Galent én mutattam be egymásnak, mint kiderült remek randiguru válhatna belőlem.

Galennek előző este volt a búcsúbulija, előtte néhány nappal már megajándékoztuk egymást. Én egy rajzot kaptam tőle (ha híres lesz, majd eladom milliókért, haha :-), ő tőlem egy könyvet kapott. Nagyon, nagyon fog hiányozni. Még sohasem volt ideiglenes barátom. Ez azt jelenti, hogy a megismerkedéskor tudtuk, hogy csak egy évet lesz az országban. Valamint nagyon megszoktam, hogy lett egy állandó mozibajáró partnerem, ami most már nincsen.

Zoé az én szobámban aludt, mivel Josef foglalta el a vendégszobát. Zoé lelépett magyar SIM kártyát venni a telefonjába. Ő minden országban a helyi szolgáltató prepaid kártyáját használja. Én Thesszalonikiben is megrendeltem a Travel & Surf L csomagot, ami kényelmesen kitartott a 4 nap alatt, sőt maradt is keretem, mikor hazajöttem. Főleg a google maps applikációmon böngésztem, és Foursquere chech-in-ekre korlátoztam a rooming csomag használatát. A szaloniki kávézók jól el voltak látva wifivel, ezért a képek feltöltését azokra bíztam.

Délután megnéztük a közeli Szemlőhegyi barlangot hármasban, majd utána Zoéval elmentünk edzeni, Josef pedig elkerekezett megnézni az Aquincumot. Megbeszéltük, hogy 20.00 és 21.00 között otthon leszünk. Aznap este lenyomtunk egy body art órát, majd futottunk és edzettünk a kondi teremben, a legvégén szaunáztunk. Az időt nem figyeltük, emiatt csak 21.30-ra értünk haza. Hazafelé a buszon állt mellettünk három tizenéves srác, akik nagyon részegek voltak és valami elképesztően büdösek. Az egyik útközben kinyitotta az ajtót (fogalmam sincs hogy csinálta) és leugrott a mozgásban levő buszról. Gondolom túlélte. A sofőrnek előrekiabáltam, hogy nyitva van az ajtó, megállította a buszt, és kivülről a kezével csukta be az ajtót. A leugró fiúról nem szóltunk neki.

Josef a jól ismert pózban ismét a ház előtt ücsörgött, már közeledve felé elkezdtem tőle bocsánatot kérni az egy órás késésért. Kiderült, hogy az Aquincum zárva volt, mivel hétfő van. (Mondjuk ezt mondhattam volna neki, ha eszembe jut.) Úgy érezte, hogy Budapest utálja őt. A "Budapest hates me" mondatot a 3 nap alatt többször elmondta. Bementünk a lakásba, majd kisvártatva a szomszédom csöngetett, és közölte velem, hogy a vendégem felmászott a kerítésre és megpróbált a szomszédom ablakán bemenni, emiatt a szembe szomszéd kihívta a rendőrséget. Azaz úton van a police. Na basszus. Megvédtem Josefet a tények ismerete nélkül, hogy egészen biztosan az én ablakom felé hadonászott a telefonjával, és a szomszéd néni öreg, nem látott rendesen a sötétben, ezért mondta, hogy a másik lakás ablaka felé közeledett. A szomszéd persze azon is problémázott, hogy előző este a kapu előtt aludt a vendégem.

Nyolcvankettedik vendégem az olasz Vincenzo Fico. A korát nem kérdeztem, de harminc közepe lehet. Nápolyban nőtt fel, jelenleg a Comoi-tónál él, és Sájcba jár át dolgozni minden nap. Padlólapokat tesz le családi házak építkezéseinél. 25 pozitív referenciája van vendégektől.

Vincenzo egy éjszakát maradt nálam. Este ettünk sushit a Wesselényi utcában, amire Vincenzo meghívott. Itt személyesen is megtapasztalhattam a dél-olaszok slow food életfilozófiáját: mindketten 6 sushit rendeltünk, mire végeztem a hat darabbal, ő még az elsőt ette. Türelmesen ücsörögtem, míg megeszi az összeset. Én valóban gyorsan eszem, és a lassú evésnek láttam már néhány elképesztő bemutatkozását, ebben a 10 éves Réka unokahugom nagymesternő, de Vincenzo lassú evése valami lehengerlő művészi szintre emelkedett. Időnként megkérdeztem, hogy becsomagoltassuk, vagy nem bírod megenni? Erre az volt a válasz, hogy ő nápolyi, tehát lassan eszik. Itt feladtam, és nem idegesítettem tovább a siettetésemmel. Egyébként neki van igaza, nekem is így kéne ennem, valamint tengernyi időnk volt.

Átmentünk a Kőlevesbe. A srác melegszívű, vidám alkat. Egy nagyon basic angolt beszél, amit a CS révén szedett fel, így a komolyabb beszélgetés kissé nehézkes volt, de megértettük egymást. Össze-vissza csevegtünk mindenféle dologról. Elmeséltem neki a márciusi utamat, amit a mesés Nápoly és környékén töltöttem. Vincenzo egyik milánói ismerőse kérdezte tőle, hogy nem veszélyes-e Nápolyba utazni, hallotta, hogy veszélyes, és nem mer odamenni. Egy olasz férfi fél a saját országában utazni, egy magyar nő nem fél egyedül Nápolyban. Ezen egy darabig mindketten jót nevetgéltünk.

Megtudtam például, hogy 14 ember dolgozik George Clooney házában, felkészülve arra, hogy a háziúr bármikor betoppanhat. Vincenzo már jópár éve ott él, de egyszer sem látta Clooney-t. A szörferei mindig meg akarják nézni a színész házát, pedig csak egy ajtó és a kert egyik pici része látható.

Josef Allen (28) Sheffieldből Szingapúrba biciklizik. Nyolcvannegyedik vendégem naponta 120-150 km-ert teker, időnként csak 60-at. Egy hónapja van úton és egy évet szán az útra. Josef történelem szakos BA diplomával angoltanár, korábban Tajvanban élt két évet. Az 1500 fontos fizetéséből 200-at költött a lakásbérlésre, 300-at a megélhetésre, és 1000 fontot félretett az utolsó fél évben. Ezt a pénzt felhasználva utazik most. Tajvanban fogadott vendégeket, 9 szörfertől és 9 vendéglátótól van referenciája. Pont 5 éve csatlakozott a CShez. Az utazásáról blogot ír.

3 éjszakára kért tőlem szállást, remek requestet írt, és világkörüli biciklistákat mindig szivesen fogadok. Szombat kora este érkezett hozzám. Rögtön lezuhanyozott, majd elment a közeli boltba sört és cidert venni. Jó kezdés, egyből a szívembe lopta magát :-)

Pár órával később bementünk a Batthyányi térre, és onnan besétáltunk a VII. kerületbe. A Gozsdu udvarban ittunk egy italt, ott elmesélte, hogy 23 évesen úgy ismerkedett meg az apjával, hogy az felvette őt ismerősnek a Facebookon. A szülei akkor váltak el, amikor ő 6 éves volt, és utána sosem látta többet, az apja teljesen eltűnt, és nem is támogatta a családját később. Az édesanyja 45 éves, egy hajléktalanokat segítő szervezetnél dolgozik. Rendkívül jó a kapcsolatuk, mondhatni legjobb baráti.

Később átmentünk a Szimpla kertbe. Ettünk egy töki pompost, Josef leszedegette a paprikát a lecsós pomposról, igy gyakorlatilag csak a kenyér maradt. Josef megállt a dohányzó belső udvarban elszívni egy cigit, addig én rendeltem magamnak egy baracklevet. Mire visszaértem hozzá, már egy sráccal beszélgetett, mi is gyorsan bemutatkoztunk. A fiú portugál volt, elvégzett egy BA közgazdász szakot a Campbridge-ben, majd utána Szegedre költözött egy évre. Egy könyvkiadónál szerzett állást mint üzletfejlesztési manager. A barátnője angol, aki épp előző napon érkezett Budapestre a pasiját meglátogatni, ő is feltűnt néhány perc után. Négyesben folytattuk a sörözést. Az angol lánnyal az első perctől kezdve egymásra találtunk.

A srácok szóltak nekünk, hogy elmennek cigarettát venni. Elmondtam nekik, merre találják meg a legközelebbi dohányboltot, mi ott maradtunk a Szimpla kertben. Dumáltunk a londoni életről, állásokról, miért nem költözöm én Londonba, nyelvtanulásról, expasikról stb. Kb 1 óra múlva, vagy talán csak 40 perc múlva tért vissza a portugál srác Josef nélkül. Rögtön kérdeztük hogy hol hagyta a vendégemet. Annyit mondott, hogy az utcán szimplán elsodródott mellőle, és akármerre nézte, nem találta meg. És ne aggódjak, biztos rendben van. Erre kimentem a Szimplából és körülnéztem a szomszédos utcákban, de én sem találtam meg. Visszamentem a párhoz és tovább beszélgettünk. Annyit kértem tőlük, hogy ne mozduljunk arról a pontról, ahol vagyunk, hátha Josef visszajön.

Nem szeretek távol-keleti vendégeket hosztolni. Eddigi tapasztalataim azt mutatják, hogy nem lesz nekem jó velük. A kommunikációnk alatt úgy érzem egy jó nagy, és vastag fal áll közöttünk. Általában ugyanolyan arcot vágnak mindenre, nem mutatják ki az érzelmeiket, és nem őszinték. Rendkívül udvarias népség, a csodálkozás és az öröm érzékelhető rajtuk, de úgy hiszem, azt a gondolkodást, életstílust és felfogást, amit én képviselek, az tőlük nagyon idegen. Hosztoltam vendégeket Kínából és Tajvanból. Minden alkalommal, vagy gyakorlatilag nem töltöttünk el időt egymással, vagy unatkoztam velük, vagy csak semleges tapasztalatokat szereztem. A találkozásaink első percétől elképesztő gyorsan felépült közénk a Kínai Nagy Fal, ami nyílván a gyökeres kulturális különbözőségből adódott. Egyetlen pozitív tapasztalatom csak a japán hosztjaimmal voltak Canterburyban, de arra gondolok, hogy mivel egy ideje már Angliában éltek, a viselkedésük is adaptálódott Európához.

A fenti tapasztalatok okán minden távol-keleti ország requestjeit decline-olom, őszintén legtöbbször el sem olvasom őket. A mostani kérés nem tért el a többitől, egy sima tucat copy/paste request küldött, de amiben mindenképp rendhagyó volt, az a surfer kora. Ugyanis 70 éves volt az illető hölgy Thaiföldről. Ráadásul innen még nem volt vendégem.

Egy éjszakára kért szállást. Megírta, hogy reggel 08.30-kor érkezik, és mivel neki nem akartam azt mondani, hogy zárja el a csomagját a megőrzőben, felajánlottam, hogy jöjjön egyenesen hozzám és tegye le a bőröndkét nálam. Azt is megírtam, hogy utána bemehet várost nézni, én csak este 20.00 után tudok hozzá csatlakozni. Ezután visszaírt egy érthetetlent, miszerint ha ő reggel érkezik, akkor minek jöjjön hozzám, ha úgy is a munkahelyemen vagyok, és csak este 20.00 után tudunk találkozni. Utána aggódott még egy sort a csomagjai miatt.

Egy csodálkozó szemöldökfelhúzás volt a reakcióm, de ugyanazt megírtam, miszerint jöjjön, mikor megérkezik. Kiegészítettem, hogy otthon leszek. (úgy éreztem az első levelemből, hogy a gyere hozzám reggelből lehet érteni, hogy otthon leszek), majd utána mehet várost nézni, mert én elfoglalt leszek napközben, de este találkozunk.

Nyolcvanegyedik vendégem, Supaporn Ross (70) megérkezett valamikor 10.00 körül. Drámai hangon közölte, hogy taxival kellett jönnie, mert a 11-es buszsofőr nem tudta hol van a Tömörkényi utcai megálló. Mondtam neki, hogy ez lehetetlen, és mesélje el mi történt. Miközben felcipeltem a lakásba a csomagjait, elpanaszolta, hogy megmutatta a vezetőnek az útbaigazítós szöveget, amit írtam neki, de a sofőr lerázta azzal, hogy nem tudja. Supaporn nekem is megmutatta a papírt, amin macskakaparásos kézírással volt egy cetlire felmásolva az útirányos levelem, a Tömörkényi utca is olvashatatlanul volt írva a szövegben, nem csoda, hogy a sofőr nem szánt arra időt, hogy kibogarássza a szöveget. Mondtam neki, hogyha utazik, akkor érdemes a címet és a buszmegállók szövegét nyomtatott betűvel leírni, hogy mások is el tudják olvasni rajta kívül. Közben egyre jobban csodálkoztam, hogy ezt valóban el kell magyarázni valakinek?