15 hónap múlva 40 éves leszek. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy a 40-es éveimbe fordulás egyáltalán nem zavar engem. Úgy tűnik, hogy a 40. az az év, ahol már végleges helyzetben lennem kéne az életben, vagy legalábbis sikeres feleségnek, anyának, üzletasszonynak vagy akárminek, aminek elképzeltem magamat kora huszonévesen. Egyik sem így van. 

Az életem most elég jó, de ha megtervezhettem volna előre, akkor sok mindent másképp csináltam volna, és egyáltalán nem úgy nézne ki, amivé az fordult mostanára. Sok mindent elértem, amit mások életük végére se fognak, vagy sok-sok egész élet teszi le ugyanazt az asztalra, amit én már eddig megcsináltam, mégis, ha összehasonlítom az életem másokéval, akkor lehangolódom. 

Közösségi finanszírozással pénzt gyűjtünk a Couchsurfing-Utazás a kanapém körül című könyvemre. Ha te is úgy éreznéd, hogy támogatnád a költségeinket, akkor itt megteheted. Köszönjük. 

Ha visszatekerhetném ezt a közel 40 évet, amit a Földön töltöttem, megállnék a 25. évemnél, és onnantól kezdve pár dolgot határozottan másképp csinálnék. Sok új dolgot tanultam, és tanulok ma is, náhány múltbeli tapasztalatom kényszerített erre. 

Íme 18 brutálisan őszinte dolog egy negyvenbe forduló nőtől, amit minden késői huszas fiatalnak tudnia kell:

1. Szeresd és fogadd el magadat. - Teljesen.

Őszintén hiszem, ha elfogadtam volna a rossz és jó dolgaimat fiatalkoromban, nagyon sok felesleges és rossz döntést kerülhettem volna el. Amikor igazán magadba merülsz, kezdd el elfogadni és szeretni önmagadat. Amikor igazán megtanulod szeretni önmagad, képes leszel szeretni másokat is, és sokkal nagyobb valószínűséggel leszel képes egészséges kapcsolatokat menedzselni magad körül. 

A mai napig kerülök deprimált hangulatba, ha a hibáimra és a gyengeségeimre gondolok. Tudom, hogy javítani kéne a hibákat, de kényelmesebb eltolni magamtól és úgy kezelni, mint ja, nekem, ez nem megy, én ebben gyenge vagyok. 

 

2. Építs ki egy erősen támogató kapcsolati hálót.

Mindig mindent magam tapostam ki az életemben, de emellett képes voltam segítséget is kérni másoktól. Rájöttem, hogyha nem értek valamihez, meg kell kérdezni egy okosabbat. Egy erős és támogató baráti és családi háttér előrébb visz a legújabb projektjeidben. Egy együtt ötletelős beszélgetés után sokkal előrébb leszünk, mintha magunktól kéne kitalálni mindent. 

3. Légy hiteles.

Az emberek többsége, mikor a legnehezebb időszakukon próbálnak túljutni, hajlamosak egy csinos és mosolygó maszkot hordani az arcukon, nem számít épp min mennek keresztül. Légy hiteles és őszinte, ha gyenge vagy és rossz kedvű, ne próbálj mindenkinek megfelelni. Nem fog sikerülni. 

4. Éld a saját életed - is.

A legtöbb ember képes az élete nagy részét elvesztegetni azzal, hogy másokkal törődik önmaga helyett. A segítség jó és fontos dolog, de meg kell találni az egyensúlyt. Egy családban is elengedhetetlen, hogy ballanszban legyen az önmagunkkal, a gyerekeinkkel, a párunkkal eltöltött idő. Nem tudsz mindenkit boldoggá tenni, de megpróbálhatod saját magadat. Amíg te nem vagy boldog, mást se fogsz tudni boldoggá tenni. 

5. Ne köss túl sok kompromisszumot.

Sokan azért házasodnak meg az épp aktuális párjukkal, mert úgy érzik, lekésnek mindenről, ha nem teszik meg most. Érzik, hogy nem nekik való a másik, de inkább megalkudnak, mint hogy tovább keresgélnének. Ha nem vagy boldog a kapcsolatodban, lépj ki, akkor is ha gyerek/közös vagyon köteléke szorít. A gyerekeidnek se jó, ha boldogtalan szülők nevelik őket. Ha unatkozol, ha nem visz előrébb a jelenlegi kapcsolatod, lépj tovább. Ha azt érzed, hogy a párod ragadt le veled, engedd el. 

6. Utazz többet. 

Ez az én egyik legnagyobb megbánásom. Húszévesen lehetőségem lett volna elmenni Amerikába 1-2 évre, de gyáva voltam meglépni. Ha még fiatal vagy, és nincs kötöttséged, (gyerekek, idős szülők) menj el most. Egyedül. Ha mégis itthon maradsz, utazz el minden évben legalább egyszer valahova. Ha nincs pénzed, stoppolj, használj couchsurfinget, és máris csak ételre kell költeni, de arra itthon is kell. Az egyedül utazás erősíti a szabadság érzékének erősítését, és kinyitja a szemeid új dolgokra, ismeretlen tapasztalatokra, amit sohasem fogsz megélni, ha otthon maradsz. 

7. Aggódj kevesebbet.

Azzal, hogy szétstresszeled és agyonidegeskeded magad valami meglévő vagy közelgő katasztrófális helyzeten, nem teszed jobbá a mindennnapjaid, nem oldasz meg vele semmit. Csak beteg leszel tőle, a stressz leépít. Nem fogsz tudni aludni, és ez különböző szervi problémákat fog okozni hosszabb távon. Zárd ki a negatív, tipródós gondolataidat, és koncentrálj a megoldásra: ha nincs pénzed, hogyan juthatnál plusz forrásokhoz, ha beteg vagy, mitől gyógyulhatnál meg, sportolj naponta stb. 

8. Állj le az összehasonlítgatásokkal.

Összehasonlítani az életed a legjobb barátaiddal, akiket jól ismersz, az egy dolog. Viszont összehasonlítani az életed egy Facebook baráttal, nagyon hátrányos. Mindig lesz valaki rajtad kívül, aki okosabb, szebb, tehetségesebb vagy jobb nálad. Én ezt hálistennek még tizenévesen elfogadtam. Abban a pillanatban, ahogy abbahagytam az összehasonlítgatást, az életem útja egy csapásra megváltozott. Azt látom, hogy mindenki jobb nálam, akárhogy is igyekszem. A lécet meg mindenben nagyon magasra teszem, ezért sem tudok soha semmivel elégedett lenni, amit elértem. Viszont pont emiatt értem el sokkal többet, mint az átlagember, mert mindig rohadt magasan rezgett az a bizonyos léc. Viszont azt én magamnak tettem nagyon magasra.

9. Felejtsd el az elvárásaidat.

Disney-szindrómában szenvedtem tizenévesen. Tudod, amikor azt hiszed, hogy a tökéletes szőke herceg fog belovagolni az életedbe, boldog leszel vele életed végéig, és csináltok minimum 3 gyereket. Én huszonévesen arra gondoltam, hogy a családosdi 'az' valamikor 30 után kezdődik, nyugodtan lehet a huszonéveimet vesztegetni. Koraharmincas éveimben, amikor elkezdtem foglalkozni ezzel a kérdéssel, akkor már csak egyik perspektivátlan kapcsolatból találtam magamat egy másik előre halálraítélt viszonyban. Mindegyikben jó sokáig benne maradtam. Ha tényleg kapcsolatot akarsz, kezdj el ezen komolyan dolgozni 24 éves korodtól, akkor is, ha pasi vagy. Ismétlem komolyan. Csinálj gyereket 25 éves korodban. Ha a kiszemeltnél megoldhatatlan problémába ütközöl, ne ragadj le, ne vesztegess el éveket, lépj le azonnal. Nem fogod megváltoztatni. Keress inkább egy neked jobbat. 

10. Teszteld a karrier-lehetőségeidet.

Mikor fiatal vagy, próbálj ki különböző állásokat, munkákat és válaszd ki a végén azt, ami a legjobban közel áll hozzád. Ha utálod a munkádat, hagyd ott. Szavazz magadnak meg egy kis bizalmat, mert igen, te is megtalálod azt az álomállást, ami neked való. Én voltam fotóriporter, filmproducer, és rendezvényszervező. Sok évi próbálgatás után a konferenciaszervezésnél kötöttem ki, mert abban találtam meg a legtöbb kihívást, és ez is illett hozzám a legjobban. Mivel már 17 éve ezt csinálom, mostanában valami teljesen másba kezdtem. Még legalább ugyanennyi aktív év van előttem, megtehetem. 

11. Tegyél félre az ismeretlen költségekre.

Na ez az, amin én még mindig dolgozom. Anyagi katasztrófa vagyok. Nincs semmilyen vagyonom, ingatlanom. Ennyi idős koromra egy csinos megtakarításnak kéne növekedni egy bankszámlán vagy befektetési jegyekben. Nekem ilyenem soha nem volt. Helyette viszont volt egy kényelmes életem. Ha volt plusz pénzem, hiteleket törlesztettem, azonnal elutaztam, vagy magasabbra helyeztem az életszinvonalomat. A pénzt csak elfolyt. Most jelenleg a hiteleimet menedzselem, és megpróbálok elkezdeni félretenni időskoromra. És már picit el is késtem vele. 30 évesen el kell kezdeni pakolgatni egy magánnyugdíj pénztári számlára, mert el kell felejteni, hogy lesz nyugdíj 30 év múlva. Tanulj az én példámból, és mindig tedd a pénzed 10 százalékát egy számlára. Akkor is, ha egy aktívan keresővel élsz együtt. Nem tudhatod, hogy a másik ott lesz e melletted 10 év múlva. 

12. Adj vissza többet.

Szeretek másokon segíteni. Csatlakozz önkéntes csoportokhoz, jótékonysági projektekhez, vagy épp koncentrálj és segíts körülötted valakin, aki nehéz időszakon megy keresztül. Segíteni másokon, és látni a pozitv eredményét, segít elfelejteni a saját problémáidat. Invesztálj energiákat másokba. Megtérül azonnal. Mikor valami szívből jót teszel másokért, úgy, hogy semmilyen elvárásod nincsen cserébe, meglepetésszerűen jobban fogod magadat érezni a saját bőrödben, teljesen mindegy, hogy mi is történik épp veled. 

13. Bocsáss meg magadnak és másoknak. 

Sokan képesek éveket eltölteni keserűségben és haragban, náhány esemény miatt, ami az életükben történtek, tökéletes hitben, hogy mindezek más emberek hibái miatt következtek be. Amikor realizálod, hogy haragot tartani magaddal és másokkal a múlt hibái miatt, csak a saját boldogságodat tartja vissza, az elengedés azonnal megkönnyebbülést és változást fog hozni az életedben. Meg kell tanulni a megbocsájtás művészetét. Ha ezen képesek vagyunk dolgozni, a felszabadulás érzését fogjuk megtapasztalni. Ha képes vagy túljutni az elmúlt sérelmeken, amit önmagadnak okoztál, vagy mások okoztak neked, onnantól kezdve csak pozitív dolgok fognak felragyogni körülötted mindenhol. 

14. Ne vesztegess túl sok időt negatív emberekre.

Nehéz távol kerülni negítív emberektől, ha azok családtagok vagy munkatársak. De ha azok éppen a barátaid, őket történetesen magad választottad ki, el is engedheted őket. Te döntsd el, milyen emberekkel akarod magad körülvenni, és az idődet eltölteni. Ha épp a párkapcsolatod mérgez, akkor itt az idő feloldani a kötelékeket, és lassan véget venni a kapcsolatnak. Tanulj meg helyes kötelékeket kialakítani azokkal az emberekkel, akikkel körülveszed magad minden nap. Az élet sokkal könnyebb lesz utána, ha nem hagyod, hogy a negatív emberek továbbra is hatással legyenek az életedre. 

15. Tanulj meg nemet mondani. 

Ezzel nekem soha nem volt problámám, de a legszorosabb családomban is több embernél látom. Ők mindig igent akarnak mondani, hogy megfeleljenek másoknak, miközben belül örlődnek, mert legszivesebben nemet mondtak volna. Ha valaki megkér valamire, amit nem akarsz, mond szimplán nemet. Mi fog történni? Az, hogy kikerülsz egy nemszeretem szituációból. Pontosabban bele se kerülsz. Nem kell elmenni egy nemtetsző eseményre, csak azért mert elhívtak, és nem kell szivességet se tenni másoknak, főleg ha azt látod, hogy a másik kényelemből vesz elő téged. Ahelyett, hogy megoldaná önerőből. 

16. Tölts több időt egyedül. 

Ha szereted önmagad, észre fogod venni, hogy kiváló társaság vagy. Önmagadnak. Ragadj meg egy újságot, és ülj be vele egy kávézóba. Menj el egyedül moziba és koncertre, élvezd a filmet/zenét egyedül. Sétálj egy nagyot olyan környéken, ahol eddig még nem jártál a városodban. Fotózz. Gondolkodj el azokon a dolgaidon, amire alkalmad sincs, ha mindig van veled valaki. Utazz el egyedül! Soha többet nem fogsz unatkozni, ha rájössz mennyire szórakoztató lehet csak önmagadat megalkuvásra bírni. 

17. Állj meg és örömködj a kicsi dolgoknak is. 

Ez pofonegyszerűnek tünik, de mostanában már mindenki egy olyan világban él, ahol mindannyiunk egy elektronikus eszközhöz kapcsolódik, az interneten van 24 órában, egyre nehezebb leválni a kütyüinkről és csak tisztán élvezni azt, amiért megéri élni. Régóta abbahagytuk a gyönyörködést egy napfelkeltében, az ücsörgést a csillagos égbolt alatt (jah, ahhoz ki kell menni a városból), vagy csak egy virág megszagolását. Ha Budapesten élsz, figyeld meg az épületeket egyenként, ami mellett naponta elhaladsz ezer éve. Opsz, meglepően szépek. Vedd fel a túracipődet és menj el kirándulni egy napra, és ne vigyél magaddal telefont. 

18. Ne foglalkozz azzal, mit mondanak rólad mások. 

Öltözz és viselkedj úgy, ahogy jól esik. És ne úgy, ahogy mások elvárásainak megfelelő. Járj azzal a fiúval/lánnyal, aki a te szivednek rendben van. Amit mások gondolnak rólad, az nem a te dolgod. Onnantól kezdve, hogy nem azzal fogsz törődni, mások hogyan vélekednek rólad, az élet sokkal egyszerűbb és menedzselhetőbb lesz. Már kisgyerekkorom óta leszartam azt, hogy mások mit gondolnak rólam, és ez a mai napig így van. De láttam számtalanszor magam körül, másokat ez mennyire megmérgez, és elgyengít. Mások, akik mindig azzal törődnek, hogy mit gondol róluk a környezetük. Teljesen mindegy, hiszen akik igazán szeretnek téged, úgy fognak elfogadni, ahogy vagy. Koncentrálj magadra és ignoráld azokat, akik a te életed akarják élni, ahelyett, hogy a magukét élnék. 

A cikkhez a saját gondolataimon kívül innen merítettem. 

Kövess Facebookon és Instagramon