Életem legrosszabb repülőútja volt csütörtökön. Végig turbulencia alatt volt a gép, egyszer engedtek ki az utasokat kb. 15 percen keresztül saját felelősségre a mosdóba. A gép végig rázkódott és remegett, egyszer erősen megdobott, ugrott mindenki egyet az ülésben, én bevertem a fejem, mert nem voltam bekötve, néhány nő felsikoltott. A kapitány csajok csüccs fekiálltással szólt be a mikrofonba, ami nyilván a légiutas kísérőknek szólt. Utána viszont tőlünk utasoktól is elnézést két a rossz repülési körülmények miatt. Én imádkoztam kicsit. A sikeres landolás után rohantam ki a Greenline buszhoz, ami egy perc múlva el is indult. A Victoriától futottunk a metróhoz, irány a peddingtoni állomás, 10 perc múlva indult is a vonat Oxfordba. Röpke 9 óra utazással otthonról meg is érkeztem a városba. 

Ötödik hosztom Sonia Eynard (23) francia lány volt. Egy éve csatlakozott a couchsurfinghez. 3 pozitív referenciája van surfertől és 2 hostól. Jelenleg master képzését tölti látogatói program keretében az Oxfordi Egyetemen. Egy 11 hónapos genetikai kutatóprogramban vesz részt. A bárányokon keresztül a genetika és evolúció kapcsolata a fő területe. Jövőre remélhetően Svédországban kezdi meg a PHD képzését. 260-an jelentkeztek a programra, 12 diák kerülhet be, ő lehet az egyik, az utolsó próbatétel előtt áll. Szurkolunk neki. A jövőben is professzor és kutató akar lenni.  

Photo1 (27).jpg

Lakótársa a szintén couchsurfer magyar Mayer Zsuzsi (29). 2009-óta CS tag, 21 pozitív referenciája van surfertől és 13 hosttól. Minden kérésre igent mond és soha nem volt még rossz tapasztalata senkivel. Kétségtelenül végtelenül szerencsés CS-er. Korábban a műegyetemre járt vegyészmérnük szakra, majd az MTA Kémiai Kutatóközpontban dolgozott. Elkezdte a PHD programját még Budapesten, de mivel az élet és laborkörülmények nem voltak épp a megfelelőek Magyarországon (értsd: napi 14 óra munkával a havi nettó fizetése nem érte el a hat számjegyű összeget), és kínálkozott egy jó kutatói lehetőség Angliában, ezért gyorsan élt is vele. Birminghamben befejezte a PHD programját tavaly októberben, majd állást kapott Oxfordban egy bioüzemanyag kutató vállalatnál. A fő területe a biomassza hulladék feldolgozásának új lehetőségeinek kutatása. 

Sonia, a hosztunk elképesztően nyitott csaj, tele életörömmel és energiával. Magával ragadó természetesség és céltudatosság sugárzik belőle. 15 éves kora óta minden nyáron munkát vállalt. Az angliai master képzését a francia állam fedezi, a szülei a lakását finanszírozzák, de a mindennapi megélhetési költségeit három ideiglenes munka bevételével fizeti: privát matematika órákat vállal, gyerekekre vigyáz és egy közösségi házban dolgozik. Biztos vagyok benne, hogy 10 év múlva elismert tudós lesz belőle. Ez a lány sikerre született. 

A lányok a tudományos munka után esténként a belvárosi pubokban lazítanak le a barátaikkal. Zsuzsi a munka után és a sörözés előtt 2-3 órát edz három négyféle tornaórát váltogatva. Mindketten kerékpárral közlekednek mindenhova. 

A lányok egy két hálószobás és egy nappalis lakásban laknak. Mi a nappaliban aludtunk. Az első este otthon maradtunk, beszélgettünk, majd projektoros kivetítéssel megnéztük a 2002-es  25th Hour című filmet. Zsuzsi tükrének jobb alsó sarkában egy Fuck You ráirat volt olvasható, amire ez a film adott inspirációt. A mozifilm remek volt, azon kivül, hogy nem mindent értettünk meg. A többiek mind remekül értenek angolul, de ők se értettek mindent a filmből, ez megnyugtatott. Íme a film legjobb jelenete. 

Eleve 3 óra alvás után sikerült Angliába érkeznem, amit sajnos az első éjszaka nem sikerült bepótolni. Két felfújható gumimatracon aludtunk, az enyém pár óra múlva leengedett. Az akkor először kipróbált hálózsákomban aludtam, amiben sajnos nagyon fáztam. A fűtést nem kapcsoltuk be, mert nem kérdeztük meg a lányokat, hogy lehet e, magunkról meg nem mertünk intézkedni. Hajnali 05.00-kor felköltöztem a kanapéra, és összegömbölyödve sikerült elaludnom. 08.00-kor kellni kellett, mert a lányok dolgozni mentek. Zombi üzemmódban elkészültem és a nyakunkba vettük a várost.

Photo1 (29)_1.jpg

Megnéztük a Harry Potter filmben látható étkezőt és a kápolnát, valamint a Christ Church történetéről egy dokumentumfilmet. Kétszer ültünk be Starbucksba, hogy némi energiához jussak. Meglátogattunk a The Ashmolean régészeti múzeumot. 18.00-kor visszamentünk, hogy lepakoljam a cuccaimat és megpróbáljak 2 órát aludni. 21.00-22.00 körüli időpontra meg volt beszélve egy esti sörözés a lányokkal és helyi couchsurferekkel. Sonia is otthon volt ez idő alatt, így az alvás programnak lőttek, de nem bántam meg, mert remek órákat tölthettünk a társaságában a történeteit hallgatva.  Főzött nekünk sajtos paradicsomos tésztát is. 

Az este alatt a pasim a helyi CS-erekkel ismerkedett, én ezalatt Zsuzsival beszélgettem, aki elmesélte nekem hogyan jutott el idáig. A szülei is kémikusok és kutatók, négyen testvérek, ő a legfiatalabb, a legidősebb testvére 16 évvel idősebb nála. Egyedül ő lett kémikus, követve a szülei példáját. Egy olyan lakásban aludhattunk, ahol nagyon okos emberek élnek.

Éjjel 01.00-körül értünk haza, a fűtést bekapcsoltunk, kaptunk egy plusz takarót, én jobban felöltöztem, a kanapé párnáit letettük a földre, lefeküdtem aludni és úgy éreztem, hogy nekem van a legkényelmesebb fekhelyem a világon. Egy percen belül elaludtam. Reggel 11.00-kor ébredtünk. Összepakoltunk a cuccainkat és a szobát. A lányok elmentek bevásárolni a hétvégi sütemény sütéshez, mi besétáltunk a városba. Felmentünk a St Mary the Virgin Church tornyába. A pasim az út felén megállt és bejelentette, hogy fél a magasságtól és a bezártságtól. Lenn várt meg, amíg én felmásztam az izgalmasan szűk lépcsőkön felvezető torony tetejébe. Utána megnéztünk a Merton College-t, amit 1260-as években alapítottak. A kertben és az épületek között sétálhattunk és a kivételesen római katolikus, és nem anglikán kápolnát is megtekinthettük.

A világ egyik legjobb egyetemének kollégiumai között sétálgatva azt éreztem, hogy az a szerencsés, aki ide bekerülhet tanulni, egyszerűen tanulni akar. Jobb lenni, sikeresnek lenni, kapcsolatokat építeni. A hely szelleme megköveteli, hogy kialakuljon benne egy versenyhelyzet és a legjobbat hozza ki a diákból. Eszembe jutott a magyarországi egyetemek és főiskolák, ahol a legtöbb diák céja, hogy befejezze valahogy a szemeszteket, következmények nélkül csalhatnak a vizsgákon. A legtöbb büfé szakon a bulizáson és nem a tanuláson van a fő hangsúly. Bár talán kissé igazságtalan és nevetséges is az összehasonlítás. Oxfordban elitképzés folyik. A világ legokosabb és legjobb diákjai kerülnek be, és nem olyan típusú emberek, akik bármennyi évet is el akarnak vesztegetni az életükből.  

Photo1 (28).jpg

Zsuzsi visszafogottabb és távolságtartóbb Soniahoz képest, de végtelenül érzékeny és figyelmes. Sokat törődött velünk, a kényelmünkkel. Thank You gift gyanánk én egy csomag tejcsokis és egy nagyobb csomag étcsokis Pöttyös Túró Rudit vittem nekik ajándékba, a barátom pedig a bárban fizetett nekik egy kör italt. (Ahol legnagyobb elképesésemre nem árultak cidert, így kénytelen voltam vizet kérni). A délutáni vonatindulás előtt visszamentünk a csomagunkért, majd elbúcsúztunk a lányoktól. Előtte még bejelöltük, hogy honnan érkeztünk és felírtuk a nevünket a térképre. Ez egy nagyon kedves ötlet, el is lopom otthonra. Az NG boltban láttam is egy fantasztikus térképet, ami akkora, mint a szobám fala, de a 100 GBP ára elriasztott. 

Azt hiszem megtanultam tőlük, hogy hogyan lehessek én is jobb couchsurfer host. 

Photo1 (26).jpg