Megérkezéskor a reptér várakozó aulájában pizza illat fogadott. Tizennegyedik hosztomat, Matteot nem láttam, felhívtam telefonon, de nem vette fel. Nem estem kétségbe, mert még csak 21.10 volt és 21.20-at beszéltünk meg. A második hívásra már felvette, és szólt, hogy még 10 perc és érkezik. Egy kedves ötvenes pasi tünt fel előttem, kezet fogtunk, bemutatkoztunk és azonnal elindultunk az autójához. Mondtam neki, hogy hogyan lehetséges, hogy ilyen tökéletes amerikai akcentust szedett fel, mire mosolyogva válaszolt, hogy mert ő amerikai, csak 12 éve él itt. A Matteo név miatt azt hittem, hogy ő olasz, de valójában Matthew. Az olaszok Matteozzák, az amerikai kollégáinak Matthew. Később megnéztem jobban az adatlapját, és valóban rajta van, hogy Amerikában nőtt fel. Az az igazság, hogy mikor átnézek vagy 100 adatlapot és találok 10 jót, utana nem memorizálom mindegyiket.
Útközben megtudtam, hogy Matteo az Amerikai Kormánynak dolgozik logisztikusként, hajószállítással foglalkozik. Próbáltam egyéb részleteket után érdeklődni a munkájáról, de nem volt több mondanivalója. Megérkeztünk a lakásába, ami egy fantasztikus kb. 200 négyzetméteres óriás apartman. Kiléptünk a teraszra, és egy csodálatos látkép fogadott. Hát igen, így kell lakást választani.
A vendégszobához saját fürdőszoba tartozik. Viszont nincs wifi, kábeles internet, semmi! Ettől a hírtől lesokkoltam, hogy lehet internet nélkül élni? A mobilján van internet előfizetés, de ez számomra akkor is nonszensz. Az internet a lakásban egyenrangú szükséglet az árammal és a folyó vízzel.. Aztan gyorsan megnyugtattam magam azzal, hogy majd hétfőn veszek egy sticker valamelyik mobilszolgáltatónál a laptopomhoz.
Lepakoltam a cuccaimat és odaadtam neki a thank you giftemet: 1 csomag (5 db-os) tejcsokis és 1 csomag (5 db-os) étcsokis túró rudi, valamint a Pick szalámi. Megköszönte, majd azonnal elindultunk a városba. Robogóra szálltunk. Tavaly is a katalán hosztom robogóval fuvarozott engem egyszer Barcelonában. Most ez volt a harmadik alkalom, hogy motoron ültem. Berobogtunk a belvárosba, és letettük a járgányt. A nápolyiak őrülten vezetnek, átmennek a piroson, Matteo is az összes piros lámpát tanácsként kezelte, amit általában nem fogadott meg. Nápolyban robogón ülni nagyon cool dolog.
Sétálni kezdtünk, a város tele fiatalokkal, özönlöttek mindenhonnan. Turistát gyakorlatilag nem láttam, csak helyi olaszokat. MINDEN pizzéria előtt óriási tömeg, sor, dohányzó fiatalok. Mi is beültünk egybe. Matteot minden pincér és a tulajdonos örömmel fogadta, ismerték őt személyesen. A tulaj és a pincérlány is simán beszéltek hozzám olaszul, hiába mondtam az elején, hogy nem értek semmit. Belenéznek a szemedbe és sokáig beszélnek olaszul. Nem egy-két szót, hanem lenyomnak egy monológot. Egyébként nem bánom, mert csodaszép nyelv.
Az étterem legmélyebb pontján kaptunk helyett, körülöttünk huszonévesek és korai harmincasok vacsoráztak. Én egy margarita pizzát rendeltem, azaz Matteo rendelt nekem. Vizet kértem hozzá. Az első óriási lelkiismeretfurdalást okozó rendelésem.
Három hete ugyanis kizárólag gyümölcsöt, zöldséget, magvakat, hüvelyes ételeket és tojást eszem. Hetente hatszor sportolok és sikerült ezidő alatt 5 kg-ot fogyni, még hátra van 12 kg. Azt hiszem Nápoly teljesen el fogja kúrni az eddigi eredményeket. Elnézést, de nem tudom szebben megfogalmazni.
Mellettünk három fiatal nápolyi srác evett. Vacsora vége felé hozzájuk fordultunk ismerkedni. Kérdeztük, hogy beszélnek-e angolul, azt válaszolták, hogy igen. A mellettem ülő szép barna szemű, kreol bőrű fiú megkérdezte (őt kellett volna lefotóznom), hogy izlett e a pizzám (You like pizza?). Mondtam, hogy nagyon finom volt, izletes, de nem fogok többet pizzát enni, amíg itt vagyok, mert kövér leszek, mire hazamegyek. A srác gyönyörűen mosolygott rám, de nem szólt semmit. Matteo közbeszólt: - Rita, fogalmuk nincs, hogy miről beszélsz, ugye tudod? Mire én: – Mi a baj? Matteo: - Nagyon komplikáltan és összetetten fogalmazol, legyél sokkal, de sokkal egyszerűbb. - nem kezdtem el azon agyalni, hogy miért mondják azt, hogy beszélnek angolul, ha kurvára nem. Visszafordultam a sráchoz - Pizza. Perfecto. No again. I big. – és mutattam a karommal egy kövér mozdulatot. Na akkor kezdtek el nevetni.
Éjfél volt, mire befejeztük a vacsorát. Az én pizzám 4 EUR volt, és 9 EUR volt a legdrágább verzió. A számlánkat megfeleztük, ki akartam fizetni Matteo részét is, de nem hagyta. Onnan átmentünk a szemben lévő kávézóba, Matteo ivott egy kávét, én meg rávetettem a wifire magam a mobilommal. Később sétálni mentünk, akkorra már nagyon fáradt lettem. Éjjel 01.30 volt, és három hete átszoktam a 02.00-03.00 elalvás helyett az éjféli elalváshoz és 07.30 körül kelek minden nap a szokásos 10.00 helyett.
Séta közben az a különös érzésem támadt, hogy én vagyok az egyetlen turista ebben a városban. Mindenki körülöttem olasz volt, tipikus olasz kinézettel. A mellettem elhaladó emberek kizárólag olaszul beszéltek. Jeleztem Matteonak, hogy menjünk haza, mert elfáradtam. Visszaültünk a motorra, de tartani magamat is nehéz volt. Rohamosan kapott el a fáradság. Megérkeztünk a lakásába, és gyorsan úgy döntöttem, hogy már zuhanyozni és képtelen vagyok, csak egy fogmosásra telik tőlem. Matteo viszont még nagyon aktív hangulatban volt, folyamatosan beszélt, alig tudtam minden harmadik szót felfogni, és az én angol beszélő képességem majdnem a zéróra esett vissza. Egyébként ez csak velem van, hogy ha nagyon fáradt vagyok nem tudok egy egyszerű mondatot megalkotni angolul, vagy veletek is? Hallgattam őt, ha megpróbáltam bármilyen választ megfogalmazni, nem ment. Én szerintem legalább 1 éve nem voltam ilyen rettenetesen fáradt.
Matteo megágyazott nekem, ami marha sokáig tartott, bár én is segítettem. Rengeteg lepedőt, ágyneműt használt hozzá. Azt mondta ez az amerikai stílus. Aztán áltunk az előtérben, és elkezdte mesélni, hogy mit fogunk megnézni holnap, és mindenről kiselőadást tartott. Alig bírtam tartani magamat, de nem akartam bunkó lenni, hogy szóljak, hogy bocs, de képtelen vagyok már koncentrálni, aludnom kell. Előtte vagy ötször elmondtam, hogy fáradt vagyok, nincs jobb szavam jelezni, hogy elég volt. Aztán egyszer csak észrevette, hogy zombie üzemmódra váltottam és jó éjszakát kívánt. Annyira emlékszem, hogy levettem a ruháimat és bemásztam az ágyba. Többre nem.
Kövess a facebookon is.
Utolsó kommentek