Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Egy igazi magyar CouchSurfing Ambassador

Induló interjú sorozatunkban bemutatunk érdekes CS tagokat. Bízunk benne, hogy rajtuk keresztül könnyebb betekintést nyerhetünk a couchsurfer közösségébe és világába. Az első interjú alanyomat, Andrást úgy találtam meg, hogy a couchsurfing.org központi San Francisco-i irodájának egyik vezetője ajánlotta nekem, hogy keressem meg.

Földvári András státusza: CS Ambassador. Egész életében utazási irodáknál és légitársaságoknál dolgozott, jelenleg egy török légitársaság budapesti képviseletének kereskedelmi vezetője. 59 éves, 2007-óta tagja a CouchSurfing közösségnek. 138 országban járt (Észak-Koreában is!) és 426 reptéren szállt le. A 2004-es Indiai-Óceáni cunami katasztrófa idején a térségben tartózkodott, segített a kinn rekedt magyar turisták gondjainak intézésében és hazautazásának szervezésében. 103 CS hostnál szállt meg és 39 surfert fogadott eddig a referenciái szerint. Utazásai során kapott ajándékba egy könyvet: A 100 legcsodálatosabb épület a világon, ebből még 4 hátravan, amit még nem látott. Összesen 10 nyelven beszél: angolul, svédül felső fokon, lengyelül, németül, franciául, oroszul és flamandul középfokon, törökül és spanyolul kezdő szinten ért, ír, olvas és beszél.

(a kép Zanzibarban, Tanzániában készült)

3 Tovább »

Couchsurfer szabályok, amiket érdemes betartanod

A CouchSurfing közösségnek van néhány írott és íratlan szabályai, amiket érdemes betartanod, ha vendég vagy egy másik tagnál.

- Ha szállást keresel a CS oldalán, először is, ne spam-meld szét az összes tagot, aki az adott városban lakik. Érdemes első körben csak 2-3 megkereső levelet írni és megvárni a választ. Ha találtál szállást, a többi későbbi igen válaszolónak is írj egy kedves levelet, hogy már nem aktuális.. Fontos, hogy elolvasd kezdéskor a Cs.org tanácsait. De az a legjobb, ha elolvasod az összeset.

- A megszólításban írd bele a nevét is, triviálisnak hangzik, de nem mindenkinek az. Ne szólítsd meg úgy senkit például, hogy Hi Dear.

- A vendéglátódat ne hotelnek tekintsd! Azaz nem illik érkezés után bevonulni a szobádba és nem beszélgetni a hostoddal. A CS tagok azért adnak neked szállást, mert szeretnének megismekedni veled, a kultúráddal, utazási tapasztalataiddal stb.

4 Tovább »

Akik összekeverik a CouchSurfinget a szexpartnerkeresővel

Vannak olyan CS tagok, akik nem igazán (csak) szállást keresnek az oldalon. Egyrészt onnan lehet őket felismerni, hogy nincsen referenciájuk, miközben már 1-2 éve tagok. Másrészt furcsa levelet írnak. Kaptam egy hete egy úriembertől egy szálláskérést, az illető az adatlapja szerint Londonban született és nőtt fel. MBA diplomával rendelkezik, ennek ellenére a nyelvtanja elég erős kívánnivalókat hagy maga után. (ez arra enged következtetni, hogy az adatlapján is valótlan információkat állít magáról)

Íme a levele: 

Hi Dear
I am planning to visit Budapest, would like to be with someone instead of booking a hotel
I am an engineer but very spiritual at heart,
can cook, :) also I can help you relax as I know meditation, yoga and a very special art of full body massage using ayurvedic oils, that will be my gift to you for showing me your town,

I wouldn’t expect you to spend anything for me and will not be staying for more than 2-3 days in the 1st week of June
also if you ever wanted to visit London, I will be very happy to help you ( you helping me is not a condition, i will host you without any expectation of help from you)
I somehow feel you have a warm heart and hence writing to you
Hugs
Lav

 

Nem válaszoltam :-)

9 Tovább »

Pancake party

 A New York-i lány a palacsintát úgy ette a teraszomon, hogy a túróra lekvárt kent. Az argentin srác a túrót a kakaóval keverte össze. Rossz volt nézni. Sabrina rácsodálkozott arra is, hogy külön van a WC és a fürdőszoba az európai lakásokban. Mondom, mert így sokkal jobb. (nincs összefüggés a két mondat között, jó palacsintát sütöttem!)

9 Tovább »

Isten, áldd meg a magyart jó kedvvel!

A magyar ember meglehetősen pesszimista és nem barátságos. Nem mosolyog és nem segítőkész. Távolságtartó, különösen az idegenekkel. Egy házibuliban például csak az ismerőseivel beszélget, ha új ember érkezik nem fordul hozzá kedves és kiváncsi érdeklődéssel. Viszont ha jobban megismer valakit, és ha beengedi az otthonába, akkor azonnal megváltozik. Nyitott lesz és kedves és remek házigazda.

argentina-flag.gifTegnap délután megérkezett párizsi útjáról a harmadik vendégem Sergio Panigo 39 éves argentín építészmérnök. Tervei szerint egy évig fog utazgatni Európában és Ázsiában. Otthon, Córdobában feladott mindent, a munkáját, a lakását, a magánéletét. A munkája nem hiányzik neki, a rock zenekara igen.

Este elmentünk a Füge Udvarba, ahol egy heti rendszerességgel szervezett Couchsurfing találkozó volt. A társaság háromnegyede magyar volt. Odaléptünk egy négyfős kis csapathoz, bemutattam a vendégemet, majd az egyik fél szólt, hogy bocsánat, de mi most csak magyarul akarunk beszélgetni, majd visszafordultak és folytatták. Gyakorlatilag azonnal kizártak minket. Sergio kérdezte tőlem, hogy mi történt. Mondtam neki, hogy nem akarnak angolul, azaz velünk beszélgetni. Odaültünk egy másik nagyobb társasághoz, ahol szintén fel se néztek. Olyan hideg volt a légkör, hogy azonnal tovább álltunk. Nagyon csalódott lettem. Sergio azzal nyugtatott, hogy mindenhol máshol a világban az összes CS találkozó nagyon barátságos és nyitott légkörű. Bíztam benne, hogy legalább a magyar couchsurfer közösség más. Sajnos nem. Az egész jelenség jól leképezte a nyitó bekezdésemet. Ilyen a magyar ember.

0 Tovább »

couchsurfing

blogavatar

A világ minden pontjáról fogadok utazókat és adok nekik szállást a kanapémon, és én is a couchsurfing.org-ot használom szálláskeresésre a saját utazásaimkor. A CS tapasztalataimat igyekszem megosztani a blogon. A CouchSurfing International Inc. és a blog között nincsen semmilyen intézményes kapcsolat. A vállalat sem a blogot, sem az íróit nem szponzorálja, és semmilyen anyagi juttatásban nem részesíti. I receive travelers from around the world and I provide them with accommodation on my couch. I also plan on using couchsurfing to find accommodation on my own travels. On this blog I write about my couchsurfing experience. There is no institutional relationship between CouchSurfing International Inc. and this blog. The company does not sponsor or pay any compensation to this blog and its authors.

Hirdetés

Facebook

Utolsó kommentek

Itt támogathatsz