Mini couchsurfing történetek

Amikor elkezdtem a blogot, az volt a terv, hogy minden vendégről külön poszt fog születni. Ha a vendégem nem túl érdekes személyiség, vagy nem történt semmi különös, akkor beszélgetünk az országáról, kultúrájáról, hogy legyen miről írni. Volt viszont pár vendégem az utóbbi időben, akikkel tényleg nem történt semmi, vagy néha kedvem nem volt blogolni. Most egy posztban megpróbálom mégis összefoglalni a vendégek egy részét, akiket az elmúlt 2 hónapban hosztoltam.

Százhuszonkilencedik vendégem Robert (27) Argentinából. Egy éjszakát hosztoltam, aranyos, kedves fiú volt. A legemlékezetesebb része a CS élménynek talán az volt, amikor megkérdeztem, hogy mi volt a legfurcsább couchsurfing élménye. Elmesélte, hogy egy olasz lány hosztolta, aki ugyanabban az időben egy házaspárt is vendégül látott. Elmentek négyesben bulizni, majd a többiek kitalálták, hogy dugjanak négyesben. A vendéglátó biszexuális volt, és legfőképp a házaspár lány tagjával akart szexelni. Hazamentek a házibuliból, és nekiugrottak a dolognak. Az esemény után a házaspár feleség tagja elmondta Robertnek, hogy most feküdt le először más férfival mióta házas. Amikor ide ért Robert a történetben, visszaköptem a cideremet, hogy mi van?? Először szexel mással és egyből egy gruppenben kezdi? Oké, hogy ott a férje is, de nagyon szokatlan módja a kikacsintásnak. Róbert is elmesélte, hogy nagyon meglepődött. Később arra gondoltam, ha meg úgy nézzük, akkor ez egy morálisabb módja a félrekefélésnek, mert nem kefél szó szerint "félre". És az is lehet, hogy a pár eldöntötte, hoyg ezentúl nyitott kapcsolatban élnek. Megkérdeztem, hogy a pasival ők csináltak e valamit, mondta, hogy csak ők nem nyúltak egymáshoz, mindenki más mindenkihez minden verzióban igen. Zárásként érdeklődtem még, hogy milyen volt a gruppen. Azt mondta szar volt.

Százharmincadik és százharmincegyedik vendégem Eva Chernova (31) és barátja Yekaterinburgból, Oroszországból jöttek hozzám három éjszakára. Éva cukrász, a párja mérnök. Velük nehéz dolgom volt, mert nagyon gyengén beszéltek angolul. Főleg google fordítóval kommunikáltunk. Éva és barátja szereti Putyint, mert mióta Putyin az elnök, azóta sokkal jobb az életszinvonal még az ő városukban is, ami pont Európa és Ázsia határánál van. A srác aznap ünnepelte a születésnapját, ahogy megérkeztek, Eva hozzálátott süteményt sütni. Eva egyébként időnként elég különleges süteményt is készít megrendelésre, például ilyet.

0 Tovább »

Rudas Fürdő amerikai couchsurfereknek

Százharminchatodik vendégem az amerikai Diggie Witt (25) volt Coloradoból. Fotósnak írta le magát, és a requestjében javasolta, hogy fotózzunk együtt valahol.

Diggie Floridaból, Jacksonwille-ből származik, néhány éve költözött Coloradóba és egy kisvárosban lakik, egy síparadicsomban dolgozik liftkezelőként. Járt főiskolára, de az első évben otthagyta, mert szerinte felesleges a felsőoktatás. Mondtam neki, hogy nem felesleges, csak talán ő választott rossz intézményt. Nem akartam mondani, hogy diploma nélkül egész életére liftkezelői állás vár rá...

Arról beszélgettünk, hogy mennyi pénzből lehet megélni Amerikában. A vendégem több fiatallal együtt bérel lakást, a szobáját is megosztja két másik sráccal, így csak 350 dollárt fizet számlákkal együtt a lakhatásáért. Diggie elmesélte, hogy a havi költségeit kihozza átlagosan 150-200 dollárból. Fogalmam sincs, hogyan csinálja, senkit nem ismerek Budapesten sem, aki megélne 40 - 55 000 Forintból havonta. Azt mondta, hogy olcsó élelmiszeren kívül nem költ semmi másra. Havi 1000 dollárt keres, és a fennmaradó részt félreteszi utazásokra. Kifejtette, hogy ő így érzi jól magát, ha minden költsége nagyon limitált, és olcsó élelmiszeren kívül nem is költ semmi másra. Budapesten is kizárólag a saját étkezésére és a Rudas Fürdőjegyére költött. Múzeumba és szórakozóhelyre nem megy, mert az pénzbe kerül.

Diggie kedves, egyszerű, szégyenlős de beszédes fiú. Beszélgettünk róla, hogy Amerikában teljesen elfogadott, ha egy nő szólít le egy férfit, ellenben Magyarországgal, ahol általában ezt csak a fiúk teszik a lányokkal. A vendégem elmesélte, hogy neki ezzel komoly problémája van, mert többször visszautasították már, ezért nagyon nehezen kezdeményez. Diggie viszonylag korán kel és nagyon korán fekszik le aludni (22.00). Nem iszik alkoholt, csak nagyon ritkán, nem jár el a barátaival se szórakozni, se egyéb kulturális programokra, néha talán rendelnek valakinél egy pizzát. A barátai ugyanabban a házban élnek mint ő, csak átmennek egymáshoz, ha találkozni akarnak.

Jelenleg egy egy hónapos utazáson van Európában, amelyen végig van couchsurfing szállása. A megérkezése első estéjén itthon maradtunk, palacsintát sütöttem, és náhány ismerősöm átjött hozzánk borozni és beszélgetni. A második nap délutánján elmentünk a Rudas Fürdőbe a vendégemmel. Az volt a terv, hogy az uszodában úszok egy órát, de rosszul időzítettem, mert a végére hagytam, és addigra teljesen kiszívott a sok thermál víz és a szauna. Nyáron viszont úsztam egy jót az úszómedencében. Akkor és most is kevesen voltak benne, így kényelmesen lehet haladni. Az külön tetszik, hogy lehet csak úszójegyet is venni baráti 1300 Ft-ért a Rudasba.

2 Tovább »

Couchsurfing könyvkiadásra gyűjtünk! - Raising funds for publishing a book on couchsurfing!

// Scroll down for English

Terveink szerint hamarosan megjelenik a CouchSurfing-Utazás a kanapém körül című könyvem magánkiadásban. Valamint jövőre szeretnénk kiadni az angol nyelvű fordítását. A célunk az, hogy a couchsurfinget azok is megismerhessék, akik nem olvassák a blogot, és eddig nem is jött szembe velük. A magyar nyelvű könyvet támogatja a Telekom, de nincs meg az egész pénz a teljes költségekre, úgymint szerkesztés, grafikai kiadások, nyomda, PR, reklám stb. 

Szeretnénk közösségi finanszírozásban kiadni a könyvet, amihez még 2 millió forintra van szükségünk a már meglévő forrásainkon felül. Amennyiben szereted a blogot, és szivesen olvasnád könyvben a részben kibővített történeteket, örömmel vennénk ha támogatnád a kiadást. Természetesen ha több pénz jön be, abból meg tudjuk finanszirozni az angol nyelvű kiadást is, ha kevesebb, akkor is kiadjuk a magyar nyelvűt, csak nem olyan szép lesz, mint ahogy szeretnénk. A gyűjtött pénz javát magyar művész által rajzolt könyvillusztrációra, PR és reklámköltségekre tervezzük fordítani, hogy minél több emberhez eljusson. Te ehhez úgy is hozzájárulhatsz, hogy megosztod ezt a posztot a Facebook/Twitter stb. oldaladon néhány kedves támogató szó kíséretében. 

könyv magyarország

A gyűjtés ideje: 2015 október 1-december 15.  

1. csomag

Mit adunk? Elmegyek veled vacsorázni. A nyomtatott könyvben a köszönet oldalon, valamint egy külön köszönet blogposztban megjelentetjük a neved (ha szeretnéd) és postázunk neked egy dedikált könyvet. Támogatás: 150 000 Ft

2. csomag

Mit adunk? A nyomtatott könyvben a köszönet oldalon, valamint egy külön köszönet blogposztban megjelentetjük a neved (ha szeretnéd) és postázunk neked egy dedikált könyvet. Támogatás: 7000 Ft vagy afelett, ha többel is tudsz segíteni, de kérlek 150 000 Ft-nál többet ne küldj, mert azzal csinál valamit a NAV :-) 

3. csomag

Mit adunk? Postázunk neked egy dedikált könyvet és külön köszönet blogposztban megemlítjük a neved (ha szeretnéd). Támogatás: 3900 Ft-tól 6999 Ft-ig, plusz dobd rá kérlek a postaköltséget, ha külföldön laksz.

4. csomag

Mit adunk? Egy köszönet blogposztban megköszönöm a támogatásod névszerint (ha szeretnéd). Támogatás: 100 Ft-tól 3899 Ft-ig.  A legkisebb támogatás is számít, adakozz!

Hogyan támogathatsz?

Átutalással vagy személyesen Erste Bankfiókban befizetéssel:

bankszámlaszám: Molnár Rita, 11600006-00000000-60581176

külföldi számláról utaláshoz: (IBAN):  HU73 1160 0006 0000 0000 6785 4480

Paypal

könyv magyarország

Megjegyzés rovatba írd bele, hogy szeretnéd e a nevedet megjeleníteni. 

Hetente fogom posztolni a facebook oldalon, hogyan alakul a kampány. 

Köszönjük mindenki segítségét! Kérlek oszd meg a posztot, hogy minél több olvasóhoz eljusson.

.............................................

My forthcoming book, „CouchSurfing – Travelling around my couch”, will be published soon in Hungary in self-publishing. An English version is also planned for next year. The goal is to raise awareness of couchsurfing even among those who do read this blog, or otherwise haven’t heard about this concept. The Hungarian version is sponsored to some extent my Telekom, the leading communications firm in Hungary, but funds are not sufficient for all costs, including editing, graphic design, printing, PR, advertising, etc.

We would like to publish this book using crowdsourcing, which means we need HUF 2 million (around EUR 6500) in addition to our existing funds.

If you like the blog, and if you would like to read the stories, to be partially expanded, in a book format, we would greatly appreciate if you contributed to publication costs. Obviously, any excess funding will go towards financing an English language edition, whereas if less than the expected amount is received, we will still publish the Hungarian version, but perhaps it will not be as beautiful as we would like it to be.  The bulk of any collected funds will be spent on illustrations by a Hungarian artist, as well as PR and advertising, so that the book can reach as many people as possible.  You can also contribute by sharing this post on Facebook or Twitter, using some kind and supportive words.

Fundraising period: 1 October to 15 December, 2015.

Package 1

What do you get?   I’ll go on a dinner with you.  ? You’ll be acknowledged in the printed 
book, and your name will be mentioned in a special „thank you” blog post (if you agree), and 
we’ll mail you a copy of the book with the author’s signature.  Donation: HUF 150,000 
(around EUR 500).

Package 2

What do you get? You’ll be acknowledged in the printed book, and your name will be mentioned in a special „thank you” blog post (if you agree), and we’ll mail you a copy of the book with the author’s signature.  Donation: HUF 7000 (around EUR 25) or more, if you can. But please don’t send over HUF 150,000, as the Hungarian tax authority may find it suspicious. :-)

Package 3

What do you get?  Your name will be mentioned in a special „thank you” blog post (if you agree), and we’ll mail you a copy of the book with the author’s signature. Donation: HUF 3900 (around EUR 15 to 25) to HUF 6999.  Please add postage costs if you live outside Hungary.

Package 4

What do you get?   Your name will be mentioned in a special „thank you” blog post (if you 
agree). Donation: HUF 100 to 3899.  Even the smallest contribution counts, so please donate!

How can you donate?

With a wire transfer to or personally by depositing funds at any Erste Bank branch:

Bank account number (IBAN):  HU73 1160 0006 0000 0000 6785 4480

Bank account owner:    Molnár Rita



Paypal: Click on the Donate button

In the Comments field mention if you would like to see your name published.
I’ll be writing weekly posts on Facebook to tell you how the campaign goes.
Thank you for everyone’s support. Please share this post so that this message can reach as 
many readers as possible.

Paypal

könyv magyarország

10 Tovább »

18 brutálisan őszinte dolog egy negyvenbe forduló nőtől, amit minden késői huszas fiatalnak tudnia kell

15 hónap múlva 40 éves leszek. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy a 40-es éveimbe fordulás egyáltalán nem zavar engem. Úgy tűnik, hogy a 40. az az év, ahol már végleges helyzetben lennem kéne az életben, vagy legalábbis sikeres feleségnek, anyának, üzletasszonynak vagy akárminek, aminek elképzeltem magamat kora huszonévesen. Egyik sem így van.

Az életem most elég jó, de ha megtervezhettem volna előre, akkor sok mindent másképp csináltam volna, és egyáltalán nem úgy nézne ki, amivé az fordult mostanára. Sok mindent elértem, amit mások életük végére se fognak, vagy sok-sok egész élet teszi le ugyanazt az asztalra, amit én már eddig megcsináltam, mégis, ha összehasonlítom az életem másokéval, akkor lehangolódom.

Közösségi finanszírozással pénzt gyűjtünk a Couchsurfing-Utazás a kanapém körül című könyvemre. Ha te is úgy éreznéd, hogy támogatnád a költségeinket, akkor itt megteheted. Köszönjük.

Ha visszatekerhetném ezt a közel 40 évet, amit a Földön töltöttem, megállnék a 25. évemnél, és onnantól kezdve pár dolgot határozottan másképp csinálnék. Sok új dolgot tanultam, és tanulok ma is, náhány múltbeli tapasztalatom kényszerített erre.

Íme 18 brutálisan őszinte dolog egy negyvenbe forduló nőtől, amit minden késői huszas fiatalnak tudnia kell:

1. Szeresd és fogadd el magadat. - Teljesen.

Őszintén hiszem, ha elfogadtam volna a rossz és jó dolgaimat fiatalkoromban, nagyon sok felesleges és rossz döntést kerülhettem volna el. Amikor igazán magadba merülsz, kezdd el elfogadni és szeretni önmagadat. Amikor igazán megtanulod szeretni önmagad, képes leszel szeretni másokat is, és sokkal nagyobb valószínűséggel leszel képes egészséges kapcsolatokat menedzselni magad körül.

A mai napig kerülök deprimált hangulatba, ha a hibáimra és a gyengeségeimre gondolok. Tudom, hogy javítani kéne a hibákat, de kényelmesebb eltolni magamtól és úgy kezelni, mint ja, nekem, ez nem megy, én ebben gyenge vagyok.

36 Tovább »

Kerekesszékből vissza a futópályára 6 hét alatt

2015. június 18-án egy rendezvényen ácsorogva éreztem, hogy zsibbad a lábam, július végén már nem tudtam járni, augusztus 5-én kórházba kerültem porckorongsérvvel, ami lumbágót okozott isiásszal, ahol már kerekesszékben közlekedtem a szobám és az orvosi vizsgálatok között. Többen kértétek, hogy írjam meg a gyógyulásom történetét is. íme:

Az előző posztot még a kórházi eltávom alatt írtam, augusztus 19-én engedtek ki, és a következő 10 napban napi egyszer hagyhattam el a lakásomat és csak egyvalamit intézhettem el. Még két hétig kellett a szteroidokat szedni. A két hónap fekvés, és evés, amit gyakran tarkítottak jégkrém és csokoládéba folytott bánatom enyhítési kísérlete, valamint a kórház előtt és után, és a kórház alatt kapott nagydózisú szteroidok hatására 5 kg-ot híztam. Otthon minden nap gyógytornáztam naponta kétszer 15 percet. Fájdalmam már csak akkor volt, ha elhagytam a lakást és gyalogoltam.

A kórház után még egy hétig néha fájdalomcsillapítót szedtem, mert a talpam isiász fájdalma éjszakánként felerősödott, és nem tudtam aludni tőle. Az isiász ideg fájdalma fokozatosan húzodott le: az első két hónapban kizárólag a derekamtól a bal tédemig tartott a fájdalom a bal combom bal hátsó oldalán végigfutva, a kórház második hetében a fájdalom lehúzódott az alsólábszáram külső felére és megszünt a fájdalom a combomban, a kórház után pedig megszünt a fájdalom az alsó lábszáramban és még két hétig csak a talpam fájt. Ha megerőltetem magam az edzőteremben, akkor nagyon tompán visszajelez a fájdalom újra fenn a comb isiász idegben. De ez már nem súlyos, csak jelzi, hogy hello, itt vagyok. Ezen a kép jelöli, melyik ideg van érintve.

énblog porckorongsérvénblog porckorongsérvénblog porckorongsérv

Szeptember másodikától 30 napos korlátlan bérletet kaptam ajándékba egy ismerősömtől egy elit fitness wellness központba. A kondigépek mellett csoportos órák gazdag kínálata, valamint egy 20 méteres uszoda és kb. 15 különféle szauna tartozik az intézményhez. Az első két hétben csak a pilates és gerinctorna órákat látogattam, a teremben sántikálva közlekedtem. A gerinctorna alatt az előrehajlásokat és csavarásokat nem csinálhattam, mert attól kiszakadhat a porckorongsérv.

5 Tovább »

couchsurfing

blogavatar

A világ minden pontjáról fogadok utazókat és adok nekik szállást a kanapémon, és én is a couchsurfing.org-ot használom szálláskeresésre a saját utazásaimkor. A CS tapasztalataimat igyekszem megosztani a blogon. A CouchSurfing International Inc. és a blog között nincsen semmilyen intézményes kapcsolat. A vállalat sem a blogot, sem az íróit nem szponzorálja, és semmilyen anyagi juttatásban nem részesíti. I receive travelers from around the world and I provide them with accommodation on my couch. I also plan on using couchsurfing to find accommodation on my own travels. On this blog I write about my couchsurfing experience. There is no institutional relationship between CouchSurfing International Inc. and this blog. The company does not sponsor or pay any compensation to this blog and its authors.

Hirdetés

Facebook

Utolsó kommentek

Itt támogathatsz