Sosem hittem a hipnózisban, viszont szerettem volna kipróbálni milyen. Úgy vagyok a ki nem próbált dolgokkal, hogy addig nem mondhatok véleményt semmiről, amíg nem tapasztaltam meg, vagy nem olvastam el róla legalább egy tucatnyi komoly és megalapozott tanulmányt. A hipnózisnak célja van, a miénk az volt, hogy leszoktasson a dohányzásról. Kyle elmondta, hogy egy sikeres terápiának legalább négy alkalmasnak kell lennie, heti egy alkalommal, és nekünk csak két alkalmunk volt erre. Egy rövid cserélős megoldás és egy igazi mélyhipnózis.

Az első alkalom a rövid verzió volt. Mondtam a vendégemnek, hogy most nagyon nagyon rágyújtanék. 3 hete nem cigizek, de most nagyon hiányzik. Mielőtt elindultunk volna sörözni, álltunk az ajtóban és kérte, hogy húnyjam be a szemem. A dohányzás vágyát manifesztálnom kellett valamiben, nekem ez a ködbe burkolózó Szabadság híd képe volt.

Álltam a híd előtt 20 méter távolságra, és néztem a vágyam tárgyát. Majd el kellett képzelnem valamit, amit nagyon szeretek, amiben jól érzem magam, és ami feltölt. Számomra ez a kedvenc kávézómba, a kedvenc fotelembe való ücsörgés volt, ölembe a laptopommal, a kedvenc lattém a fotel karfáján, és mikor írok egy jó cikket ide a blogra. Szóval kivülről néztem magam, amint így ücsörgök és írok. Majd ezt a képet meg kellett fognom és felcserélnem a híddal. Kyle kérte, hogy nyúljak ki, és ragadjam meg ezt momentumot, és húzzam el a híd felé. Álltam, kinyújtott karokkal, behúnyt szemmel, vigyorogtam és megcseréltem. Utána pár kivezető mondattal kérte, hogy nyissam ki a szemem. Mindannyian felnevettünk és leléptünk bulizni. Klye egy órával később kérdezte meg, hogy hiányzik e még a cigaretta, én meglepődve reagáltam, hogy jéé, egyáltalán nem, és eszembe se jutott eddig.

Karácsony remek alkalom arra, hogy végre birtokolhassunk egy-egy nagyon vágyott tárgyat, amiről talán egész évben álmodoztunk - még akkor is, ha ehhez ötletet kell adni a családunknak és barátainknak. Íme néhány tipp, amit én jó ötletnek tartok karácsonyi ajándéknak, ha olyan szerettünket akarunk megajándékozni, aki nagyon szeret csavarogni a világban. A legtöbb link anglia forrás, nézzetek körül a neten, hátha Magyarországi forrásból megrendelve is találtok hasonlót.

1. Fából készült világtérkép

Nekem otthon két nagy papír világtérképem van, az egyiken a couchsurfereim hometown helyei vannak felszúrva, a másik kisebb térképen az én hol jártam városai. Mindkettőt be kellene kereteztetnem felszúrhatós hátlapra, de még nem volt rá időm (pénzem). Itt megtalálod nagyban, és itt kisebben, ha szép dekoratív verziót szeretnél.

2. Szilárd sampon, testápoló, szappan

A kabinpoggyászba nem tehetünk folyékony higéniás cuccokat, ami nagyobb, mint 100 mg, és ez rendkívül idegesítő. A Lush termékei ideális megoldás a problémára. Itt vannak a karácsonyi ajánlataik szappanokra (Yog Nog a legjobb!), samponokra, testápolókra.

3. Sál, takaró, törülköző.

Valamit át kell ölelnünk, vagy magunkra kell terítenünk egy hosszú éjszakai buszozás alatt, vagy egész napos repülés esetén. Hasznos ajándék még, az utazásos törülköző: kapsz túraboltokban törülközőt, ami nagyon picire összehajtható és elképesztően gyorsan szárad. Itt vannak nagyon szépek, amik egyaránt használhatók a törülközésen kívül a tengerpartra, jógázásra, sarongra.

Többen kértétek, hogy számoljak be a gerinc rehabilitációmról, hogyan gyógyulok. Ezt megtettem egy 2 hónappal ezelőtti cikkemben is. A poszt megjelenése után megismertem Arnoldot, és megbeszéltük, hogy felmérik az állapotomat, majd az alapján két hónapig fogok hozzájuk járni hetente háromszor. Több gerincproblémás járt/jár hozzájuk, tudtak rajtuk segíteni, megpróbálnák nekem is. A 8 hét alatt megigért nekem egy viszonylag könnyen elérhető erős core izmokat, amit alapos munkával meg lehet valósítani.

Az első találkozón Arnold FMS tesztet (Funkcionális Mozgásminta Szűrő) végzett el velem. A Funkcionális mozgásminta szűrő, azaz FMS rendszer segítségével meggyőződhetünk arról, hogy fenn áll-e potenciális kockázat sérülésre? Az egyén mozgásmintáiban vannak-e elváltozások, korlátozottságok? Az FMS-ről itt olvashattok bővebben. Én ezen 11 pontot értem el, ami nem annyira katasztrófális eredmény, de nyilvánvalóan egy nem gerincsérült "versenyző" magasabb pontszámig jut el.

Közben futni jártam hetente háromszor, amitől ismét kiújult a lumbágóm egy hét után. Arnold ezután megkért, hogy ne fussak 8 hétig, amig együtt dolgozunk. Ezt hisztizve, de elfogadtam.

Hétfőnként Arnold kettlebell óráira jártam, de én csak saját testsúlyos gyakorlatokat végeztem az első 2-3 hétben. Kaptam 5 feladatot, amit mindig meg kellett ismételni az órák elején, ez mind derékerősítő gyakorlat. A bemelegítéssel és ezekkel elment az óra első fele. A második felében Arnold külön foglalkozott velem, gerincsérvesekre szabott küön feladatsorokkal. Kaptam gyakorlatokat, az edző megnézte, hogy jól csinálom e, és szólt, ha nem jól. Általában 3-4 féle gyakorlatokat kellett körben ismételgetnem. Három hét után már én is kettlebellel dolgoztam, meg a plafonra felfüggesztett gyűrűkkel. Egy kettlebell gyakorlatot csináltam, a többiig nem jutottam el. Az öt feladatot, kiegészítve gyógytorna gyakorlatokkal, nem edzésnapokon, otthon minden nap megcsináltam.

A két hónap alatt csak egyszer sikerült hetente háromszor eljutni az edzésekre, általában hetente egyszer vagy kétszer jártam. Péntekenként 3 alkalommal sikerült kipróbálnom Dávid óráit, ami csoportos tornaóra volt, szintén kizárólag saját testsúlyos gyakorlatokkal. Nagyon érdekes és néha vicces pózokba kellett kerülnünk, csavarodnunk, ugranunk. Életem során már nagyon sokféle tornaórán részt vettem, de ezen az órán olyan elemek köszöntek vissza, amikről még csak nem is hallottam. Alapvetően az egész egy folyamatos flow mozgásra épülő gyakorlatsor, nagyon meditatív is tud lenni, magadra koncentrálós elemekkel. Én a gyakorlatok egy részét képtelen voltam elvégezni, egyszerűen azért mert nincs meg hozzá a derékstabilitásom. Dávidtól megtanultam, hogy a gyakorlat alatt mindig az orron kell levegőt venni, befújva és kifújva szépen lassan. Ha a szájon veszünk levegőt kapkodva, akkor azt az agy stresszhelyzetként értékeli, és nem lesz olyan hatásos a gyakorlat, a szervezet a stresszhelyzet leküzdésére koncentrál és nem a testépítésre. Például ha félünk valamitől, vagy izgulunk stb, akkor is a szervezet vált és a szájon kezd el lélegezni, érdekes, ez tényleg így van. Figyeljétek meg ti is!

Huszonhárom éve fotózom. Ebből az első 10 éve szenvedélyes fotózással telt, és nagyon jó pénzeket is kerestem vele. 22 évesen utaztam először utasszállító repülőgépen, Londonba mentem meglátogatni a pasimat. Azután öt éven keresztül minden évben a Cannes-i filmfesztiválon fotóztam a világsztárokat és utazgattam a Francia Rivérián. 23 országban jártam és mindenhol fényképeztem, ebből Olaszországba, Franciaországba és Spanyolországba nagyon sokszor visszamentem. Angliában kb. húsz alkalommal jártam minimum.

A helyek 90 %-ánál nem készült rólam felvétel, nem tartottam fontosnak. Mai napig utazásonként maximum 3 fotót csinálunk. Nem is kell több. Néha én magam is késztek selfiet, pózolás nélkül és úgy mosolygok, ahogy szoktam. Legelső önarcképemet 16 évesen készítettem egy fotóállvány segítségével, meztelenül ülök egy fotelben. A lábaim fel vannak húzva, csak a cici látszik. Én magam nagyítottam a képet kitakarásos megoldással, nagyon szép lett a kópia belőle. Sajnos egy fotóstalálkozón 10 évvel később megmutattam egy csapat fotósnak, és valaki lenyúlta. :-( Mindig nevettem azokon a turistafotósokon is, akik lefényképeznek egy nagy épület, teret és előállítják a családtagjaikat, akik felismerhetetlenül kicsik lesznek a képen. Na és akkor beszéljünk a selfie őrületről.

Bizonytalan lelkületű vagy szimplán nárcisztikus csajok úgy utaznak, hogy VÉGIG önmagukat fényképezik. Ahelyett, hogy elvesznének a tájban, gyönyörködnének a városban, ahol éppen vannak, ehelyett minden pillanatban megállnak és művigyorral pózolva készítenek egy selfiet valamennyire belekomponálva a háttérbe az idegen helyet is, ahol vannak. A képek 99 %-án pontosan úgyanúgy néznek ki. Mondjuk ezt a képességet Barack Obama fejlesztette tökélyre, ő minden fotóján ráncokra rendezve teljesen egyformán néz ki, igaz ő nem selfieket gyárt, hanem őt szeretik sokszor sokan lefotózni.

Szóval a selfie-junkie jelenséget számtalanszor láttam ezt, legutoljára a szexrabszolga ausztrál vendégemen és most a nigériai vendégemen is. Az ötpercenként selfie-t készítők egyik legfőbb ismertetője, hogy kamera nélkül sohasem mosolyognak mások társaságában sem, és alapvetően nem érzik jól magukat sehol. És minden egyes selfiet pózolnak, egyszerűen már nem képesek természetesen megállni, ülni és önfeledten a kamerába nevetni. De mitől is lenne természetes egy selfie? Ha egy barátunk, családtagunk fotóz le, attól válunk magunká, és attól adunk vissza a fényképnek az adott hangulatból, hogy az arckifejezésünk annak szól, aki lefényképez, és annak a pillanatnak, amiben éppen mi együtt közösen vagyunk.

Nemsokára két éve lesz annak, hogy szakítottam azzal a férfival, akivel előtte nem olyan rég, még családot terveztem. Ő is velem. A szakításunk utáni fél év azzal telt, hogy visszataláljak önmagamhoz, amit elsősorban a testem megreformálásában materializálódott. Ha képes vagyok lefogyni, akkor bármit meg tudok csinálni. Januártól augusztusig lefogytam 16 kg-ot, kész voltam találkozni valakivel, bárkivel. Feladtam a korábbi elveimet, miszerint nem állok olyan férfival szóba, aki nem "normális", akiben nincsen perspektíva. Azt gondoltam, hogy pár hónapra jó lesz egy felszines kapcsolat is, aztán úgyis gyorsan találok majd egy rendes férfit.

Mikor lezárunk egy hosszabb kapcsolatot, vagy éppenséggel már hosszabb ideje egyedül vagyunk, van úgy, hogy még mindig nem akarunk komoly kapcsolatot elkezdeni senkivel. Kényelmesebbnek érezzük egyedül maradni, de valakivel fenntartani valamilyen "kapcsolatot", mert szexre azért szükség van. Mindez első ránézésre végtelenül egyszerűnek tűnik, hiszen pont ez a cél, nem belebonyolódni senkibe, de ott vannak a fene érzelmek, amik a legtöbb szeretői kapcsolatot végtelenül bonyolultá teszik.

Egy válás után például egy olyan kapcsolatot keresünk, ami valahol az egyéjszakás kaland és a komoly kapcsolat között van. A legtöbb problémát ott látom azokban a viszonyokban, ahol nincs kimondva a felek között, hogy kapcsolatban vannak, mégis rendszeresen találkoznak, hogy óhatatlanul érzelmek vonódnak be, fontos lesz a másik. Mindig az irányít a kapcsolatban, akinek kevésbé fontos a másik. Ha a szex fantasztikus, és még jókat is lehet a másikkal beszélgetni, de egy igazi kapcsolatra a másik fél éppen alkalmatlan, vagy csak vele az, akkor könnyen találja magát az ember olyan helyzetben, hogy vesztegeti az energiáit, mert rengeteg energiát invesztál bele valamibe, ahova nem szabadna semmit se. Tényleg semmit, csak élvezni kell azokat az estéket, amit együtt töltötök, és amiket nem, azokat nem arra vesztegetni, hogy a másikon rágódtok. A probléma ezzel az, ha valaki egyedül van, de csak egy "friends with benefith" (barátság extrákkal) kapcsolata van valakivel, vagy épp csak a benefith (extrák) része van meg, mert még csak nem is barátok, akkor szinte kizárólagosan bekövetkezik, hogy érzelmeket is fog belepakolni, előbb vagy utóbb. Legtöbbször előbb. Nehéz ugyanis gépként kezelni magunkat.

Egyik kedvenc mondásom, hogy mindenkit arra kell használni amire való. Tudom ez így csúnyán hangzik első olvasásra, de próbáljátok a szavakat a maguk helyén kezelni. Egyik barátnőm most válik, és javasoltam neki, hogyha elvált, azonnal szerezzen be magának egy szeretőt. Visszakézből jött a válasza, hogy nem egyet, hanem hármat, mert ha csak egy van, akkor abba beleszeret. Tehát itt van a megoldás kulcsa, barátság extrákkal kapcsolat nem lehet monogám, ilyenből kell több.