Szeretem Katie Melua zenéjét. A Piece by piece című stúdióalbum és egy koncertfelvételem van tőle. Tavasszal meghirdették a koncertjét a Veszprémi Jazz Fesztivál keretében. A 20 000 Ft-os jegyár kissé visszafogta a lelkesedésemet, de egy korábbi üzleti partnerem felajánlotta májusban, hogy vesz nekem egy jegyet, így minden akadály elhárult előttem. Vonat már nem volt vissza aznap Budapestre, így couchsurfing szállást kellett találnom.  

Két requestet küldtem ki, mindketten igent mondtak, az első elfogadó válasz után megegyeztem Szőke Zsuzsival (27), hogy hozzá megyek. Huszonnegyedik hosztom, Zsuzsi turizmus szakot végzett, majd egy utazási irodában dolgozott Budapesten, Veszprémben egy étteremben volt manager, majd egy szállodában volt alkalmazott. Jelenleg angolt tanít magántanítványoknak. Zsuzsi 2011 októberében csatlakozott a CS-hez, csak úgy, mint én, az első évben nagyon sok vendéget hosztolt Budapesten. Kitárult előtte a világ és rettentően élvezte ezt az időszakot. 36 vendégtől van pozitív refije, de ennél persze sokkal több szörfere volt. Tavaly tavasszal szerelmes lett egy villamosmérnökbe, 2013 nyarán hozzá költözött Veszprémbe. Augusztusra várják első babájukat. Még sohasem volt állapotos vendéglátóm. Veszprémbe már jóval kevesebb requestet kapnak, főleg fesztiválok idején jönnek a vendégek. 

A vonaton megismerkedtem egy anyukával és a 19 éves lányával, akikkel elvittek Zsuzsihoz a vasútállomásról. Nem találtam meg a házszámot, így a hosztom elém jött és együtt sétáltunk fel a lakáshoz. Zsuzsi már messziről szívből mosolygott rám, én meg meglepődtem a pocakján. Ugyan a profilképén is terhes kép van, csak azt hittem, hogy az egy korábbi kép. 

A barátja, Attila is nagyon kedvesen fogadott. Odaadtam a Milka csokit, amit vettem ajándékba nekik. Elkísértek a koncert helyszínre, majd ők ottmaradtak egy párhuzamosan zajló fesztiválon. A Katie Melua koncert egy nagyon kedves téren, csodálatos környezetben volt. Az első sorba volt jegyem, némileg rontott az összképen, hogy pont előttem egy hangfal volt, ami takarta a művésznőt, így oldaltartásban a mellettem ülő nézőre rálógva kellett végignéznem a koncertet. Kate első kb 8 száma lassú, öngyilkoshangulatba ringató zene volt. A másfél órás koncertidő alatt egyszer sem nézett fel a művésznő a közönségre. Becsukott szemmel önmagára koncentrált. Félidős terhes egyébként. Viselhetőbb lett volna, ha a lassú és pörgősebb számokat jobban vegyíti a repertoárjában. Három zenész kísérte, akiknek a zenei kvalitása kivánnivalókat hagyott maga után. Semmi elképesztőség nem volt a játékukban, és a hangosítás sem volt a toppon. 

20140716_213954.jpg

Időnként Kate a billentyűzethez ült, akkor kényelmesebben nézhettem. A behunyt szem akkor sem maradt el. Két szám között mindig mondott 1-2 mondatot, mint például ő Grúziából származik, és ez valószínűleg nem tudja itt mindenki. Minden évben hazalátogat a családjához. Na meg, hogy a Balaton káprázatos, és másnap feltétlenül fürdeni fog benne. A koncert 30 %-ban Index híreket olvastam, mert unatkoztam. Ha én fizettem volna a jegyet, biztosan még idegesebb lettem volna, amiért emiatt lejöttem Veszprémbe. 

katie.jpg

A koncert előtt elmondták, hogy egy hónapja elfogytak a helyek, és tárgyaltak arról, hogy áttegyék a veszprémi Arénába a koncertet, de a művésznő ragaszkodott a veszprémi környezethez, mivel az ő zenéje odavaló. Egyébként ebben igaza van, és anyagilag sincs rászorulva a több bevételre, maximum a szervezők szívhatták a fogukat. 

 

A koncert után a várban találkoztam Zsuzsiékhoz, ettem egy sajttálat a másik fesztiválon, majd hazasétáltunk. Zsuzsi egy igazi vendéglátó, ha lehet ezt mondani. Nem csak szállást ad, hanem főz a vendégeire. Én is kaptam reggelit. Utána elkísért a belvárosba, ő orvohoz ment, én sétáltam egyet. Beültem egy kávéra valahova, majd céltalanul mászkáltam. Vettem két zacskó zabpelyhes áfonyás süteményt, az egyiket Zsuzsiéknak, a másikat magamnak ebédre. A város nagyon hangulatos és romantikus. Pároknak kifejezetten ajánlom hétvégi kirándulásként. 

2014-07-17 10.06.32.jpg

Zsuzsi dél körül csatlakozott hozzám, és elsétáltunk egy parkba, ott leültünk egy padra, majd a meleg tovább hajtott egy nemrégiben megnyílt romkocsma szerű kávézóba. Ott fagyit ettünk, majd ottragadtunk a hűvösben. Beszélgettünk volt vendégeinkről, milyen az, mikor egy CSer kihasználja a hosztját és élősködik rajta, hogyan lehet ez ellen védekezni. Beszélgettünk arról, hogy hogyan alakult úgy a kapcsolatuk, hogy fél év műlva már gyereket vállaltak. Zsuzsi mindig is anya akart lenni, 5-6 gyereket szeretne, nem árt időben elkezdeni.  

zsuzsi.jpg

Később felsétáltunk egy szikla tetejére, ahonnan lehengerlően fantasztikus kilátás nyílt a völgyre. Zsuzsi 8 hónapos terhesen gyorsabban gyalogolt a 30 fokos melegben, mint én, alig bírtam lépést tartani. 

2014-07-18 11.47.59.jpg

A vonatot épphogy elértem. Jegyvásárlás, futás, ahogy leültem, egy percen belül indult is hazafelé Budapestre. 

Kövess Facebookon és Instagramon is!