Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Első amerikai a kanapémon, aki szerelmes lesz Budapestbe

canadaflag.jpegFlagUSA.jpegHetvennyolc és hetvenkilencedik vendégeim Ali (27) és Christine (24) voltak. Ali Dubajban született, indiai felmenőktől, Torontóban, Kanadában nőtt fel, lakott pár évig Ausztriában, most Madridban él. Angoltanár a foglalkozása, és a végzettségét tekintve is angol- és franciatanár. 8 alkalommal fogadott vendégeket, és 12 alkalommal volt vendég. Beszél gudzsarátiul, angolul, franciául, spanyolul, olaszul és arabul. Christine San Franciscoban született, és nőtt fel, eddig egy alkalommal volt vendég, és ő is Madridban él angoltanárként. Angolul és spanyolul beszél. Mindketten másokkal együtt bérelnek lakást a spanyol fővárosban.

Ali és Christine Madridban ismerkedtek meg, barátok, nem járnak együtt. Azt hittem sokáig, hogy ők egy pár, a hosztolás másnapján derült ki, hogy nem azok. Vagyis ők az első külön nemű baráti páros, akiket vendégül láttam. Ali és Christine hétfő este érkeztek hozzám, pont aznap, amikor hazaértem Brüsszelből. Igent mondtam a requestjükre, mert jó levelet írtak, valamint autentikusnak éreztem, hogy 10 napos vendégeskedés után rögtön visszaadjam a CS közösségnek, amit kaptam.

Ali és Christine egy rövid Bécs-Budapest-Prága egyhetes utazáson vesznek részt. Az út Christine ötlete volt, de nem akart egyedül utazni, Ali csatalakozott hozzá. Christine nagyon jó kisugárzású, mindig mosolygó és jókedvű leányzó, Ali csendesebb, és halk szavúbb, de nagyon figyel a környezetére.

Még sohasem jártam Madridban, de jövőre tervezek menni. Nagy örömömre a Wizz-nek van járata oda is. Korábban mindig a skyscanneren foglaltam repülőjegyet, de az elmúlt másfél évben Wizz függő lettem az Erste Wizz kártyámnak köszönhetően. 2012. decemberében nyitottam számlát az Erste Bankban a Wizz kártyájuk miatt. 16 hónap alatt 106 000 Wizz pontot, azaz ennek megfelelő Forintot gyűjtöttem össze, úgy hogy minden egyes kártyaköltésem 2 %-a ment a Wizz accountom egyenlegére (azaz 100 Ft után 2 pont), amit repülőjegyekre, poggyász díjakra használtam fel. De ezen kívül elsőbbségi beszállásra, és egyéb más wizz szolgáltatásra is igénybe lehet venni. Egy pont 1 Forintnak felel meg.

11 Tovább »

Szavazd meg melyik kanapét vigyem haza!

Pár hónapja tönkrement a kanapém, azóta a vendégek a földre letett szivacson alszanak. Kell egy új kinyitható kanapé. Elmentünk az IKEA-ba Karafiáth Orsolya művésznővel, és lefotóztuk, hogy melyek jöhetnek szóba. Szerintetek melyik a legjobb? Te melyiken kanapészörfölnél legszivesebben? Vagy melyiket vinnéd haza? Amire a legtöbben szavaztok, azon fognak nálam aludni a vendégeim.

Friheten. A fekvőfotel részt bal és jobb oldalra is lehet tenni. A fekvőfotel alatt tárolóhely van. Felnyitott állapotban rögzítve marad, így biztonságosan és könnyen lehet be- és kipakolni az ágyneműt. Körbe kell párnázni mindenhol, hogy az összes pontján kényelmes legyen hátradőlni. Bézs, pink és szürke huzattal kapható. Ára: 129 900 Ft.

kan1ul1.jpg

Ugyanez kinyitva:

kan1fek1.jpg

3 Tovább »

Megnéztük a Zwack Unicum Múzeumot

Kedd délután, amerikai védőügyvéd vendégemmel, Tillmannal valamilyen kulturális, múzeumos programra vágytunk, de nem a szokásos Szépművészeti-Nemzeti-Terror Múzeum kombó valamelyikére, hanem valamilyen egyedibb, eltérőbb, mégis magyar hagyományokra épülő tárlatra. Elmentünk a Zwack Unicum Múzeumba.

Megérkezéskor nem voltak sokan a múzeumban, csak néhány vásárló a földszinten található mintaboltban. (Azt vettem észre, hogy ott olcsóbb az összes általuk forgalmazott vagy gyártott ital, mint a boltokban.) Kezdésként megnéztünk egy angol nyelvű 20 perces dokumentumfilmet Zwack Péter tolmácsolásában a család és a Unicum történelméről. A mozi után kaptunk egy kedves, helyes fiatal lány tárlatvezetőt, aki körbevezettt minket mindenhol. Az első emeleten kezdtünk, ami fényképekkel, levelekkel, plakátokkal, íratokkal mutatja be az Unicum történelmét. Az Unicumot szabadalmaztató Zwack Jánostól kezdve egészen a most cégvezető Zwack Sándorig, és az ő gyermekeiről láthatók fényképek a vitrinekben. Az eredeti Unicumos üveg is kinn van még 1883-ból, bár az egyharmad ital már elpárolgott belőle.

zwack1.jpg

Van egy fotó Zwack Péter svédországi útleveléről, amit 1944-ben kapott személyesen Raoul Wallenbergtől. Vagy nem használta, vagy hamar visszajött, mert 1945-ben már Budapesten érettségizett a wikipédia szerint. A harmadik emelet Európa legnagyobb, 17 ezer darabból álló szeszesital minipalack gyűjteményét tartalmazza. Erről egy túlméretezett szállodai minibár jutott az eszembe. A legtöbb minipalack egészen lenyűgöző és formabontó. Már nem bővítik tovább a gyűjteményt.

2 Tovább »
12
»

couchsurfing

blogavatar

A világ minden pontjáról fogadok utazókat és adok nekik szállást a kanapémon, és én is a couchsurfing.org-ot használom szálláskeresésre a saját utazásaimkor. A CS tapasztalataimat igyekszem megosztani a blogon. A CouchSurfing International Inc. és a blog között nincsen semmilyen intézményes kapcsolat. A vállalat sem a blogot, sem az íróit nem szponzorálja, és semmilyen anyagi juttatásban nem részesíti. I receive travelers from around the world and I provide them with accommodation on my couch. I also plan on using couchsurfing to find accommodation on my own travels. On this blog I write about my couchsurfing experience. There is no institutional relationship between CouchSurfing International Inc. and this blog. The company does not sponsor or pay any compensation to this blog and its authors.

Hirdetés

Facebook

Utolsó kommentek

Itt támogathatsz