Száztizedik vendégem az amerikai Anne (21) volt, Monmouth városból, Oregon államból származik. Én voltam az első couchsurfing élménye. Írt egy csodás és személyes requestet, ezért mondtam neki igent. Normál esetben nem hosztolok olyat, akinek nincs referenciája hoszt/surfer oldalon.

Öt napra kért szállást, 3 napra mondtam neki igent, de megérkezése után fél órával már jeleztem, hogy maradhat végig. Volt sok kérdése a couchsurfingről, elmeséltem neki néhány érdekes és furcsa élményemet, és igyekeztem bemutatni, mit jelent a CS közösség.

Anne egy ragyogó, mosolygós leányzó. Természetes és ösztönös, pont olyan személyiség, amilyet én nagyon szeretek. Az a típus, aki közelében jól érzed magad. Mindent könnyedén vesz, mindenre pozitívan reagál. Nem voltak karrierkérdései, nem kerültem tyúkanyó szerepbe a társaságában. Tisztán problémamentes lény.

Két napot hosztoltam még februárban százhatodik és százhetedik vendégeimet, Konni (25) és Eva (25) német diákokat, akik Hamburgból érkeztek hozzám. Konninak egy referenciája volt, Éva még soha nem próbálta a CS-t korábban. Konni vegán, Éva vegetáriánus. Még a requestjükbe beígértek egy jó vegán vacsora főzést, ami nagy lelkesedéssel vitt az elfogadó gombra, de sajnos mégsem főztek, amíg nálam voltak.

Eva beszédterapeuta, agyvérzésen átesett beteg embereket tanít meg újra beszélni, még most teszi le a master diplomáját és nagyon kezdő a szakmájában, de az elhivatottság nagyon megragadott benne. Ugyanez elmondható Konniról, aki szociális munkás, nyolc hónapot önkénteskedett Indiában, elhagyott gyerekekkel foglalkozott. A két lány tulajdonképpen megmenti a világot, és ezt túlzás nélkül állíthatom. Elárvult gyerekek, beteg emberek gyógyulásában segítenek, erre akarják feltenni az életüket. Evanak erős anyagi háttérrel rendelkező családja van, így a jövőbeli várható nem túl kiemelkedő fizetés nem jelent majd neki problémát, mégis nagyon szeretne a saját lábára állni, és csak a saját fizetéséből megélni. Konninak viszont csak az elhivatottsága van, anyagi támogatása nincsen. A tiszteletemet feléjük is kimutattam, és az volt a reakció, hogy nagyon jó ilyen visszajelzést hallani, mert megerősíti a meggyőződésüket, hogy jó szakmát választottak.

Konni eddig kb. 30 országban járt, ami a korát is figyelembe véve lenyűgöző. Havonta elutazik valahova, ha máshova nem, hát meglátogatja Norvégiában a pasiját.

Egyik este elmentünk ciderezni a Gozsduba, ott meghívtak engem is egy pohár ciderre thank you gift gyanánt, utána mindenhol külön fizettünk. Átmentünk a Kolorba táncolni, ahol hiphop zene ment. Eva és én élveztük a zenét, jól éreztük magunkat, Konni már nem annyira. Ő annyiban különbözik tőlem, hogyha én társaságban vagyok egy bulihelyen, és nem is élvezem a zenét, még nem gondolom azt, hogy mindenkinek hozzám kell igazodnia és azonnal elhagyni a helyszínt. Én ilyenkor csendesen leülök valahova, és nézem az embereket. Konninak sajnos egyre rosszabb lett a kedve, mert ő a Nirvanat szereti, de nem tudtam olyan bulihelyet, ahol a Nirvanara lehet táncolni.

Két-három éjszakánál többet nem szeretek egy vendéget hosztolni, ez az idő pont elég arra, hogy valamennyire megismerhessem ki lakik nálam, és azokat a témákat átbeszélhessük, ami mindkettőnket érdekel. A negyedik naptól szokott elkezdődni a szeparációs programok, például, amikor én otthon maradok, a vendégem meg csinál valami mást, azaz hostel funkciót látok már el, mint CS élményt. Nem mondanám, hogy ráunok a vendégeimre a negyedik naptól, de közel van ehhez az érzéshez.

Száznyolc és százkilencedik vendégeim, Alexandre Cukier (30) 2 éjszakára kért tőlem szállást magának és a barátjának, Anthonynek (29). Mindketten Párizsban élnek 1-2 éve. Anthony Lille-ből származik. Nagyon vicces és egyedi requestet írt, és bár csak egy referenciája volt, mégis igent mondtam. Később megkérdezte mit hozzon nekem Párizsból, Sauternest kértem. Utána írt még egy levelet, hogy 4 éjszakára szeretnének maradni, majd még egy éjszakára visszajönni pár nappal később, erre azt reagáltam, hogy 2 éjszaka elég lesz.

Csütörtök este megérkeztek a fiúk. Hamar megtaláltuk a közös hangot, odaadták a desszertbort, én megmutattam a szobájukat. Örültünk. Én közvetlen előtte értem haza egy befektetői megbeszélésről. Pénzügyi tőkét próbálunk bevonni egy startupunkra, viszonylag izgatott voltam, de jókedvű. Felajánlottam nekik, hogy maradhatnak végig nálam az itt-tartózkodásuk alatt. Megköszönték. Hoztak egy üveg vörös bort is, amit már Pesten vettek, kibontottuk, mert a biokémikus azt mondta, hogy napi 2 pohár vörösbor nagyon jót tesz a koleszterinszintnek. És mivel fontos nekünk az egészségünk, követtük a tanácsait.

Egyből indultunk vacsorázni. Elvittem a fiúkat a Menza étterembe a Liszt Ferenc térre, én finom lazacot ettem, ők valami magyar ételt. Nem voltak elragadtatva, közepesnek értékelték. Akkor még nem tudtam, hogy nincs semmi, amit igazán megdicsérnének, aminek szívből örülnének, vagy amiért lelkendezni tudnának. Egyszerűen csak nem tudnak/akarnak. Meg úgy éreztem ez egy felvett szokás is: sokkal sikkebb közepesnek értékelni valamit, mégha az igazán jó is. Szépen szétosztottuk a számlát hármunk között, és átsétáltunk a Gozsdu Udvarba.

Alexandre nyitott érdeklődő, kedves fiú. Bármiről lehet vele beszélgetni, és a kritikus helyzeteket többféle oldalról szemléli. Tanult, körültekintő. Biokémikus srác. Az utazása előtt 10 nappal küldték el a munkahelyéről indoklás nélkül. Egy laborban volt kutató, koleszterin a szakterülete. Anthonyval kitalálták, hogy búfelejtőnek elutaznak Budapestre kikapcsolódni. Fél éve ismerkedtek meg, Anthony volt a blabla car sofőrje Alexandre-nak. Alexandre visszatérése után megpróbál állást találni, mint kutató. Mesélte, hogy a túlképzettsége gond, de alacsonyabb beosztású állásban is elhelyezkedne, ha maradhatna a területén. Az együtt töltött idő alatt gyakran viccelődött azzal, hogy meleg. Igazán a végére se tudtam eldönteni, hogy mennyi ebből a vicc és az igazság. Szerintem a felfedező korszakát éli..

Anthony laza srác, brit akcentussal beszéli az angolt, bár néha érthetetlenül morog/motyog, olyankor többször vissza kellett kérdeznem mit akar mondani. Szintén szingli srác. Angolt tanít franciáknak, de üzleti kommunikációs diplomája van, mint nekem és nincsen ESL teacher papírja. Emellett domain neveket foglal lenne annak reményében, hogy később eladhatja magasabb összegért. Olyan privát GoDaddy vállalkozást visz.

Megérkeztünk a Gozsdu Udvarba a Pointer Pubba, kirendeltük vegyesen a csapolt cidereket és söröket, innentől már végig a fiúk állták az én számlámat is. Időnként kiléptünk Alexandreval cigizni, ezt Anthony rossz néven vette, és a második szál előtt visszahúzott a kocsmába, hogy ne cigizzek többet. Ez olyan macsós, én mondom meg mit csináljál viselkedés volt, de kedvesen csinálta, így ráhagytam. Később kiszöktem, és mikor visszajöttem egy párral dumáltak, a lányt egyből bemutattak nekem.

Néhány mondat után kérdezi tőlem a hölgy:
- Te honnan származol?
- Én egy helyi lány vagyok.
- Ohh, magyar? Tényleg? - a nyakamba ugrik az örömtől. A nyakba ugrás nem valami angolos szokás, de visszaölelem.
- Nem találkoztál még magyarral?
- Nem, te vagy az első!
- Te angol vagy, ugye?
- Igen, bemutatom neked a barátomat. - blablabla.. aztán..
- Áruljátok már el, angol létetekre mit kerestek Budapesten egy angol kocsmában? Az van otthon is.
A lány körülnéz - Ez nem romkocsma? Mi romkocsmát keresünk, és gondoltuk ez az.
- Hát ez nagyon nem romkocsma. Ti leragadtatok egy angol kocsmában, és azt hittétek ez egy romkocsma? - itt elkezdek megállíthatatlanul röhögni. Aztán megmutattam nekik az utat a Szimplába.

Százötödik vendégem, Chandler (28) Amerikából, Seattle-ből érkezett hozzám. 2012 óta tag, 15 referenciája van vendégektől és vendéglátóktól vegyesen. Jó fej srác volt, tipikus amerikai. Egy vitorláshajón lakik, mert sokkal olcsóbb a bérleti díja, mint egy lakásnak. Cateringet szervez rendezvényekre, fotózós városnézős túrákat visz turistáknak. Van egy csodaszép barátnője, aki Bécsben él. Couchsurfingen keresztül jöttek össze, Chandler hosztolta a lányt Seattleben. Chandler most 3 hónapig Európában van, de gondolkodik azon, hogy Bécsbe költözzön.

Művészeti főiskolára járt fotózást tanulni. Egy nagyfilmes kamerát hozott magával, azzal fotóztuk a Kossuth teret. Igazán ő fotózott, én meg néztem, hogy csinálja. Én nem úgy fotóztam volna. Mindketten profi fotósok vagyunk, ő annyiban előrébb van, hogy most is aktív, én meg 10 éve már nem. Viszont kacérkodom a gondolattal, hogy művészi szinten visszatérek, de fotóriporter már nem lennék újra. Órákat beszélgettünk a fényképezésről, perspektivákról, hogy volt régen, és mi nem változott mostanra sem. Készítettem róla egy rosszúl megvilágított fotót a lakásomban.

Chandler meghívott egy ananászlére a zsidó negyedben, de alapvetően külön fizettünk mindenhol. Ő is kávé függő, mint én. Elvittem a kedvenc kávézómba, a Madalba. Rendeltünk egy-egy kávét, és azt mondta, na ez az az íz, amit Seattleben is megkap, de egész Európában nem jutott hozzá. Később még vissza is szaladt egyedül, hogy vegyen egy kis 25 dekás angol kávét 4000 Ft-ért.

Mondtam neki, hogy tervezek egy Észak Amerikai nyugati parti túrát, és Seattlet is útbaejteném, mondta, hogy szóljak, ha indulok és megtervezi nekem az egészet, hogy a legolcsóbb és leghatékonyabb legyen. Bírtuk egymást, de voltak üres pillanataink, nem az a jó hallgatás együtt, amikor mindenki elvan a saját gondolataival, hanem inkább az unatkozóshoz közelítő. Hálistennek nem volt gyakori. Kaptam tőle még egy Seattleből származó kézműves mogyorós étcsokoládét, ami eszméletlenül finom volt.

Százharmadik vendégem a brazil Catherine Freie (32) Braziliából, San Paoloból érkezett hozzám. Élt világszerte mindenhol, most épp három hónapot tanul olaszul Rómában. Szakmáját tekintve világosító brazil filmekben. Miután visszatér hazájába, egy lámpákat kölcsönző filmes céget fog vezetni. Kb. 15 referenciája van főleg hosztoktól.

Napközben érkezett meg hozzám letenni a cuccát. Nem volt elsőre szimpatikus, zajos és hangos volt, sercegős nikotinos hanggal. És nem voltunk egy energiaszinten. Készültem egy hétvégi vizsgára, megkértem rá, hogy este találkozhassunk a belvárosban. Elsétáltunk a Gozsduba ciderezni. Perceken belül teljesen megváltozott róla a véleményem. Catherine tele volt energiával és vibrálással, és én is "kész voltam" ezt befogadni. Beszélgettünk a brazil filmiparról, az utazásairól, a különböző kontinenseken töltött kalandjairól. Férfiakról és kapcsolatokról. Catherine független és szabad nő, a szó szoros értelmében. Leráz magáról minden konvenciót, és a saját szabályrendszere szerint éli az életét. Szeret minden eset bulizni valahol, ismeretlenekkel ismerkedni és imád inni. Ezt be is bizonyította a nálam töltött 3 nap alatt. Egész este ő állta a számlánkat. A fotó Catherineről már sötétedéskor készült mobillal, így technikailag mind rossz lett.

Hazafelé menet meglepődött, hogy a villamosmegállóban beszálláskor türelmesen megvárjuk, amíg mindenki kiszáll a szerelvényből és csak azután szállunk be. Rómában azonnal tolakszik mindenki. Mondtam neki, hogy igen, nekem is hasonló tapasztalatom volt Nápolyban. Ő is látta, hogy a mi rendszerünk logikusabb és kényelmesebb. Mondtam neki, hogy éljen kicsit Londonban, bár ott nincs villamos, és a buszon máshol szállnak fel és le az emberek, de türelmet lehet tőlük tanulni. A Király utcában a parkoló autókról összeszedte a havat, sosem látott még havazást, és boldog volt, hogy ezt itt megélhette. Mondtam neki, hogy nem, ez nem havazás, de ő ragaszkodott hozzá, hogy ez az.

Másnap és harmadnapot már nem töltöttük együtt, csak a szállásadója voltam. Készültem a vizsgáimra, nem mehettem sehova.