Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Az utazók Isten küldöttei - III. rész

Csonka Gábor 127 országban utazott eddig, ahol az első években napi 2.5 dollárt, az utolsó években 4-5 dollárt költött a területtől függetlenül, akár Ázsiában, Amerikában vagy Európában járt stoppal. CouchSurfingon keresztül szállt meg, ha az nem volt, akkor hálózsákban a szabad ég alatt parkokban. 9 évig folyamatosan utazott, 2 hete hazatért véglegesen Magyarországra. Most még úgy érzi, hogy végleges. Utazásai élményeit egy saját blogon örökíti meg. Gábor a Buddhista Főiskolára járt, tanár szakon végzett, jelenleg túrákat vezet külföldön. 439 pozitív referenciája van, ebből 174 hosttól és 46 surfertől. Az interjú első részét itt, a második részét pedig itt olvashatjátok.

Voltak teológiai vitáid muszlimokkal?
Pakisztánban folyamatosan meg akarnak tériteni, mert az jó pont lesz nekik a mennyországban. Vallásfilozófiát tanultam, ártatlanul megkérdezek dolgokat, amire nem tudnak válaszolni, majd ajánlják a lahori Iszlám Egyetemet, ahova menjek el, és ott választ kaphatok a kérdéseimre. A válaszom erre mindig az volt, hogy de hát te akarsz megtéríteni, és nem az egyetem, akkor hogyan akarsz megtériteni, ha te magad sem tudod a választ arra, amiről beszélsz? Ilyenkor lezárjuk a témát és picit elgondolkodnak a hitükön, hogy mennyire hit alapú és nem tapasztalat alapú a vallásuk, vagy ahogy ők megélik. Beszéltem törzsi pastun talib vezetőkkel is, akik hiperintelligensek, de van egy iszlámhoz fűződő értelmezésük, amiből nem tudod kirángatni. És hiába próbálom az érme másik oldalát felmutatni, elakad az érvelés, mert nem tudod őket meggyőzni.

Mondtam nekik, hogy megértem, hogy a saját feleségedet beburkálod, s nem is mehet ki otthonról, és a saját lányodat nem engeded iskolába, de miért tiltod meg ezt más családnak? Lelőnek tanárokat, iskolákat gyújtanak fel Afganisztánban, ha kiderül, hogy ott lánygyerekek oktatását is elvállalják. Egy nő ott arra való, hogy 14 évesen férjhez menjen, gyerekeket neveljen és főzzön, tartsa rendbe a házat, ehhez meg nem kell tanulni. Pakisztánban egy afgán menekülttáborba mentem angolt tanítani. Az órán feltettem a kérdést a gyerekeknek, hogy mik akarnak lenni, ha befejezik a tanulást. Többen a tanári pályára szavaztak. Erre megkérdeztem, hogy akkor visszamennek majd Afganisztánba tanítani? Mire a gyerekek rémült válasza: dehogyis, hiszen ott lelövik a tanárokat. Erre ránéztem a korábbi vita partneremre, aki próbálta szépíteni előttem a valóságot, s láttam, hogy lesüti a szemét.

12 Tovább »

Az utazók Isten küldöttei - II. rész

Csonka Gábor 127 országban utazott eddig, ahol az első években napi 2-3 dollárt, az utolsó években 4-5 dollárt költött a területtől függetlenül, akár Ázsiában, Amerikában vagy Európában járt stoppal. CouchSurfingon keresztül szállt meg, ha az nem volt, akkor hálózsákban a szabad ég alatt parkokban. 9 évig folyamatosan utazott, 2 hete hazatért véglegesen Magyarországra. Most még úgy érzi, hogy végleges. Utazásai élményeit egy saját blogon örökíti meg. Gábor a Buddhista Főiskolára járt, tanár szakon végzett, jelenleg túrákat vezet külföldön. 439 pozitív referenciája van, ebből 174 hosttól és 46 surfertől. Az interjú első részét itt olvashatjátok.

Volt olyan, hogy nem találkoztál a vendéglátóddal?
Etiópiában egy olasz pasi hostolt, egy nagy házban élt, ahol egy külön házrészt adott nekünk. Elmondta a ház szabályait, hova lehet menni és hova nem. A következő 3 napban nem is láttuk. Egy alkalommal elcsíptem a kertben, próbáltam beszélgetést generálni, hogy ismerjük meg egymást és megkérdeztem tőle, hogy miért mondott igent a requestemre? Azt válaszolta, hogy szeret segíteni az utazóknak, de nem kíváncsi rájuk, látott már elég külföldit életében.

Van legkedvesebb CS élményed?
Nehéz kiválasztani egyet, de egy találkozás különösen fontos a számomra. 2005-ben Brazíliában egy lány válaszolt, már az is ritka, hogy egyáltalán válaszolnak, nemhogy igent is mondjanak. Megbeszéltük az időpontot és a helyszínt. Ültem a hátizsákomon és vártam rá, de Csonka Gábor egy hosszú út után lepukkant utazónak festett, nem épp vonzó külsővel, mintha épp egy bankból jött volna ki. Végül megérkezett a lány, de később elmesélte, hogy miután meglátott, 5 percig gondolkodott, hogy odajöjjön e. A hölgy egy középosztálybeli gazdag családból származott és nem erre számított. Beültem a kocsijába, hazamentünk, majd némi formális beszélgetés után jó éjszakát kivánt nekem, bement a szobájába és bezárta az ajtót. A lány félt tőlem. Másnap reggel találkoztunk, elmondtam neki, hogy elmegyek, mert semmi értelme nincsen úgy a közös CS élményüknek, ha ő nem bízik meg bennem. Elkezdtünk reggelizni, találtunk közös témát, és valahogy a lány feloldódott.

1 Tovább »

Az utazók Isten küldöttei

2416965_l_42f6b63da6a2d25ee249b1ba098d5726.jpgCsonka Gábor 127 országban utazott eddig, ahol az első években napi 2.5 dollárt, az utolsó években 4-5 dollárt költött a területtől függetlenül, akár Ázsiában, Amerikában vagy Európában járt stoppal. CouchSurfingon keresztül szállt meg, ha az nem volt, akkor hálózsákban a szabad ég alatt parkokban. 9 évig folyamatosan utazott, 2 hete hazatért véglegesen Magyarországra. Most még úgy érzi, hogy végleges. Utazásai élményeit egy saját blogon örökíti meg. Gábor a Buddhista Főiskolára járt, tanár szakon végzett, jelenleg túrákat vezet külföldön. 439 pozitív referenciája van, ebből 174 hosttól és 46 surfertől.

Hogyan kerültél kapcsolatban a CouchSurfingel?
2003-ban hosszabb utazásra indultam, amit eredetileg egy éves útnak terveztem. Az egyik ismerősöm ajánlotta a Servast, a belépés előtt el kellett mennem egy interjúra. A beszélgetés alatt a Servasosok javasolták nekem a CS-t, mivel az sokkal flexibilisebb folyamatosan mozgó turistáknak. Beregisztráltam, de nem foglalkoztam az oldallal. Azonban egy évvel később kiraboltak Afrikában, Zambiában, és ott gondoltam először, hogy ideje kipróbálni a CouchSurfinget. Senki nem válaszolt, de a Servas akkor kisegített. Találtam egy hipergazdag ürgét, aki szállást adott.

Mikor adsz negatív referenciát?
Negatív referenciát csak akkor hagyok, ha valaki pénzt lop tőlem. Vannak emberek, akiknél azt is kivágja a biztosítékot, hogy nem érik el a hostukat az első fél órában, majd egyből írnak egy negatív referenciát. Nem értem ezeket a CS tagokat. Én ilyesmiért sosem hagynék negatív referenciát.

4 Tovább »

Beperel az RTL Klub, mert nem néztem a Való Világot

20090702ingatlana8.jpegTegnap este publikáltam egy posztot, amiben leírtam az RTL Klub Híradó Couchsurfing riportjáról szerzett forgatási élményemet. A posztban eredetileg közzétettem egy beszélgetést, ami az operatőr és közöttem zajlott az autóban útban a CS party felé. A dialógusunk alatt szóba került az RTL Való Világ című műsora, amiről én elmondtam, hogy a legelső szériából láttam kb két adást, azóta egyet sem. Megbeszéltük, hogy én nem tartozom a VV nézők tábora közé, ami "látszik is rajtam".

Ma délelőtt a poszt Index címlapra került. 5 nem fogadott hívást kaptam egy ismeretlen számról, visszahívtam 13.00 után. A riporter lány jelentkezett be azzal, hogy adja a szerkesztőt. Az alábbi beszélgetés zajlott le közöttünk.

Híradó szerkesztő: - Olvastuk a blogbejegyzésed. Nem tetszik nekünk, amit a Való Világról írtál. Ez egy magánbeszélgetés volt a kocsiban, amit te közzétettél. Ehhez nincs jogod. Az Indexet is felhívtuk, hogy távolítsák el a posztot, de ők nem voltak segítőkészek. Így most téged hívunk.

Én: - A saját véleményemet tettem közzé a Való Világról, ezt nem tehetem meg? Leírtam a blogban, hogy nem néztem soha. Ez olyan nagy baj?

Szerkesztő: - Igen, mert ezt nem írhatod le!

Én: - Oké, hogyha ez annyira zavar titeket, akkor törölhetem a bejegyzésből a béke kedvéért.

Szerkesztő: - Jogi útra fogjuk terelni, és átadjuk a jogászoknak az ügyet! Be fogunk perelni téged, ez nem gond nekünk.

151 Tovább »

RTL Klub Híradó - Benne leszek a tévében!

rtl-hirado.jpegHétfőn megkeresett az RTL Klub Híradó, hogy szeretnének velem interjút készíteni a CouchSurfingről a lakásomban, valamint az éppen nálam levő vendégeimmel is. Igent mondtam.

Szerda 20.00 után érkezett meg hozzám egy fiatal operatőr és egy helyes fiatal riporternő. Kati riporter elmesélte, hogy úgy talált a kanapészörfre, hogy még a nyáron épp a postaládájából szedte ki a Helyi Téma nevű ingyenes újságot, amit ki akart dobni a kukába, de véletlenül a kezében maradt és útközben belelapozott. Ebben talált egy részletes bemutató cikket a CouchSurfingről. Utána ráguglizott a CS kulcsszóra, és az első oldal kidobta a blogot.

Kezdetben megmutattam az otthonomat, a vendégszobát ahol a surfereim laknak és a konyhát. Az első felvételek a blogomról készültek, valamint úgy kellett tennem, mintha épp posztot írnék. Készült felvétel még a CS nyitólapjáról és a térképről, hol vannak kanapék a világon. Az interjút a hálószobámban vették fel, kb 5 percet beszélgettünk: Hogy találtam a honlapra? Miért jó a CouchSurfing? Honnan fogadtam vendégeket? Milyen szabályai vannak a CS-nek? Merre utaztam a CS-en keresztül? Stb. A sugárzott anyagban viszont csak kb. 4 mondat volt látható. :-)

21 Tovább »

couchsurfing

blogavatar

A világ minden pontjáról fogadok utazókat és adok nekik szállást a kanapémon, és én is a couchsurfing.org-ot használom szálláskeresésre a saját utazásaimkor. A CS tapasztalataimat igyekszem megosztani a blogon. A CouchSurfing International Inc. és a blog között nincsen semmilyen intézményes kapcsolat. A vállalat sem a blogot, sem az íróit nem szponzorálja, és semmilyen anyagi juttatásban nem részesíti. I receive travelers from around the world and I provide them with accommodation on my couch. I also plan on using couchsurfing to find accommodation on my own travels. On this blog I write about my couchsurfing experience. There is no institutional relationship between CouchSurfing International Inc. and this blog. The company does not sponsor or pay any compensation to this blog and its authors.

Hirdetés

Facebook

Utolsó kommentek

Itt támogathatsz