Az életem annyiban változott meg az elmúlt egy évben, hogy gyakran vagyok Londonban egy helyes brit srácnak köszönhetően. Most épp 3 hétig vagyok itt. Semmi különös. Későn kelek, elmegyek a délben kezdődő bikram jóga órára, hazamegyek, kimosom a ruháinkat és a vizes bikram cuccokat, kitakarítom a lakást, leülök a gép elé dolgozni, aztan kora este megjön a pasim. Néha főzök. Vagy elmegyünk valahova, vagy maradunk itthon. Napközben viszont egyedül vagyok.

A bikram jóga klubba csak echte angolok járnak, én vagyok az egyetlen turista. Nyáron még vehettem 35 fontért korlátlan 30 napos bérletet, második alkalommal már a sima bérlet árak vonatkoztak rám is. Korlátlan alkalom 30 napig 150 Font (uhh), én egy 10 alkalmas bérletet választottam 92 Fontért. Szombaton kiszurkoltam az árát, lejógáztam egy alkalmat, majd hazamentem, és otthon leülve ismét átnéztem az opciókat. Találtam egy olcsóbb és korlátlan alkalmú off-peak bérletet, ami csak 77 Font. Ezt nem ajánlotta fel a recepciós lány. (Csak reggeltől délig tartó órákra vonatkozik, és hetente háromszor egy délutáni foglalkozás). Délután visszamentem, hogy visszacseréljem a bérletemet erre, hiszen egyébként is a déli órákra járok, és legalább mehetek, amennyit akarok. A menedzser volt ott, elmondtam a problémámat és szó nélkül átírta a bérletemet és visszaadott 15 fontot. Budapesten ez lehet, hogy nem így lenne. Tetszik ez az azonnali kérdés nélküli korrektség.

Az öltözőben nincs az a családias hangulat, mint ami a budapesti stúdióban van, ahova szintén járok. Senki nem szól egymáshoz, el se köszönnek a lányok távozóban. Valamelyik óra előtt a recepción álldogálva a tanár rámutatott a mellettem álló kisfiúra és büszkén újságolta, hogy milyen cool, hogy ő is ide jár, pedig csak 11 éves. Annyit reagáltam, hogy otthon ez nem megengedett, 18 év a korhatár. Kérdezte, hogy hol van az otthon. Aztán az órán az egyik ászanánál törülközőt használtam könnyítésképp a kitartáshoz. Odajött és mondta a mikrofonba, hogy dobjam le a törülközőt, mert nem megengedett. Talán ez Budapesten elmegy, de itt nem. Revenge. Csak könnyed ügyfél mosolygás jött ki belőlem válaszul, na meg nem akartam visszaszólni a teremben még jógázó 40 angol előtt.

Kedd délután, amerikai védőügyvéd vendégemmel, Tillmannal valamilyen kulturális, múzeumos programra vágytunk, de nem a szokásos Szépművészeti-Nemzeti-Terror Múzeum kombó valamelyikére, hanem valamilyen egyedibb, eltérőbb, mégis magyar hagyományokra épülő tárlatra. Elmentünk a Zwack Unicum Múzeumba.

Megérkezéskor nem voltak sokan a múzeumban, csak néhány vásárló a földszinten található mintaboltban. (Azt vettem észre, hogy ott olcsóbb az összes általuk forgalmazott vagy gyártott ital, mint a boltokban.) Kezdésként megnéztünk egy angol nyelvű 20 perces dokumentumfilmet Zwack Péter tolmácsolásában a család és a Unicum történelméről. A mozi után kaptunk egy kedves, helyes fiatal lány tárlatvezetőt, aki körbevezettt minket mindenhol. Az első emeleten kezdtünk, ami fényképekkel, levelekkel, plakátokkal, íratokkal mutatja be az Unicum történelmét. Az Unicumot szabadalmaztató Zwack Jánostól kezdve egészen a most cégvezető Zwack Sándorig, és az ő gyermekeiről láthatók fényképek a vitrinekben. Az eredeti Unicumos üveg is kinn van még 1883-ból, bár az egyharmad ital már elpárolgott belőle.

Van egy fotó Zwack Péter svédországi útleveléről, amit 1944-ben kapott személyesen Raoul Wallenbergtől. Vagy nem használta, vagy hamar visszajött, mert 1945-ben már Budapesten érettségizett a wikipédia szerint. A harmadik emelet Európa legnagyobb, 17 ezer darabból álló szeszesital minipalack gyűjteményét tartalmazza. Erről egy túlméretezett szállodai minibár jutott az eszembe. A legtöbb minipalack egészen lenyűgöző és formabontó. Már nem bővítik tovább a gyűjteményt.

A Marilyn bejáratánál rögtön a színpadba botlottunk a vendégemmel. Benn lehangolóan kevés vendég, bár nagyon sok dolgozó lány volt. Az egyik kanapén öreg kövér fickók ültek körülöttük kb. 10 lánnyal, pont úgy, mint a gengszter filmekben. Rendeltünk egy whiskyt és egy cidert, a számlán a két tételt 2500 Ft, 2500 Ft-ként tüntették fel. Úgysejtem bármit rendelhetünk, 2500 Ft-ba kerülhet tételenként. Igencsak meglepett, hogyan kerülhet ugyanannyiba a cider, mint a whisky, de Josh szerint nem kell logikát keresni a sztriptíz bár itallapjában, ez tulajdonképpen a belépő ára. Felültünk a pulthoz a szinpad mellé, ahol a lányok kb. 3-4 percenként váltották egymást. Mindenki bikiniben vagy szexi fehérneműben táncolt, amit egyáltalán nem vettek le. A testük viszont egyszerűen fantasztikus volt, mindenkinek modell alkata volt. Azt nem mondanám, hogy nagyon tehetséges táncosok lettek volna, de módfelet hajlékonyak. Inkább csak táncikáltak. Nem igazán érződött, hogy komoly rúdtáncos iskolai képzés állna a hátuk mögött. Az egyik lánynak raktam 500 Ft-ot a bugyijába, amit két puszival köszönt meg. Az arcomra adta, mielőtt megkérdeznétek.

Kisvártatva feltűnt mellettünk a hely legrondább strippere és ajánlgatta az öltánc szolgáltatásukat. Jeleztük neki, hogy később akár választunk valakit, de most egyelőre élvezzük a műsort. Kb. 10 perc elteltével ismét megjelent, akkor már csak direktbe Joshoz beszélt, kérte, hogy vigye el őt egy lap dance-re. Josh kedvesen közölte vele, hogy a feleségével van épp (aki én lennék), és a pénztárcáját is én őrzöm. Erre a lány gyorsan felszívódott. Egy perccel később két nagyon kövér lány ment fel a színpadra neglizsében és táncolni kezdett. Ez volt az a pont, amikor úgy éreztük ideje elhagyni a helyszínt. Hívtunk egy taxit.

Egy holland srác szervezett egy háromnapos vacsora maratont. Minden este más a helyszín és a séf. A költségeket pedig szétdobjuk egymás között.

Csatlakoztam az első estéhez, amire az volt kiírva, hogy megtelt, de várólistára kerültem. Még másnap kaptam egy levelet, hogy valaki lemondta reggel, tehát mehetek. És megkaptam a címet. Ohh, jajj. Boráros térig 6-os villamos, onnan HÉV Csepelre, és onnan még busz, majd 10 perces gyaloglás. Életemben egyszer voltam taxival Csepelen, az akkori takarítónőmhöz mentem a lakáskulcsomért, amit elhagytam aznap este.

Nem baj, ismerd meg hazádat! Épp a hatos villamoson ültem, amikor beesett egy email Balázstól, egy kedves pesti CSertől, akit egy másik vacsorán ismertem még meg, hogy elvisz kocsival. Yay! A Boráros téren megvártam, a Mekiben ettem addig krumlit és tortát és ittam kávét. Megérkeztünk egy kertes házas vidékre. A vendéglátónk egy csendes német srác volt Kölnből. 5 éve él Magyarországon. A Lufthansanal dolgozik informatikusként. Volt még raktam kívül négy magyar, két kínai, egy holland és egy belga vendég.

Megérkezés után rögtön vissza is fordultunk, hogy elmenjünk a helyi Tescoba bevásárolni alapanyagokat a vacsorához. Én vettem 4 cidert, orchidea kaspót és edényszárítót is a saját keretemre. Ritka lehetőség az életemben Tescóban járni, egy sincs a közelemben.

A séta jó lehetőség felfedezni új látnivalókat a környéken, érdekes történelmi tényeket tanulni a környékről, ahol élünk és ezzel remek vendéglátóvá válni. De családi és/vagy baráti programnak is kiváló. Íme hogyan kreálhatunk egy teljesen saját sétát 5 könnyű lépésben:

1. Találj ki egy útvonalat. Ha nem tudod hogyan kezd el, vegyél ötleteket útikönyvből, érdekes lehet elkezdeni a saját környékeden, amit vélhetően nagyon jól ismersz. Adj hozzá olyan utcát is, ahol még sohasem jártál. Használj Google Maps-et, nyomtasd ki (vagy ragadd meg az okos telefonodat) és vidd magaddal.