Otthagytam a lányokat a stencilező műhelyben, és kerestem egy kávézót. Egy gyerekvigyázó hely utcára néző teraszán kávézó működött, beültem oda lattet inni. Eldöntöttem, hogy nem költözöm át ma a másik hosztomhoz, szeretnék még Mariaval maradni egy estét. Bevállalom érte a hostel feelinget. 

20140521_111509.jpg

Onnan elindultam a tengerpartra. Az odafelé út borzasztó volt. Maria írásbeli instrukcióját követve, Thesszaloniki fő utcájáról felszálltam egy buszra, ami Maria szerint az Ikeahoz visz majd. Nem oda vitt, a buszon olvastam, mikor bemondták, hogy végállomás, valahol a külvárosban találtam magamat. Mondtam a sofőrnek, hogy az Ikeahoz mennék, átküldtek egy másik buszhoz, ami hálistennek 5 percen belül indult, annak a végállomása az Ikea volt. Akkor már kb. 1 órája buszoztam. Az Ikeatól vettem több buszjegyet, és leültem várni a járatomra. Nem emlékszem a helység névre, de valami Epami volt a neve. Valószínűleg tévedek. A buszomra konkrétan 1 óra 10 percet kellett várni. Érdekes mód nem lettem ettől ideges. Elfogadom, hogy a tömegközlekedés itt ilyen. Hektikus. Egy helyi mutatta meg hol kell leszállnom. A kávézótól a tengerpartig röpke 3 órát utaznam. 

Kisétáltam a partra, és én voltam az egyetlen ott tartózkodó. Nyitva volt a strandbüfé, vettem egy cappuccinót 2.5 Euróért és egy fél liter ásványvizet 0.5 Euróért. A napágyat ingyen adták. A strand nem volt különösképpen szép, ronda se, de a célnak megfelelt. Fél óránként bementem úszni kicsit, majd visszafeküdtem napozni. Fürdőzés előtt mindig beadtam a táskámat a büfébe. Olvastam és bámultam a vízet, és tulajdonképpen azt is élveztem, hogy teljesen egyedül vagyok egy tengerparton. Ilyen élményem még sohasem volt. 

20140521_170429.jpg

Elkaptam a 18.15-ös buszt vissza az Ikeaba, és onnantól már az átszállásokra semmit sem kellett várni. Valamikor 20.00 körül értem a hosztjaim lakásához. Maria otthon volt. Meglepetés és örömteli hír volt, hogy aznap este nem lesz más vendég rajtam kívül. 

Mária 4 éve hosztol vendégeket, mindig csak nyáron kb. 3 hónapig, és idéntől heti 5 napot. Kell nekik 2 nap "pihenő". MINDEN requestre igent mond, legyen a kérés bármilyen szar is, vagy/és az adatlap teljesen üres. Maria segíteni akar minden kanapészörfösön. Havonta átlagosan 100 (száz!!!) vendéget fogad, tehát a 4 év alatt olyan 1200-1500 vendég közé saccolja az eddigi vendégei számát. Ő maga 10 alkalommal használt Couchsurfinget. 

IMG_7318.jpg

Nem volt igazán rossz tapasztalata, azaz senki nem lopott el semmit, és senki nem volt vele erőszakos. A vendégek jó nagy többsége ingyen szállásnak használta a vendégszeretetét, és nem volt igazán kommunikáció közöttünk. Ez a referenciái száma is tükrőzi, mivel 150 vendégtől van referenciája, azaz pont a 10 %-a vette a fáradságot, hogy írjon róla. Írtam korábban erről, hogy a requestek 90 %-a szar, azok a userek írnak, akik sohasem hosztolnának másokat, és csak ingyen szállodának használják a couchsurfinget. Maria referencia száma, és a hányan használták őt ingyen szállásnak, és hány százalék akarta őt is megismerni is tükrőzi a 90-10%-os arányt. 

Maria minden vendégének ad kulcsot, nyilván limitált pékdányszámban. 3 db extra kulcsa van, ha több különálló vendéget fogad egyszerre, akkor a negyedik már alkalmazkodik a "nyitvatartáshoz". Mi viszonylag sok időt töltöttünk egymással, mert nekem igényem volt rá. Minden vendégnek megadja ezt a lehetőséget: Maria több programjához lehet csatlakozni, és otthon is minden nap több órát tölt, amikor lehet vele beszélgetni. 

A thank you giftek kérdésemre is pont a 90-10 %-os választ adta. Azaz a vendégek 90 %-ától nem kapott semmit. Értsd nem vittek ajándékot, nem főztek neki. Maria azt is elmondta, hogy őt még soha egyetlen vendége se hívta meg egy italra, vagy vacsorázni. Mikor elmeséltem neki, hogy az én vendégeim nagy többsége meghívott italra/vacsorázni/kávézni stb, és a vendégeim 90 %-a adott ajándékot (vagy főzőtt, vagy fizetett egy/sok cidert stb), akkor ezen teljesen megdöbbent. Mondtam neki, hogy ez azért van, mert én a requestek 95 %-ára nemet mondok, kiszórom a selejtet és csak a jók között válogatok. És a jó élmény-semleges élmény pont ezt a számot reprezentálja: 90 %-ban jó CS élményem van, 10 %-ban semleges. Rossz még nekem sem volt. Idegesítőek voltak. Pl. az olasz srác, aki nem beszélt angolul, vagy a büdős német stoppos srácok.

Marianak is elmondtam, hogy nem sok értelmét látom annak, amit csinál. Értem, hogy segíteni akar másokon, de a couchsurfing még sem ezt jelentené. A couchsurfing alapvetően egy nemzetközi barátkozós oldal, és ha olyanokat engedünk be az otthonunkba, akinek már a requestjéből is látszik, hogy kurvára nem akar velünk barátkozni, csak kell egy hely aludni, akkor ezzel inkább árt a mozgalomnak, mint használ. (A shity vendégek megtanulják, hogy maradhatnak seggfejek, akkor is lesz egy hülye, aki igent mond nekik). Valamint azt gondolom, hogy ez rohadtul veszélyes is. Nekem az adatlapomon is kinn van, hogy csak olyan írjon nekem, akinek vannak referenciái. Soha nem hosztolnék olyan CSert, akinek nincs refije, mivel nem én akarok a kísérleti alany lenni, aki teszteli az idegent. Nem akarok veszélyhelyzetbe kerülni a saját otthonomba, és nem tudok megbízni olyan emberben, akiről semmilyen leinformálható forrásom nincsen.

Idéntől még szigorítottam a feltételeimen, olyanokat sem fogadok már, akiknek csak szörfölős referenciája van, de ő maga sohasem hosztolt. Visszanézve a blogomat, azt láttam, hogy a semleges vagy unalmas, vagy kissé kellemetlen élményem mindig azokkal volt, akik maguk nem hosztolnak. Elfogadom ezt attól, aki kollégiumban él, vagy a szüleivel, és a szülők nem engedik, de ez a réteg nekem így is kiesik, mivel 25 év alatt nem fogadok senkit. Kivéve ha valamilyen nagyon személyes levélben leírja, hogy miért engem választott. Az sem válasz, hogy nincs vendégszoba: rengetegen a saját szobájukban hosztolnak, a vendégek aludhatnak a földön egy matracon. Viszont fogadok olyanokat, akik még csak hosztoltak, de ők maguk soha nem utaztak couchsurfinggel. Azaz én leszek az első szörfölős élményük. Több ilyen vendégem volt már, és mind szuperek voltak. 

Pár hete kaptam egy requestet egy amerikai sráctól, a request remek volt, az adatlapja is okes, de azt láttam, hogy 2007 óta tag, és rengeteg refije van, mint vendég, de nulla, mint hoszt. Megkérdeztem tőle, hogy mi az oka, hogy ő maga nem teszi vissza a közösségbe, amit már sokszor kivett belőle. Azt válaszolta, hogy évente 6 hónapot dolgozik, reggel 06.00-kor lép le otthonról, és 22.00 után jön haza, nem ad kulcsot a vendégeinek, mivel luxus lakásban él, 5 hálószoba-5 fürdőszobával stb stb. Az év másik felében meg járja a világot, azaz nem tudna hosztolni. Ekkor decline-oltam a kérését, majd még visszakérdeztem, hogy hétvégén is ez a menetrend? Mert gondolom csak van egy szabadnapja, akkor tudna vendégeket fogadni. Vagy a munkás fél év lejárta után maradhatna mondjuk 1-2 hetet otthon, és arra az időre megnyithatná a házát a kanapészörfösök előtt. Erre már persze nem jött válasz. Igen, eljutottam oda, hogy akik csak kihasználják a rendszert, azt már nem akarom fogadni. 

Kövess Facebookon és Instagramon is.